5879 film található a(z) akció műfajban

Robin.Hood.2010.Unrated.DC.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Robin Hood [iMDB 6.8] akció, dráma, kaland

Robin Hood poster
Robin Hood

Az Oscar-díjas Russell Crowe alakítja a legendás figurát, akit hosszú nemzedékek óta Robin Hoodként ismer a világ. Hőstettei beépültek populáris mitológiánkba, és megihlették mindazok képzeletét, akikben ott lakozik a kalandvágy és az igazságosság szelleme. A XIII. századi Angliában Robin és martalócainak csapata szembeszállnak a kisváros korrupt vezetőjével, és a korona ellen felkelést szítanak, amely örökre megváltoztatja a hatalmi egyensúlyt a világban. Akár tolvaj ő, akár hős, de ez a szegénysorból jött férfi lesz a szabadság örök szimbóluma népe számára.
Ez a kalandfilm krónika a kitűnő íjász életéről, aki eleinte csupán saját magát akarta megvédeni. Robin Richárd király hadseregében harcol a franciák ellen, majd a király halála után Robin Nottinghambe utazik. A városkát a zsarnok bíró irgalmatlan adóterhekkel sanyargatja. Robin beleszeret Lady Marionba (az Oscar-díjas Cate Blanchett), a tüzes özvegybe, aki kétségbe vonja az erdőből érkezett keresztes vitéz kilétét és szándékait. Abban a reményben, hogy elnyeri Marion kezét és megmenti a városkát, Robin bandát verbuvál, melynek tagjai nem csupán a harcban rátermettek, de nagy vehemenciával habzsolják az életet is. Portyáikkal a javakban tobzódó jómódúakat veszik célba, hogy helyre tegyék a bíró igazságtalanságait.
Az országot legyengítette a több évtizednyi háború, az új király erőtlen uralkodása, és így ki van szolgáltatva a belső lázongásoknak és a külső fenyegetéseknek, ezért Robinra és embereire még nagyobb kalandok várnak...

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Gyilkos.robotok.1984.HUN.PAL.DVDR-Drakul

trailer [iNFO] Gyilkos robotok [iMDB 5.7] akció, krimi, sci-fi, thriller

Gyilkos robotok poster
Gyilkos robotok

Ramsey és segédje, Karen Thompson (Cynthia Rhodes) egy speciális egységet vezet, amely meghibásodott, ámokfutó robotok elfogására és megsemmisítésére alakult. Egy kettős gyilkosság vezeti el őket Lutherhez (Gene Simmons), az őrült feltalálóhoz, aki éppen egy szörnyű fegyveren dolgozik. Mielőtt azonban elkaphatnák, Ramseyre és Thompsonra gyilkos robotok támadnak, Luther pedig kereket old. Az idő rohamosan fogy, hisz ha az őrült zseninek sikerül befejezni találmányát és vele megvalósítani gonosz tervét, akkor többé senki sem lesz képes megfékezni őt.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Dragam.most.mi.mentunk.ossze.1997.DvdRip.XviD.DUAL-SH

[iNFO] Drágám, most mi mentünk össze! [iMDB 4.4] akció, családi, kaland, sci-fi, vígjáték

Drágám, most mi mentünk össze! poster
Drágám, most mi mentünk össze!

A hóbortos Wayne Szalinski professzort (Rick Moranis) nem tántorították el a kísérletezéstől korábbi melléfogásai, melyek a Drágám, a kölykök összementek! és a Drágám, a kölyök marha nagy lett! kalamajkáit okozták. Most sem fér a bőrébe: tudós kíváncsiságának ezúttal önmaga, saját testvére és feleségeik szenvedik kárát: mind a négyen hangyányira töpörödnek össze, éppen úgy, mint egykor a csemetéik.

A pöttöm szülők pánikba esnek, és kétségbeesetten loholni kezdenek gyermekeik után, hogy segítséget kérjenek tőlük. Nem könnyű azonban észrevétetni magukat: fenyegető játékóriások állják útjukat, megvadult szappanbuborékok tartóztatják fel őket, és keresztül kell vergődniük többek közt egy mártással teli, medence méretű tálon...

Kalandos, kacagtató, trükkös és látványos vígjáték a család összes tagjának!

XVID/ARCHIV

A.mexikoi.hatar.2004.HUN.PAL.DVDR-Drakul

trailer [iNFO] A mexikói határ [iMDB 5.1] akció, dráma, thriller

A mexikói határ poster
A mexikói határ

A hetvenes években járunk: Ronnie (bankrabló) feleségét megölik, őt lecsukják, fiát kénytelen egy barátnak hitt gonosztevő gondjaira bízni.

Harminc év múlva szabadul: unokája a bűn sötét útjain csatangol autószerelő barátnője (aki végig feszes, mélyen dekoltált atlétákban pompázik) tiltása ellenére; fiából tisztességes, portáskisasszonyokkal flörtölő rendőr lett.

Ronnie bosszút esküszik, de ehhez elengedhetetlen régi autójának előkerítése, mely sötét titkokat rejt...

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

A.Kesztyu.1979.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

[iNFO] A kesztyű [iMDB 0.0] akció

A kesztyű poster
A kesztyű

Sam Kellough fejvadász Los Angelesben. Elhatározza, hogy nyomozásba kezd Victor Hale, egy volt fegyenc ügyében, akinek 20 000 dollár vérdíjat tűztek ki a fejére. Hale-t korábbi börtönőrei megölésért kőrözik. Egy acéltüskékkel megerősített kesztyűvel vert agyon őket, bosszút állva a börtönévek alatt elszenvedett brutális kínzásokért...

DVD/SZINKRONOS

End.of.Days.1999.BDRip.x264.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Ítéletnap [iMDB 5.5] akció, horror, thriller

Ítéletnap poster
Ítéletnap

Az ÍTÉLETNAP hőse Jericho Cane (Arnold Schwarzenegger), a kiégett exzsaru, aki az ezredforduló rémisztő eseményeinek forgatagába csöppen. Cane számára a partnere, Chicago (Kevin Pollack) oldalán végzett munka unalmas, szürke rutinná vált. Hamarosan azonban akarata ellenére egy lélegzetelállító macska-egér harc egyik szereplőjévé válik - a játszma pedig egyetlen nőért, Christine-ért (Robin Tunney) folyik.
Christine egy titkozatos ismeretlen (Gabriel Byrne) vágyának tárgya, aki látszólag csak egy férfi a sok közül, valójában azonban maga a megtestesült Gonosz. Hatalma emberi ésszel felfoghatatlan, célja pedig ugyanolyan egyszerű, mint amennyire végzetes.
Amint folyik a visszaszámlálás az ÍTÉLETNAPig, egyedül Christine megmentése óvhatja meg az emberiséget a végpusztulástól - az ő sorsa pedig Cane remegő remegő kezeiben nyugszik...

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Szupercapa.2011.DVDRip.XviD.HunDub-NoGrp

trailer [iNFO] Szupercápa [iMDB 2.4] akció, sci-fi

Szupercápa poster
Szupercápa

Különösen rossz nap vár az irodában a tengerbiológus Kat Carmichael-re (Sarah Lieving), amikor szembekerül egy óriási őscápával ebben a különös sci-fi thrillerben. A "szupercápa", amely egy tengeri olajkitermelő baleset kapcsán szabadul ki, hamarosan olyan szörnnyé fejlődik, hogy a szárazföldön is tud járni, sőt még repülni is. Meg lehet vajon valahogy állítani?

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

The.In.Laws.2003.HUN.DVDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Apósok akcióban [iMDB 5.6] akció, thriller, vígjáték

Apósok akcióban poster
Apósok akcióban

Mit szeret egy ortopéd orvos? A jól ápolt lábakat, a nyugodt, előre kiszámítható mindennapokat és a könnyű vacsorákat. Dr. Jerome Peyser ezen kívül még azt is szeretné, hogy egy szem lánya igazi álomesküvőn mondhassa ki a boldogító igent választottjának. Akivel nincs is baj - csak az apjával. Mert a jövendő apóstárs kissé zűrös figura. Számára egy átlagos nap reggeli pisztolypárbajból, délelőtti repülőgép-eltérítésből, ebéd után könnyű, pihentető autós üldözésből és este egy nemzetközi fegyvercsempész-banda leleplezéséből áll. Ő ugyanis - bár megpróbálja letagadni - a CIA legtitkosabb ügynöke. És sajnos, a munkája állandóan összekeveredik a magánéletével.

Így aztán, míg az örömszülők gyermekeik lakodalmát készítik elő, kénytelenek részt venni néhány kalandban. Az egyikük élvezi, a másik pedig szeretne sírva fakadni. Mert amióta ez az ügynök megjelent az életében, ejtőernyővel kellett leugrania egy felhőkarcolóról, fel kellett falnia egy óriáskígyót, és most a fegyvercsempész-maffia főhadiszállásán kiderül, hogy a banda feje elvárja vendégeitől, hogy kis piros tangában vegyenek vele egy csiklandós fürdőt...

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

The.Green.Hornet.2011.2D&3D.1080p.BluRay.AVC.DD5.1-EiMi

[iNFO] Zöld Darázs [iMDB 6.1] akció, krimi, thriller, vígjáték

Zöld Darázs poster
Zöld darázs

Reid (Seth Rogen) laza és nagydumájú milliomos, Kato (Jay Chou) eszes, csendes és hűséges, Reid apjának (Tom Wilkinson) titkára. A páros kihasználja a kínálkozó alkalmat, hogy végre valami hasznosat tegyen az életben: felveszik a harcot a bűn ellen. Reid Zöld darázsként, Kato pedig pótolhatatlan segédjeként száll szembe a bűnözőkkel.
A nem túl törvényes módszereket alkalmazó két harcművész és fegyverspecialista Reid titkárnőjének (Cameron Diaz) segítségével Los Angeles legnagyobb alvilági vezetőjének (Christoph Waltz) nyomába erednek. Azonban Chudnofsky-nak is van saját terve: méghozzá, hogy egyszer és mindenkorra levadássza a Zöld darázst.

3D-FILMEK/3D-SZINKRONOS-HDTV

Akit.vasgolyonak.hivtak.1998.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

[iNFO] Akit vasgolyónak hívtak [iMDB 0.0] akció

Akit vasgolyónak hívtak poster
Akit vasgolyónak hívtak

Ben Cutter régóta zsoldosként szolgál a hadseregben. Az utolsó feladata teljesítése közben szembekerül az IRA-val, akik családját fenyegetve akarják visszakapni 200 milliós veszteségüket.

DVD/SZINKRONOS

Gladiator.2000.Extended.Cut.720p.BluRay.DTS.Only.x264.HuN-TRiNiTY

trailer [iNFO] Gladiátor [iMDB 8.4] akció, dráma, kaland, történelmi

Gladiátor poster
Gladiátor

Időszámításunk kezdete után 180-ban Marcus Aurelius császár halálával az egykor oly dicső Római Birodalomban a káosz lesz az úr. Marcus őrült, hatalomvágyó és kegyetlen fia, Commodus kerül hatalomra és első dolga, hogy megszabaduljon ellenfeleitől. Apja bizalmasát, a népszerű, legyőzhetetlennek hitt hadvezért Maximust árulónak kiáltja ki, miután az nem hajlandó behódolni neki. Maximusra a halál vár és az új császár ellensége családját is kivégezteti.

A rangjától megfosztott egykori hadvezér súlyosan megsérül, de életben marad. Nincstelen földönfutóvá lesz, rabszolgakereskedők kezére kerül és gladiátorként kell megküzdenie nap mint nap az életéért. Csak egyvalami tartja benne a lelket, csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megnyerni minden csatát és eljutni Rómába, hogy a Colosseumban végre szemtől szembe kerüljön ismét azzal, aki tönkre tette az életét. Maximus már csak a bosszúra vágyik…

Ridley Scott (Blade Runner - Szárnyas fejvadász, Alien - A nyolcadik utas: a Halál, Fekete eső, 1492 - A Paradicsom meghódítása) átmentette a XXI. századba a történelmi eposz műfaját az év egyik legsikeresebb és mindenképpen a legmaradandóbb monumentális filmalkotásával. A Gladiátor születése pillanatában klasszikussá vált és helyet követelt magának az olyan filmremekek kötött, mint a Ben Hur, vagy a Spartacus!

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

A.nagy.voros.egyes.1980.HUN.NTSC.DVDR-Drakul

trailer [iNFO] A nagy vörös egyes [iMDB 7.3] akció, dráma, háborús

A nagy vörös egyes poster
A nagy vörös egyes

A névtelen amerikai katona, akit mindenki csak Őrmesternek (Lee Marvin) szólít, az egyik legjobb katonája hadseregének. Rangot sohasem kért magának, a parancsokat mindig szó nélkül teljesítette, már az első világháború óta. Emberei közül az Apokalipszis négy lovagjának nevezett Griff (Mark Hamill), Zab (Robert Carradine), Vinci (Bobby Di Cicco) és Johnson (Kelly Ward) a legbátrabbak. A második világháborúban, 1942-ben az észak-afrikai sivatag lövészárkaiban nyelik a port, 1944 júniusában pedig a normandiai partraszállás közben zúdul rájuk a golyózápor.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Austin.Powers.The.Spy.Who.Shagged.Me.1999.BluRay.1080p.x264.DTS.DUBBED.HuN-Girnyo

trailer [iNFO] KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2 [iMDB 6.6] akció, kaland, krimi, vígjáték

KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2 poster
KicsiKém - Sir Austin Powers 2.

A neve Powers. Austin Powers. Foglalkozása: szuperszexi kém! Ha épp nem a világ megmentésén dolgozik, akkor a legszebb nőkön, és bébi, nem vitás, ehhez ért csak igazán!

Ám a Mike Myers alakította figura legfőbb tudománya veszélyben forog, ugyanis a totál genyó Dr. Genya visszament az időben és ellopta Austin monyóját, hősünk pedig azóta nem a régi, mondhatni: kissé kókadt. Így hát Felicity Shagwellel (Heather Graham), a CIA szöszi ügynökével Austin visszarepül a hatvanas évekbe, hogy újra rátehesse kezét férfiasságára, a szó mindenféle értelmében. S hiába nagy az ellenállás, ha jó a felállás: miután Dr. Genyát kétvállra fektette, Austin újra a csúcsra tör – ahogy mindig is szokta.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Starship.Troopers.1997.HUN.WMV.720p-FOX

trailer [iNFO] Csillagközi invázió [iMDB 7.1] akció, kaland, sci-fi, thriller

Csillagközi invázió poster
Starship Troopers - Csillagközi invázió

A jövőben járunk. Már nem kérdéses, hogy a földlakókon kívül létezik más életforma is az univerzumban. Sajnos az is kiderült, hogy ezek az óriásrovarra emlékeztető lények egyáltalán nem szeretnének kommunikálni velünk - csupán leigázni akarnak minket. A háború évtizedek óta zajlik, de most érte el eddigi legkritikusabb pontját: a rovarok ugyanis a külső bolygók után most a Földre összpontosítják erejüket...

Rico a középiskola után azonnal jelentkezik a hadseregbe. Eleinte ugyan nem hazafias meggondolás vezérli - egyszerűen csak imponálni akar szerelmének, Carmennek, aki pilótának készül a légierőnél.

Rico a kiképzőtáborban kiemelkedő teljesítményt nyújt, ezért előléptetik szakaszvezetővé. Egy tragikus baleset miatt azonban - melyért ő is felelős - Rico úgy dönt: otthagyja a sereget. Ekkor érkezik a hír, hogy a rovarok támadást indítottak bolygónk ellen, és porig rombolták a fiú szülővárosát, Rio de Janeirót. Ricónak nincs más választása: visszatér a hadseregbe, és bajtársaival együtt elindul az űrbe, hogy megvédje az emberiséget a betolakodóktól.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Death.Race.2.2010.720p.BluRay.x264.Hun-Sadu

trailer [iNFO] Halálfutam 2 [iMDB 5.6] akció, sci-fi, thriller

Halálfutam 2 poster
Halálfutam 2

A nem is túl távoli jövőben az Egyesült Államok gazdasága hanyatlani kezd a egyre növekvő, kezelhetetlenné vált bűnözés miatt. A megnövekedett számú elítélt miatt magánprofitból épült börtönök jönnek létre, ahol a hidegvérű gyilkosok és szociopaták saját társadalmat hoznak létre. A legrosszabb mind között a Terminal Island.
A rendőrgyilkosság miatt életfogytra ítélt Carl Lucas (Lucas Goss) is ide kerül, akárcsak September Jones (Lauren Cohan) egy könyörtelen ex-televíziós, aki egy új valóságshow-t talál ki, a Halálfutamot. A derbyben a fegyencek felfegyverzett, spéci járgányokkal harcolnak egymás ellen, és csak egyikük maradhat életben – aki pedig elég futamot nyert, akár a szabadságát is visszakaphatja. Lucas jelentkezik a versenyre, és ezzel egy új legenda születik: Frankenstein.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Dragon.crusaders.2011.Hun.Custom.Xvid-TiGeR

[iNFO] Sárkányölő lovagok [iMDB 0.0] akció, fantasy

Sárkányölő lovagok poster
Sárkányölő lovagok

Egy csapat szökevény templomos lovagot kellemetlen meglepetés ér, amikor egy kalózhajót ért támadás miatt undorító szörnyekké válnak. A lovagoknak, akik elkeseredetten igyekeznek lerázni magukról az átkot és közben megmenteni a világot, meg kell találniuk és el kell pusztítaniuk a szörnyű sorsukért felelős, gonosz varázslósárkányt.

XVID/SZINKRONOS

Gyilkos.capak.1999.Custom.Hun.Xvid-TiGeR

trailer [iNFO] Gyilkos cápák [iMDB 3.1] akció, horror

Gyilkos cápák poster
Gyilkos cápák

Egy gazdag halászváros partjainál hirtelen megszaporodtak a brutális cápatámadások. Amikor az egyik tengerbiológus, aki a támadások okát vizsgálta, cápatámadás áldozata lesz, Steven McKray a helyszínre utazik, hogy kivizsgálja a rejtélyes esetet. Hamar rájön, hogy a hatalmas összegekkel támogatott laboratórium génmanipulációkat folytatott a cápákon, s ez váltja ki belőlük a rendkívüli agressziót. Ám a háttérben egy sokkal sötétebb ügy húzódik, a város gazdag üzletembere így akarja felvásárolni az egész várost.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Dragon.fighter.2003.Hun.Custom.Xvid-TiGeR

[iNFO] Sárkányölő [iMDB 0.0] akció

Sárkányölő poster
Sárkányölő

1109. Dél-Anglia. A legenda maga a szörnyű valóság, egy hatalmas sárkány pusztítja a falvakat és tartja rettegésben a lakosságot. A harmadik évezred küszöbén a tudósok egymással versenyeznek, hogy az ezer éves állati kövületből elsőként klónozhassák a sárkányt. David Carver százados, az egyik titkos kutatólabor biztonsági főnöke összetűzésbe kerül az istent játszó vezetőgenetikussal, aki mindent és mindenkit feláldozna a sikerért. Arra azonban ő sem számít, hogy a klón alig három óra alatt teljesen kifejlődik és kizárólag emberekkel táplálkozik. A bázison hamarosan elszabadul a pokol...

XVID/SZINKRONOS

Halalos.hajsza.2001.Hun.Custom.Xvid-TiGeR

trailer [iNFO] Halálos hajsza [iMDB 3.8] akció, dráma, romantikus, thriller

Halálos hajsza poster
Halálos hajsza

Rick fiatal ügyvéd, aki nagyon meg van elégedve magával és az életével. Egy éjszaka a temető mellett egy autóbaleset szemtanúja lesz, amelyben szerencsére csak az autók sérülnek meg. A vétkes sofőr egy szőke, csinos nő, aki eltitkolja kilétét, viszont Rick segítségét kéri. Mivel egy fényképezőgép épp kéznél van, lefotózzák az autókat, és Rick elteszi a tekercset. Csak épp azt nem veszi észre, hogy a titokzatos nő nem azokat a fotókat adta a kezébe... És ezzel Rick máris egy gyilkossági ügy fő vádlottja lesz.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

Red.Heat.1988.Custom.HUN.BDRip.Xvid-DenZo

trailer [iNFO] Vörös zsaru [iMDB 5.8] akció, krimi, thriller, vígjáték

Vörös zsaru poster
Vörös zsaru

Ivan Danko százados a moszkvai drogmaffiát készül leleplezni. A bűnözők vezérének, Viktor Rostának öccsét egy akció során megöli a szovjet rendőr. Viktornak viszont sikerül megszöknie Chicagoba.
Danko vadászkopó módjára üldözi őt, mivel társát a razzia során megölte az orosz maffiózó. Amerikában azonban már mások a szabályok. Ezt leginkább a nagypofájú amerikai zsaru Ridzik felügyelő érezteti vele, akit kényszerből társául adtak a nyomozáshoz.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Ketfeju.capa.2012.CUSTOM.HUN.DVDRiP.XviD-TOXI

trailer [iNFO] Kétfejű cápa [iMDB 2.6] akció, horror, sci-fi

Kétfejű cápa poster
Kétfejű cápa

Az események rémálomszerû fordulatot vesznek egy iskolai hajóúton részt vevõ diákok számára, amikor hajójukat elsüllyeszti egy mutáns kétfejû cápa. A túlélõk, akik egy korallzátonyon találnak menedéket, hamarosan rájönnek, hogy borzasztó megpróbáltatásaiknak még távolról sincs vége, amikor a dagály miatt a szörnyeteg folytatni tudja halálos zsákmányszerzését.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

Cliffhanger.1993.iNT.BluRay.1080p.DTS.x264.Hun-Mont

trailer [iNFO] Cliffhanger - Függő játszma [iMDB 6.2] akció, kaland, thriller

Cliffhanger - Függő játszma poster
Cliffhanger - Függő játszma

Gabe Walker a Sziklás-hegységben tevékenykedő mentőosztag tagjaként bármennyire igyekezett, nem tudta megakadályozni egy amatőr hegymászó halálát, és a tragédia miatt önszántából távozott a csapatból. Most, nyolc hónappal a baleset után lelkiismeret furdalástól gyötörten búcsúzni tér vissza a szirtekhez. Miközben barátnője hiába próbálja maradásra bírni, hívást kapnak: egy kis utasszállító gép kényszerleszállásának túlélői kérnek kétségbeesetten segítséget. Walker vonakodva bár, de egykori társával elindul a küldetésére. Az már csak a megérkezéskor derül ki, hogy az utasok egytől-egyig veszélyes terroristák, és a gépen rajtuk kívül még körülbelül százmillió dollárt is szállítottak, ami a leszállás közben három bőröndben lehullott a Sziklás-hegység hatalmas csúcsaira. Senki sem számít rá, hogy útban a jószerével megközelíthetetlen szirtre Gabe pokoli sakkjátszmába kezd, melyben élő emberek a bábuk, a játéktér pedig a hegység halálosan veszélyes meredélye.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Elektra.2005.1080p.RETAiL.BluRay.DTS.Hungarian.x264-WALLE

trailer [iNFO] Elektra [iMDB 4.8] akció, fantasy, krimi, thriller

Elektra poster
Elektra

A Daredevil - A fenegyerek mellékszereplője, Elektra Natchios, a csupa bőrbe öltözött bosszúálló harcművész kis híján meghalt, ám végül felgyógyult halálosnak hitt sérüléseiből, és azóta a világ legveszélyesebb bérgyilkosai közé verekedte be magát.
Legutóbbi megbízását egy titokzatos szövetségtől kapja. Feladata egy magányos férfi likvidálása, akinek egyetlen bűne, hogy nagyapja olyasmiket követett el, amelyeket a rend nem tűr meg.
A férfi és kislánya azonban nehéz célpont – túlságosan szeretetreméltóak, és Elektra életében először nem hatja végre a feladatot: de ezzel csak azt éri el, hogy velük együtt ő maga is veszélybe kerül.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Az.elnok.kulongepe.1997.1080p.RETAiL.BluRay.x264.HUN-BiTZoNe

trailer [iNFO] Az elnök különgépe [iMDB 6.3] akció, dráma, kaland, thriller

Az elnök különgépe poster
Az elnök különgépe

Egy lázadó orosz tábornokot amerikai kommandósok segítségével rabolnak el főhadiszállásáról. A világpolitika új fejezetéhez ér. A két nagyhatalom közötti szövetség egyre erősebbnek látszik, és az Egyesült Államok elnöke Moszkvában jelenti be új politikai stratégiáját: nincs több engedmény, nincs több alku a terroristákkal.

Aztán minden megváltozik: a Washington felé tartó szuperbiztos elnöki különgépre - az Air Force One-ra - orosz terroristák jutnak fel, élükön a fanatikus Korsunovval.

A legénység és a biztonsági őrség tagjai nem sokkal később már halottak, a többi utas - köztük a First Lady és lánya - túsz.

Egy egyszemélyes mentőkabin az utolsó pillanatban még elhagyja a gépet, ám a földi mentőalakulatok üresen találják. A jelek szerint az elnök felrúgott minden szabályt, nem menti a saját életét, hanem még mindig ott rejtőzik valahol a hatalmas repülőgépen és azt tervezi, hogy egyedül száll szembe a terroristákkal...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Bending.The.Rules.2012.Custom.Hunsub.NTSC.DVDR-HeRotorrent

trailer [iNFO] Bending the Rules [iMDB 5.1] akció, dráma

Bending the Rules poster
Bending the Rules

A WWE Studios készített egy vígjátékot Bending the Rules címmel amelyben Nick Blades ( Adam 'Edge' Copeland pankrátor ) egy New Orleans-i zsarut játszik aki nem sokat ad a szabályok betartására és igen csak lazán veszi az élete, nem úgy mint a helyettes Kerületi-ügyész Theo Gold (Jamie Kenney). Néhány közös azért van bennük... Theo szeretné végleg eltávolítani állásából Nick-et ám a tárgyalást elnapolják és Nick-et ideiglenesen felfüggesztik állásából, Theo-t pedig ezen a napon hagyja el felesége és ha ez nem lenne elég ott van az anyja is aki folyton apja állítólagos félrelépéseinek történeteivel zaklatja;Mi jöhet még ezekután... Kénytelenek lesznek együtt felderíteni egy bűnszervezetet...

 trailer, movie sample

DVD/EREDETI-NYELVEN

Waterloo.1970.HUN.PAL.DVDR-Bobst

trailer [iNFO] Waterloo [iMDB 7.1] akció, dráma, háborús, történelmi

Waterloo poster
Waterloo

Napóleon uralkodásának utolsó hónapjait öleli fel a történet. Az elvesztett lipcsei "Népek csatája" után jött az elbai száműzetés, majd a visszatérés. A császár a hozzá még mindig hű serege élén a végső megmérettetésre készül Waterloo mellett. A kiegyenlített erőviszonyok és a mostoha időjárási körülmények miatt az ütközet kimenetele szinte az utolsó pillanatig kétséges. A döntő momentum mégis egy stratégiai hiba következménye: Grouchy tábornok tétlenkedése, amely a szigorúan belénevelt katonai fegyelem számlájára írható.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Armany.es.szoke.1985.TVRip.XviD.HunDub-NoGrp

trailer [iNFO] Ármány és szőke [iMDB 6.3] akció, dráma, thriller, vígjáték

Ármány és szőke poster
Ármány és szőke

Ha két idegen nemzetközi konspirációba botlik egy Los Angeles-i éjszaka közepén, akkor minden megtörténhet… és meg is történik ebben a bolondos film noirban, melyet John Landis rendezett.
Ed Orkin szenved az álmatlanságtól, csalfa feleségétől és unalmas munkájától. Reménytelennek tűnik, hogy bármiféle esélye legyen az izgalomra, mígnem egy rejtélyes, Diana nevű szőkeség rá nem pottyan a kocsija motorháztetejére.
És Ed számára beköszönt a kaland és románc időszaka, mivel Diana beleviszi egy vidám és gyilkos hajszába, ahol a fizetség vagy dollár, vagy halál.

 trailer, movie sample

XVID/FILMMUZEUM

Master.and.Commander.The.Far.Side.of.the.World.2003.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán [iMDB 7.4] akció, dráma, háborús, kaland

Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán poster
Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán

A történet a napóleoni háborúk idején játszódik, főszereplői a Patrick O'Brian regényeiből ismert Jack Aubrey, azaz Lucky kapitány, az angol flotta harcias tisztje és Stephen Maturin, a hajó orvosa. Hajójukat, a Surprise-t, ellenséges támadás éri, amelyben az súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Aubrey nem tudja eldönteni, hogy barátjára, az orvosra hallgasson, vagy a kötelességét teljesítse-e inkább. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze ellenfelét. Ez a küldetés megalapozhatja hírnevét - vagy elpusztíthatja őt és legénységét is.

A film elkalauzolja nézőit a világnak azokra a tájaira, amelyekre a történet sodorja a szereplőket: Brazília partjairól a Horn-fok vihar tépázta vizeire, délről a hó és jég borította északra, a világ túlsó oldalára, a csodálatos Galapagos-szigetekre.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Kina.legendas.fegyverei.1982.CUSTOM.HUN.DVDRiP.XviD-TOXI

[iNFO] Kína legendás fegyverei [iMDB 0.0] akció

Kína legendás fegyverei poster
Kína legendás fegyverei

Lei Kung harcművész mester. Különleges képességekkel bír és sebezhetetlen hagyományos fegyverekkel. Korábban tanította ezt a tudást, de bezárta iskoláját, hogy megvédje diákjait. Évekkel később Lei Kung (Lau Kar-Leung) már favágóként bujkál négy bérgyilkosa elől...

XVID/ARCHIV

Get.Smart.2008.1080p.BluRay.ENG.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Zsenikém - Az ügynök haláli [iMDB 6.6] akció, kaland, vígjáték

Zsenikém - Az ügynök haláli poster
Zsenikém - Az ügynök haláli

Az Egyesült Államok kémközpontjába behatolnak az ördögi KAOS emberei, így az USA összes ügynöke egyszerre bukik le. A cég feje (Alan Arkin) mégsem hajlandó rábólintani a kudarcra. Mivel elemzője, Maxwell Smart (Steve Carell) világ életében ki szerette volna próbálni, milyen az ügynökök élete, jobb híján őt veti be. De a verhetetlen szuperügynök (Dwayne A szikla Johnson) helyett kénytelen az utolsó olyan emberét adni mellé társul, aki még a homályban maradt. A halálos veteránt, kódnevén a 99-est (Anne Hathaway). Smart és a 99-es egyre közelebb kerül a KAOS-hoz és ügynöktársához. Az előzőről szörnyű tikok, az utóbbiról szintén szörnyű titkok derülnek ki. Az idő lassacskán lejár. Ha a KAOS-t nem állítják meg, gonosz főnöke végrehajthatja szörnyű tervét. A lelkes amatőr és a lelketlen profi együtt igyekszik megmenteni a világot.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Battleship.2012.CAM.V2.HUN.XviD-NNMP

trailer [iNFO] Csatahajó [iMDB 6.4] akció, sci-fi, thriller

Csatahajó poster
Csatahajó

Peter Berg (Hancock) a producere és rendezője ennek a látványos akció-kalandfilmnek, mely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen. A Hasbro klasszikus tengeri csatás játéka a Torpedó alapján készült film főszereplői Taylor Kitsch, mint Hopper, a John Paul Jones hadihajón szolgáló tengerésztiszt; Brooklyn Decker, mint Sam, Hopper menyasszonya; Alexander Skarsgard, mint Hopper bátyja, Stone, a Samson hadihajó parancsnoka; Rihanna, mint Raikes hadnagy, Hopper bajtársa, és a John Paul Jones hadihajó fegyverspecialistája, és Liam Neeson, Sam apja és Hopper és Stone felettese, Shane admirális.

 trailer, movie sample

XVID/PREMIER

Damage.2009.Custom.Hun.Xvid-TiGeR

trailer [iNFO] Lezúzva [iMDB 5.7] akció

Lezúzva poster
Lezúzva

Feltételes szabadlábra helyezik John Bricknert (Steve Austin), akit emberölésért ítéltek el. Egykori áldozatának felesége, Frankie sokat tett azért, hogy kihozza a börtönből, mert abban reménykedett, hogy a bűntudata miatt segít majd összeszedni a pénzt kislánya szívműtétjére. John találkozik Frankie-vel és Renóval, akik illegális verekedésekre nevezik be. John ökle előbb-utóbb elismerést vált ki a küzdőharc világában, ám mielőtt nagy pénzt kereshetne, végig kell járnia bizonyos lépcsőfokokat a ketrecharctól az életre-halálra szóló küzdelemig. Brickner nehéz helyzetbe kerül, amikor döntenie kell, hogy a szívbeteg kislányon, vagy életveszélybe került barátján segítsen.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

Fighting.2009.UNRATED.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Bunyó [iMDB 5.3] akció, dráma, sport

Bunyó poster
Bunyó

Shawn MacArthur, a kisvárosi srác egy fillér nélkül érkezett New Yorkba. Abból tengeti életét, hogy hamisított cikkeket árul az utcán. Ám egy nap rámosolyog a szerencse, amikor a szélhámos Harvey Borden felfedezi, hogy a fiú tehetséges az utcai verekedésben. Amikor felajánlja Shawnnak, hogy segít neki komoly pénzt keresni, kettejük közt amolyan kényszerszövetség formálódik.

Harvey tehát Shawn menedzsere lesz, és bevezeti őt a kesztyű nélküli verekedések korrupt világába, ahol a gazdagok a szerencsétlen pofozógépekre fogadnak. Shawn szinte egyik napról a másikra sztárbunyós lesz, profi bokszolókat ver meg, harcművész bajnokokkal és pankrátorokkal mérkőzik egy sor döbbenetesen intenzív küzdelemben. Ám ha valaha is szeretne elmenekülni ebből a sötét világból, amelybe belecsöppent, akkor most szembe kell néznie élete legkönyörtelenebb harcával.

A BUNYÓ az utcai harcosok klubjának brutális világát a pörgő akciófilmek izgalmával ötvöző látványos mozikaland.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Exterminator.1980.HUN.NTSC.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] Exterminator [iMDB 5.2] akció, dráma, krimi, thriller

Exterminator poster
Exterminator

Két vietnámi veterán a háború végeztével próbál hazájában normális életet élni. Egy raktározó-húsfeldolgozó cégnél dolgozik a két jó barát, nyugalomban telnek a mindennapjaik egészen addig, amíg egy helyi banda az egyiküket súlyosan megsebesíti, aki egész életére lebénul. A barátja ezen felbőszülve szisztematikusan és válogatott kegyetlenséggel elkezdi kiirtani a bűnbanda tagjait(meg persze más bűnözőket is)...

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Hajtoero.1989.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] Hajtóerő [iMDB 0.0] akció, sci-fi

Hajtóerő poster
Hajtóerő

Steve élete teljesen összeomlott, mióta felesége meghalt. Ám amikor a gazdag nagyszülők magukhoz akarják venni lányát, Steve rájön, hogy dolgoznia kell, s munkát vállal az autómentősöknél. A roncsvadászok között azonban élet-halál harc dúl, és Steve hamarosan az országutak “Fekete Lovagjai” célpontja lesz. Találkozik egy nővel aki szeretetet, reményt hoz az életébe és segíti őt felkészülni a végső összecsapásra.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Freebie.and.the.Bean.1974.Hun.Custom.Xvid-TiGeR

[iNFO] Zsarufrász [iMDB 0.0] akció, vígjáték

Zsarufrász poster
Zsarufrász

Freebie és Bean olyan együtt, mint egy öreg házaspár. A két zsaru állandó partner, segítik egymást, jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és közben jókat veszekszenek. Pedig egy cseppet sem hasonlítanak egymásra: Freebie már azt tervezi, mihez is kezd, ha három év múlva visszavonul. A mexikói származású Bean pedig , akinek gyermekkori álma vált valóra, amikor rendőr lett, ki akar törni a kispolgári világból, és mindenképp hadnagy szeretne lenne. Lassan már egy éve gyűjtik a bizonyítékot egy bűnöző ellen, amikor rájönnek arra, hogy valaki célpontjuk életére tör. Hirtelen fordul a kocka, a két zsaru aggódni kezd addigi befektetéseiért, és mindent elkövetnek, hogy megvédjék "saját bűnözőjük" életét.

XVID/ARCHIV

Conspiracy.Theory.1997.720p.HDTV.AC3.x264.HUN-Henderson

trailer [iNFO] Összeesküvés-elmélet [iMDB 6.5] akció, krimi, romantikus, thriller, misztikus

Összeesküvés-elmélet poster
Összeesküvés-elmélet

Jerry Fletcher taxisofőr a legfinomabban szólva is kissé bogarasnak tűnik. Összeesküvés-elméleteket gyárt, és azokkal traktálja utasait, és bárki mást, aki az útjába kerül. Szerinte például a vietnámi háború fogadásból tört ki és a NASA az űrből előidézett földrengésekkel az elnök életére tör.
Ezekkel az eszement képzelgésekkel bombázza Alice Sutton ügyésznőt is, aki jóindulatú félnótásnak tartja Jerryt. Mígnem Jerry egyik elmélete tényleg igaznak bizonyul...
Veszélybe került mindkettőjük élete és kénytelenek menekülni a mindenhol ott lappangó ellenség elől. Jerrynek most már nemcsak magát és Alice Suttont kell megvédenie. Még azt is ki kell találnia, hogy melyik elmélete érintett egyeseket oly érzékenyen…

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Ket.apanak.mennyi.a.fele.1998.DVDRip.XviD.HUN-nubira

[iNFO] Két apának mennyi a fele? [iMDB 5.7] akció, dráma, kaland, vígjáték

Két apának mennyi a fele? poster
Két apának mennyi a fele?

A fiatal és gyönyörű Alice Thomaso kiszabadul a börtönből, ahova luxusautók lopásáért került. A lánynak egy hónappal korábban meghalt az anyja, aki egy magnószalagról tudatja vele, hogy évekkel korábban két férfit szeretett egyszerre. Miután kiderült, hogy terhes, nem tudott választani közöttük, ezért elhagyta őket. Alice elhatározza, hogy felkeresi mindkettőjüket és kideríti, melyikük az apja. A lány ellop egy sportautót, majd elindul délre, ahol találkozik az apajelöltekkel. A két férfi, akik nem is tudtak egymás létezéséről, döbbenten hallgatja végig a lejátszott felvételt. Mielőtt kideríthetnék, hogy ki is az igazi szülő, a játékba bekapcsolódik a rendőrség és az orosz maffia.

XVID/ARCHIV

Torvenyen.kivul.1992.Hun.Custom.Xvid-TiGeR

[iNFO] Törvényen kívül [iMDB 0.0] akció

Törvényen kívül poster
Törvényen kívül

Egy amerikai nőnek elrabolják a fiát. A tettes a volt férj, foglalkozására nézve arab sejk, aki azért viszi el a gyereket, hogy a hagyomány szerint ő legyen majd a Marokkóban élő törzs főnöke. Az amerikai nő egy volt CIA ügynököt bérel fel a fia visszaszerzésére.

XVID/ARCHIV

The.Boondock.Saints.1999.Blu-ray.1080p.DTS-HD.M.A.Hun-Remux-Triad

trailer [iNFO] Testvérbosszú [iMDB 7.8] akció, krimi, thriller

Testvérbosszú poster
Testvérbosszú

Connor és Murphy MacManus ikertestvérek, akik egy adag bátorságért nem mennek a szomszédba. Egy nap összetűzésbe keverednek a fél Bostont rettegésben tartó orosz maffiával, és ennek eredményeként két gengszter holtan marad a helyszínen. A rendőrség annak láttán, hogy a fiúk elvetemült bűnözőket tettek el az útból, szemet huny az eset fölött. Hamarosan újabb közveszélyes alvilági alakok holttestére bukkannak, s felmerül a gyanú: az ikrek folytatják igazságosztó akciójukat az eddig érinthetetlennek hitt fő maffiózók ellen...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Nyomodban.a.halal.2010.Custom.BDRip.Hun.Xvid-TiGeR

trailer [iNFO] Nyomodban a halál [iMDB 5.0] akció, thriller

Nyomodban a halál poster
Nyomodban a halál

Jim Rhodes (Steve Austin) a határőrök speciális egységének tagja, aki nehéz válás után egyedül neveli a lázadó természetű lányát Montana hegyei közt. Nemrég meggyilkolt partnerét gyászolja, amikor egy csapat fegyveres szökevény túszul ejti mindkettejüket. Az emberrablók azonban ellenfelükre akadnak, és kezdetét veszi a bosszú. Sem ember, sem a természet nem állhat ellen Rhodes haragjának.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.PREMIER

Killer.Elite.2011.CUSTOM.BD25.AVC.x264.DTS-HD.MA.HUN-Mont

trailer [iNFO] Válogatott gyilkosok [iMDB 6.5] akció, krimi, thriller

Válogatott gyilkosok poster
Válogatott gyilkosok

A megtörtént események ihlette Válogatott gyilkosok akcióban bővelkedő, izgalmas thriller, amelyben a már visszavonult ügynök, Danny Bryce (Jason Statham) elvállal egy szinte lehetetlen utolsó küldetést, hogy kiszabadítsa egykori mentorát, Huntert (Robert De Niro): a feladata, hogy megölje a brit Különleges Légi Szolgálat, a SAS profi bérgyilkosait, köztük vezetőjüket, Spike-ot (Clive Owen). Szédítő hajsza veszi kezdetét, amely során Danny és a terve végrehajtásában segédkező társai Ausztráliától kezdve Párizson, Londonon és Walesen át a Közel-Keletig az egész világot végigszáguldják.

 trailer, movie sample

BLURAY/SZINKRONOS-BD25

Wasabi.2001.BD25.AVC.DTSHD.HUN-HDEvo

trailer [iNFO] Wasabi - Mar, mint a mustár [iMDB 6.5] akció, dráma, krimi, thriller, vígjáték

Wasabi - Mar, mint a mustár poster
Wasabi - Mar, mint a mustár

Hubert felügyelőnek (Jean Reno) vajból van a szíve, és vasból az ökle: és mert az utóbbit szívesebben használja, ahol ő nyomoz, kő kövön nem marad. Legutóbb egy transzvesztita bankrablóbandát leplezett le olyan alaposan, hogy közben még a rendőrfőnök fia is 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett. A büntetés: kényszerszabadság.

A felügyelő azonban az aktív pihenés híve, ezért Japánba indul kikapcsolódni. Ugyanis élete egyetlen, igazi nagy szerelme, aki 18 évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt, japán volt.

Hubert épp a temetésére érkezik, de még időben ahhoz, hogy átvegye, amit a titokzatos szépség ráhagyott: egy hatalmas vagyon, egy veszedelmes titok, és egy lány, aki épp 18 éves, utálja a zsarukat és imádja a kalandokat. Hogy az apja ki lehet, arról fogalma sincs. Csak annyi biztos, hogy a jakuza a nyomában van…

 trailer, movie sample

BLURAY/SZINKRONOS-BD25

Max.Payne.UNRATED.2008.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Max Payne - Egyszemélyes háború [iMDB 5.3] akció, dráma, krimi, thriller, misztikus

Max Payne - Egyszemélyes háború poster
Max Payne - Egyszemélyes háború

Mark Wahlberg kirobbanó alakítást nyújt a legendás videojáték alapján készült akciódús, sötét és misztikus fantasy-thrillerben.

Max Payne (Wahlberg) magányos zsaru, akit nem érdekelnek a szabályok, mert nincs mit vesztenie. A bosszú élteti: el akarja kapni azokat, akik felelősek a családja brutális meggyilkolásáért. Megszállott nyomozásából rémálomba illő utazás lesz, amely a legsötétebb fantáziavilág és a legkegyetlenebb valóság határvidékére vezet. A rejtély egyre nagyobb, Maxnek természetfeletti ellenségekkel kell megküzdenie - és szembe kell néznie egy elképesztő árulással...

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Tuzvihar.1998.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] Tűzvihar [iMDB 4.4] akció, thriller

Tűzvihar poster
Tűzvihar

Jesse Graves tűzoltó az átlagosnál is forróbb napra ébred. Óriási erdőtűz fenyegeti a környéket, és a süvöltő szél tornádósebességgel terjeszti tovább a 180 méter magasságig felcsapó lángot. De még így is akadnak olyanok, akik szembeszállnak a félelmetes tűzáradattal. A félelmet nem ismerő ejtőernyős tűzoltó, Jesse dupla elszántsággal veti magát a lángok közé, mikor meghallja, hogy tűzoltók is rekedtek a lángtengerben. Hamarosan kiderül, hogy a tűzvészt egy veszélyes bankrabló okozta, aki bármire képes, hogy a zsákmányát mentse.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

The.Italian.Job.1969.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Az olasz munka [iMDB 7.2] akció, krimi, thriller, vígjáték

Az olasz munka poster
Az olasz munka

A film hőse régóta rács mögött ül, a hűvösön is sikerrel forralja tovább ördögi terveit. Legújabb ötlete milliókat ér, méghozzá aranyban. Emberei hatalmas fogalmi dugót teremtenek, hogy kezükbe kaparinthassanak egy pénzszállító autót. Viszont nincs börtöntöltelék, aki ne tudná: nincs tökéletes bűntény, és még a legjobb tervbe is hiba csúszik néha. Kezdőnek az üldözések, átverések és trükkök.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Delta.Force.3.1991.CUSTOM.DVDRip.XviD.Hun-SLN

trailer [iNFO] Delta kommandó 3. - Gyilkos játszma [iMDB 2.5] akció, kaland

Delta kommandó 3. - Gyilkos játszma poster
Delta kommandó 3. - Gyilkos játszma

Egy közel-keleti terrorista, Kadal merényletet tervez Amerika ellen - nukleáris támadásra készül, mellyel letörölheti a Föld színéről Amerikát. Terve végrehajtásához szüksége van társa, Hussein segítségére, aki máris Floridába tart. Az elnök a Delta Force parancsnokához, Charlie Stewarthoz fordul segítségért. A akciócsapat nyomozásba kezd, hogy mielőbb megtalálja Kadalt. Közben Hussein a mit sem sejtő Wendy közreműködésével egy nagy hatású nukleáris robbanószerkezetet juttat egy tévétársaság stúdiójába. A Delta Force-nak azonban még időben sikerül elfogni Kadalt, akiből kiszedik a merénylet pontos részleteit. Az idő vészesen kevés, a tét óriási, a Delta Force villámgyorsan akcióba lép.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Az.emberevo.capa.1995.CUSTOM.HUN.DVDRiP.XviD-TOXI

trailer [iNFO] Az emberevő cápa [iMDB 3.1] akció, horror, kaland, thriller, vígjáték

Az emberevő cápa poster
Az emberevő cápa

Dag Snerensen (Richard Dew) két betanított delfinjével vízi bemutatókat tart Hampton Bay üdülővárosában. A település strandján három rettenetesen megcsonkított holttestet találnak. A rendőrség szerint a gyilkos egy tigriscápa. Közben Samuel Lewis (George Barnes Jr.) gazdag ingatlantulajdonos vitorlásversenyt rendez, ám a tigriscápa újra megjelenik, s a verseny tragédiába fullad. Lewis hajtóvadászatot indít a cápa ellen.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Flatfoot.in.Egypt.1980.READ.NFO.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster

trailer [iNFO] Piedone Egyiptomban [iMDB 5.9] akció, dráma, krimi, vígjáték

Piedone Egyiptomban poster
Piedone Egyiptomban

Rizzo felügyelő újra akcióban, ezúttal egy gazdag olajmágnás csinos unokahúgát szabadítja ki. A mentőakció során rájön, hogy az emberrabló egy nemzetközileg körözött, rendkívül veszélyes bűnöző, aki különböző álneveken bujkál. Rizzo nem ijed meg az árnyékától, és nyomozni kezd, hogy kiderítse, mi áll a rablás hátterében. Hamarosan rájön, hogy a bűnöző egy új olajfinomítási eljárás részletes tervét akarja megszerezni, ezért Egyiptomba utazik. Arra nem számít, hogy ezúttal Rizzo is a nyomában van, akinek már nagyon viszket a tenyere a pofonoktól.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Armored.2009.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] A szállítmány [iMDB 5.6] akció, krimi, thriller

A szállítmány poster
A szállítmány

Akármilyen vastag a páncél, akármilyen sok a biztonsági kamera, akármilyen ravasz a riasztórendszer, mindegyiknek van egy gyenge pontja: az ember, akit segít. Amikor egy páncélautónak 42 millió dollárt kell rendeltetési helyére szállítani, a cég legjobb, legtapasztaltabb, legmegbízhatóbb embereit rendelik szolgálatba. És egy kezdőt. A három veterán biztonsági őr úgy dönt, hogy megtartja a pénzt. Elég rég dolgoznak ebben a szakmában, hogy tudják, hogyan lehet biztonságosan, nyom nélkül végrehajtani a tervüket. Kénytelenek az új fiút is bevenni, de amikor a tervbe hiba csúszik, a srác mindent összezavar. Az egység tagjai egymás ellen fordulnak. Először csak a veszni látszó pénzért küzdenek. Azután már az életükért. A Kontroll rendezője immár Hollywood legközepébe érkezett: fantasztikus sztárokkal készíthette el ezt az izgalmas, különleges thrillert.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

A.Leepitett.ugynok.1966.HUN.NTSC.DVDR-Zsoltweb

[iNFO] A leépített ügynök [iMDB 0.0] akció, kaland, vígjáték

A leépített ügynök poster
A leépített ügynök

A leszerelt brit titkos ügynököt visszahívják szolgálatba, mert árulás miatt egyre fogynak a kollégái.

DVD/SZINKRONOS

Berelj.zsarut.1987.DVDRip.XviD.HunDub-NoGrp

[iNFO] Bérelj zsarut! [iMDB 0.0] akció, vígjáték

Bérelj zsarut! poster
Bérelj zsarut!

Frank Church kemény zsaru, jó nyomozó, karrierje azonban a rendőrség kötelékében kényszerű véget véget ér, amikor egy razzia során nemcsak 2 millió dollárnak vész nyoma, hanem a partnere is az életét veszti az akcióban. A bajban Frank szinte senkire sem számíthat, ám mégis akad valaki, aki végül a segítségére siet: egy luxus prostituált - akinek azonban komoly harcot kell vívnia a saját életéért is.

XVID/ARCHIV

Rablas.olasz.modra.2008.DVDRip.XviD.HUN-nubira

[iNFO] Rablás olasz módra [iMDB 5.3] akció, romantikus, vígjáték

Rablás olasz módra poster
Rablás olasz módra

A humoros fordulatokban bővelkedő történet hőse Victor, aki a családi tradíciókat követve, titokban műtárgyakat rabol és értékesít. Gyönyörű felesége, Marion azonban úgy tudja, hogy férje ingatlanügynök. Ám a nőnek is van titkolni valója, ő sem fedi fel valódi hivatását, hogy nyomozó, ennél egy nő számára "szalonképesebb" foglalkozást vall meg férjének, aki azt hiszi, hogy ügyvéd. Egy múzeumi rablás alkalmával azután férj és feleség, mint bűnöző és nyomozó néznek farkasszemet egymással. Titkok, hazugságok... de meddig? Bízzuk hőseinkre, akik szeretik egymást, és akkor semmi sem lehetetlen!

XVID/SZINKRONOS

Red.Tails.2012.Custom.Hunsub.NTSC.DVDR-HeRotorrent

trailer [iNFO] Red Tails [iMDB 5.8] akció, dráma, háborús, kaland, történelmi

Red Tails poster
Red Tails

1944. Tombol a II. világháború, a tét az egész szabad világ. A Tuskegee kisérleti program fekete repülőgéppilótái egyszerre két fronton is háborút viselnek: az ellenség, és a katonaságon belül kiéleződött diszkrimináció ellen. A faji előítéletek már régóta keserítik a Martin Easy Julian (Nate Parker) életét, akinek csapata tehetségük ellenére szinte alig kerül gépközelbe. Pilótái másodosztályú gépekkel, kizárólag alacsony prioritású küldetéseket kapnak, ám egy nap elérkezik a lehetőség, amikor megmutathatják, mire képesek…

 trailer, movie sample

DVD/EREDETI-NYELVEN

The.Rift.1990.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-VHS

[iNFO] Hasadék [iMDB 3.7] akció, horror, kaland, sci-fi, thriller

Hasadék poster
Hasadék

Rejtélyes körülmények között fölrobbant egy tengeralattjáró. Az eset az óceán legmélyén, egy hasadékban történt, senki sem tudja, miért. A szerencsétlenség kivizsgálására speciális kutatócsoport indul. Tagjai nem is sejtik, hogy nem egy közönséges baleset körülményeit kell felderíteniük. A hasadékban az Egyesült Államok Haditengerészetének kutatóközpontja működött. Az ott dolgozó tudósok saját rémálmaikat keltették életre, és most a mentőexpedíciónak kell megküzdenie velük.

DVD/SZINKRONOS

The.Darkest.Hour.2011.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-MWT

trailer [iNFO] A legsötétebb óra [iMDB 4.9] akció, horror, sci-fi, thriller

A legsötétebb óra poster
A legsötétebb óra

Moszkva gyönyörű, izgalmas város. Néhány amerikai és angol fiatal élvezettel veti bele magát a városnézés izgalmába, amikor egy az egész világra kiterjedő, ismeretlen eredetű katasztrófa minden elektronikus eszközt működésképtelenné tesz, majd pusztítani kezdi az embereket.
Az eluralkodó káosz elöl a turisták a metróalagútba menekülnek, és csak öt nappal később merészkednek elő. A nemrég még életteli metropolisz kísértetvárossá vált. Nincsenek túlélők, csak egy automatizált katonai adó sugározza az utolsó vészjeleket. A csapat tagjai menekülni akarnak - de még nem tudják, merre induljanak, vagy hova bújjanak az újabb csapások elől. Nem is sejtik, hogy közel a segítség: csak fel kell ismerni.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS-DVD9

Proof.of.Life.2000.720p.HDTV.x264.HuN-Cafi

trailer [iNFO] Túszharc [iMDB 6.2] akció, dráma, kaland, thriller

Túszharc poster
Túszharc

Elrabolnak egy dél-amerikai országban dolgozó amerikai mérnököt. A gerillák, akik magukkal hurcolják a hegyek közé, egykor forradalmárok voltak, mára viszont csak az érdekli őket, hogy megbízóik elégedettek legyenek velük, és ők megkapják a pénzüket.

A férfin senki nem segít: sem a cég, amelynek dolgozott, sem a követség nem vállalja a megmentésével járó anyagi és diplomáciai kockázatot. A felesége azonban nem hajlandó elfogadni a tényeket: vissza akarja szerezni a férjét.

És nincs teljesen egyedül. Egyetlen társa egy volt katona, jelenleg hivatásos túszszabadító. Mindent tud a szakmájáról; Csecsenföldön, Ukrajnában vagy Dél-Amerikában egyaránt otthon van. Tárgyal, nyomoz, bizonyítékokat szerez, alkudozik, és ha kell, egymaga veszi fel a harcot az emberrablókkal. Elhatározza, segít a nőnek.

De életében először olyan hibát követ el, amit egy profinak tilos. Túlságosan is megtetszik neki megbízója, akinek a férjéért hamarosan az életét kell kockáztatnia...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Sherlock.Holmes.A.Game.of.Shadows.2011.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-MWT

trailer [iNFO] Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték [iMDB 7.6] akció, kaland, krimi, thriller, misztikus

Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték poster
Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték

A világ leghíresebb és legokosabb magándetektívje (Robert Downey Jr.) visszatér - és vár rá néhány nagy meglepetés. Végre emberére akad, nyomába eredhet annak a zseniális bűnözőnek, aki mindarra képes, amire ő csak a rossz szolgálatában. Moriarty professzor (Jared Harris) lelkiismeret-furdalás nélkül követi el a legvadabb bűntényeket. Ha érdekei úgy kívánják, még az osztrák koronaherceget is képes meggyilkolni.
Miközben Watson (Jude Law) az esküvőjére készül, társa nyakig merül az ügybe, és nemcsak a doktort, hanem saját, szintén zseniális bátyját (Stephen Fry) és egy gyönyörű, de veszélyes jósnőt (Noomi Rapace) is magával ránt. Egész Európán keresztül folyik az üldözés, és a professzor egy lépéssel mindig előttük jár.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS-DVD9

Golyofogo.1988.DVDRip.XviD.HunDub-NoGrp

[iNFO] Golyófogó [iMDB 0.0] akció

Golyófogó poster
Golyófogó

Frank McBain azzal érdemelte ki a "golyóálló becenevet", hogy eddigi hosszú rendőri pályafutása során számtalan lövöldözésből került ki ép bőrrel. A kérdés csak az, hogy ez a sorozat megszakad-e. Legutolsó megbízatása a mexikói határhoz szólítja, ahol vissza kell szereznie egy tankot, amely a kommunisták kezére került. Az ellenfél vezetője pedig nem más, mint az ördögi Kartiff ezredes...

XVID/ARCHIV

The.Sorcerer.and.the.White.Snake.2011.BDRip.XviD-GREiD

trailer [iNFO] The Sorcerer and the White Snake [iMDB 5.7] akció, fantasy

The Sorcerer and the White Snake poster
The Sorcerer and the White Snake

A Fehér Kígyó démon beleszeret egy földi halandó férfiba, így szépséges nővé változik, elnyeri a férfi szerelmét és hozzámegy feleségül. A családi idillt azonban megtöri Fa-hai, a szerzetes érkezése, akinek feladata, hogy elpusztítson minden démont.

 trailer, movie sample

KERESEK/FILMEK/DIVX-XVID

Flic.ou.voyou.1979.HUN.BDRip.XviD-MicroBit

trailer [iNFO] Zsaru vagy csirkefogó [iMDB 6.3] akció, dráma, krimi, thriller, vígjáték

Zsaru vagy csirkefogó poster
Zsaru vagy csirkefogó

A párizsi rendőrség Stan Borovitz (Jean-Paul Belmondo) titkosügynököt küldi egy nizzai rendőrgyilkosság felderítésére. Az ügynök, a várttal ellentétben, az ellenség eszközeivel küzd a korrupció ellen, meghökkentve ezzel a nizzai rendőrőrs elöljáróit. Mióta megérkezett, pofonjaitól hangos egész Nizza, és nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy borsot törjön a maffia vezetőjének, Musardnak az orra alá, akinek nem elég, hogy felrobbantja a kaszinóját, még a barátnőjét is elcsábítja.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

This.Means.War.2012.CUSTOM.HUN.NTSC.DVDR-MWT

trailer [iNFO] Kémes hármas [iMDB 6.5] akció, romantikus, vígjáték

Kémes hármas poster
Kémes hármas

A gyerekkori barátságoknál csak egy valami erősebb. A szerelem. A tökéletesen kiképzett titkos ügynökök kötelességtudatát csak egy valami írhatja felül: a barátság. Vagy a szerelem. Két régi jó cimbora (Tom Hardy és Chris Pine) megzavarhatatlannak tűnő kapcsolatát alaposan összezavarja, hogy mindketten fülig beleesnek egy csajba (Reese Witherspoon). Máskor a versengés ritkán fajul tovább néhány pofonnál: ám ebben a speciális esetben fel kell készülnünk valami egyébre: a vetélkedő szerelmesek ugyanis nemcsak igen jól ismerik egymást, de a világ legveszélyesebb, legtitkosabb szervezetének jól kiképzett, nagyon titkos ügynökei is.
A szerelmi torzsalkodást így aztán fegyverdörgés kíséri, a nőt akarják mindenáron. A küldetés nem lehetetlen. Csak romokban hever utána New York.

 trailer, movie sample

DVD/PREMIER

This.Means.War.2012.UNRATED.BluRay.ENG.x264.HuN-TRiNiTY

trailer [iNFO] Kémes hármas [iMDB 6.5] akció, romantikus, vígjáték

Kémes hármas poster
Kémes hármas

A gyerekkori barátságoknál csak egy valami erősebb. A szerelem. A tökéletesen kiképzett titkos ügynökök kötelességtudatát csak egy valami írhatja felül: a barátság. Vagy a szerelem. Két régi jó cimbora (Tom Hardy és Chris Pine) megzavarhatatlannak tűnő kapcsolatát alaposan összezavarja, hogy mindketten fülig beleesnek egy csajba (Reese Witherspoon). Máskor a versengés ritkán fajul tovább néhány pofonnál: ám ebben a speciális esetben fel kell készülnünk valami egyébre: a vetélkedő szerelmesek ugyanis nemcsak igen jól ismerik egymást, de a világ legveszélyesebb, legtitkosabb szervezetének jól kiképzett, nagyon titkos ügynökei is.
A szerelmi torzsalkodást így aztán fegyverdörgés kíséri, a nőt akarják mindenáron. A küldetés nem lehetetlen. Csak romokban hever utána New York.

 trailer, movie sample

HDTV/PREMIER

Emelt.fovel.2-Visszavago.2007.HUN.PAL.DVDR-Drakul

trailer [iNFO] Emelt fővel: Visszavágó [iMDB 4.5] akció, dráma, krimi, thriller, western

Emelt fővel: Visszavágó poster
Emelt fővel: Visszavágó

Nick megtudja, hogy az apja, aki a szülővárosában seriffként dolgozott, autóbalesetben meghalt. A halálával kapcsolatban azonban számos gyanús körülmény is felmerül. Nick így visszatér a szülővárosába, hogy utánajárjon, mi történt valójában. Hamarosan megtapasztalja, hogy szinte minden megváltozott. Nyoma sincs az egykori csendes településnek, békés közösségnek, amelyben felnőtt. A városban eluralkodott az erőszak. Napirenden vannak a bűncselekmények, a kábítószer ellepte az utcát. Nicknek nincs más választása, a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Kokemeny.Pornovilag.1979.HUN.NTSC.DVDR-Zsoltweb

[iNFO] Kőkemény pornóvilág [iMDB 0.0] akció

Kőkemény pornóvilág poster
Kőkemény pornóvilág

Jake Van Dorn szigorú kálvinista elveket vall, ahogy az összes környékbelije. Amikor tinédzser korú lánya eltűnik Los-Angeles-ben, Van Dorn magánnyomozót fogad. A nyomozás előrehaladtával ráakadnak egy olcsó pornófilmre, melyben feltűnik a fiatal lány. Van Dorn úgy dönt, saját maga hozza haza a lányát, és a keresés során kénytelen alászállni a "kőkemény pornóvilágba"...

DVD/SZINKRONOS

This.Means.War.2012.ReTaiL.UNRaTeD.BDRiP.XviD.HuN-MWT

trailer [iNFO] Kémes hármas [iMDB 6.5] akció, romantikus, vígjáték

Kémes hármas poster
Kémes hármas

A gyerekkori barátságoknál csak egy valami erősebb. A szerelem. A tökéletesen kiképzett titkos ügynökök kötelességtudatát csak egy valami írhatja felül: a barátság. Vagy a szerelem. Két régi jó cimbora (Tom Hardy és Chris Pine) megzavarhatatlannak tűnő kapcsolatát alaposan összezavarja, hogy mindketten fülig beleesnek egy csajba (Reese Witherspoon). Máskor a versengés ritkán fajul tovább néhány pofonnál: ám ebben a speciális esetben fel kell készülnünk valami egyébre: a vetélkedő szerelmesek ugyanis nemcsak igen jól ismerik egymást, de a világ legveszélyesebb, legtitkosabb szervezetének jól kiképzett, nagyon titkos ügynökei is.
A szerelmi torzsalkodást így aztán fegyverdörgés kíséri, a nőt akarják mindenáron. A küldetés nem lehetetlen. Csak romokban hever utána New York.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.PREMIER

2010.Moby.Dick.CUSTOM.HUN.DVDRiP.XviD-TOXI

trailer [iNFO] 2010 Moby Dick [iMDB 2.7] akció, kaland, thriller

2010 Moby Dick poster
Moby Dick, a fehér bálna

Egy megszállott tengerészkapitány egy tudós segítségét kéri, hogy egy óriási bálnán bosszút álljon a Herman Melville-mű feldolgozásában. Ahab kapitányt (Barry Bostwick), aki képtelen elfelejteni ifjúkori találkozását a hatalmas vadállattal, semmi nem állíthatja meg, hogy megölje víz alatti ellenségét - ennek ellenére Dr. Michelle Herman (Renne O'Connor) mindent megtesz, hogy a bálnát ne érje bántódás.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

Mennydorges.1977.DVDRip.XviD.HunDub-NoGrp

[iNFO] Mennydörgés [iMDB 6.9] akció, dráma, krimi, thriller

Mennydörgés poster
Mennydörgés

Egy szadista banda meggyilkolja egy vietnámi veterán feleségét és gyerekét. A férfi bosszút esküszik és egykori bajtársaival a gyilkosok nyomába ered.

XVID/ARCHIV

Chain.Reaction.1996.1080p.BD9.x264.hundub-BDiSC-Bak

trailer [iNFO] Láncreakció [iMDB 5.3] akció, dráma, thriller

Láncreakció poster
Láncreakció

Néhány kormányközeli, gazdasági érdekcsoport semmitől sem riad vissza, hogy eltitkoljon egy létfontosságú felfedezést, egy kiapadhatatlan energiaforrást. Hogy üzleti érdekeik ne sérüljenek, felrobbantják a kutatás helyszínét és megölik a kísérletet vezető tudóst. Két fiatal kutatóra marad a feladat, hogy a felfedezést megmentse és kiderítse, kinek áll érdekében eltitkolni az új energiaforrást.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Gyilkolasra.Kodolva.2003.DVDRip.XviD.HunDub-NoGrp

trailer [iNFO] Gyilkolásra kódolva [iMDB 4.0] akció, kaland, thriller

Gyilkolásra kódolva poster
Gyilkolásra kódolva

Quinn bérgyilkos, akinek legújabb feladata egy orosz bevándorló, Tasha likvidálása. A férfi beleszeret a csodaszép nőbe, és ahelyett, hogy elvégezné feladatát, a védelmébe veszi. Együtt menekülnek, s közben próbálják kideríteni, hogy kinek és miért állt útjában a lány.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS