1432 film található a(z) animációs műfajban

Toy.Story.3.2010.720p.BluRay.DTS.x264.HUN-AiR

trailer [iNFO] Toy Story 3 [iMDB 8.6] animációs, családi, fantasy, kaland, vígjáték

Toy Story 3 poster
Toy Story 3

Andy épp egyetemre készül, így Woody, Buzz és a többi hűséges játék aggódni kezdenek bizonytalan jövőjük miatt. Mint később kiderül, joggal. Jesse szerint a játékoknak kezükbe kell venni az irányítást, s meggyőzi a többieket, hogy a Sunnyside Óvodába vegyék az irányt, ahol tudomásuk szerint mindenkivel játszanak. Ám nem egészen az várja ott őket, mint amire számítottak. A féktelen gyerkőcök már alig várják, hogy rájuk tehessék ragacsos kis mancsaikat, ráadásul rövidesen Woody-ék tudomására jut, hogy volt gazdájuk keresi őket. Hőseinknek menekülniük kell, így "egy mindenkiért, mindenki egyért" alapon csatlakoznak az ottani játékokhoz: Kenhez és Barbie-hoz, a lila poliphoz, Csápihoz, a folyton drámázó sünhöz, Tüsi úrhoz és a cseresznyeillatú idős plüssmackóhoz, Macóhoz, hogy együtt megtervezzék, és véghez vigyék nagyszabású szökésüket. Jelmondatuk: "Egy játékot sem hagyunk hátra!". Nehezíti helyzetüket, hogy néhány új barátjuk közel sem olyan barátságos, mint hitték.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Up.2009.RETAiL.720p.BluRay.DTS.x264.HuN-TRiNiTY

trailer [iNFO] Fel! [iMDB 8.3] animációs, családi, dráma, fantasy, kaland, vígjáték

Fel! poster
Fel - Up

A Walt Disney/Pixar új animációs rajzfilmjének főszereplője Carl Fredricksen, egy 78 éves lufi kereskedő. Carl egész életében a “nagy utazásról”, bolygónk titkainak felfedezéséről álmodozott, de koránál fogva már úgy gondolja, eljárt felette az idő. Egy napon azonban akár hurrikánként betör az életébe Russel, egy nyolc éves kis kalandor, és Fredricksen úgy dönt, valóra váltja néhai szeretett felesége álmát és elutazik Dél-Amerikába a Föld legnagyobb vízeséshez: a Paradise Falls-hoz. Ezer meg ezer luftballont köt a házára és elrepül messze, a világ egyik leggyönyörűbb és legtitokzatosabb vidékére, a Tepuis táblahegyekhez.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Vacak.2-Az.erdo.hose.1997.Hun.DVDRip-Rosszkutya

[iNFO] Vacak 2 [iMDB 0.0] animációs, mese, rajzfilm

Vacak 2 poster
Vacak 2. Az erdő hőse

Vacak és erdei barátai arra tanítanak bennünket, hogy mindennek rendelt ideje és célja van. Amikor Dr. Bagoly felfedezi, hogy összeesküvés történik az erdei állatok rabul ejtésére, és orgazdák csapdába ejtik, Vacak elérkezettnek látja az időt a bátorságra, a felelősségre és a csapatmunkára. Csatlakozik az erdei állatokhoz megmenekülésük érdelében.

XVID/ARCHIV

Despicable.Me.2010.720p.iNT.RETAiL.BluRay.DTS.Hungarian.x264-WALLE

[iNFO] Gru [iMDB 7.5] animációs, családi, fantasy, kaland, krimi, vígjáték

Gru poster
Gru

Az idilli kertvárosi miliőben, a fehér léckerítéses, rózsabokrokkal szegélyezett otthonok között áll egy fekete ház kiszáradt kerttel. A szomszédoknak sejtelmük sincs arról, hogy a ház alatt hatalmas, titkos búvóhely terül el. Fáradhatatlan, apró szolgáinak hadától körülvéve itt tervezi Gru a világtörténelem legnagyobb rablását. El fogja lopni a Holdat. (Igen, a Holdat!)
Gru örömét leli mindenben, ami gonosz. Arzenáljában van zsugorsugár, fagyasztósugár, valamint földi és légi harci járművek, és leigáz mindenkit, aki az útjába áll. Mígnem egy nap szembe találja magát három árva kislány elképesztő akaraterejével, akik olyasmit látnak benne, amit eddig senki más: a potenciális apukát.
A világ egyik legnagyobb gonosztevője most összeakad élete legnagyobb kihívásával: három kislánnyal, akiknek neve Margo, Edith és Agnes.

HDTV/SZINKRONOS-720P

Cars.2006.720p.RETAiL.BluRay.Hungarian.x264-WALLE

trailer [iNFO] Verdák [iMDB 7.4] animációs, családi, kaland, sport, vígjáték

Verdák poster
Verdák

Villám McQueen hírnévről és dicsőségről álmodik, minden vágya, hogy elhódítsa a Szelep Kupát. Egy napon a versenyverda szedi a dísztárcsáit és felkerekedik. Padlógázzal tart Kaliforniába, ahol hírnévre tehet szert, ha sikerül legyőznie a két legnagyobb ászt a mezőnyben. Útközben vetődik az álmos kisvárosba, Kipufogó-fürdőbe, ahol ráébred arra, mi az, ami valóban fontos az életben. Kalandjai során találkozik Hudson Dokival, a vidéki orvos és bíró valójában háromszoros Szelep Kupa győztes. Ott van azután Sally, a dögös Porsche 911, és a rozoga autómentő, akinek rozsdás karosszériája alatt érző motor dobog.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Beauty.And.The.Beast.1991.HUN.ENG.HDTV.720p.x264-SRT

trailer [iNFO] A szépség és a szörnyeteg [iMDB 8.0] animációs, családi, fantasy, musical, romantikus

A szépség és a szörnyeteg poster
A Szépség és a Szörnyeteg

Minden idők egyik legnépszerűbb és legkeresettebb animációs filmje most ismét levehet bennünket a lábunkról. Költözz be te is a fiatal szépséggel, Belle-lel a kastélyba, melynek ura egy felettébb rejtélyes, szörnyeteggé lett herceg. A kastély elvarázsolt tárgyainak segítségével Belle hamar megtanulja élete legfontosabb leckéjét: az igazi szépség belülről fakad. A vadonatúj digitális felújításnak és az izgalmas extráknak köszönhetően e kétlemezes kiadás mesésebb, mint valaha. Légy hát a vendégünk, és hagyd, hogy a felejthetetlen dallamok és a bájos figurák téged is elvarázsoljanak.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Open.Season.3.2010.1080p.RETAiL.BluRay.x264.HUN-AiR

[iNFO] Nagyon vadon 3. [iMDB 5.0] animációs, családi, kaland, vígjáték

Nagyon vadon 3. poster
Nagyon vadon 3

Boog haverjai nem tudnak elmenni évi rendes hímtúrájukra, és a medve úgy dönt, hogy egyedül vonul el kikapcsolódni. Út közben egy vándorcirkuszba botlik, és egy hozzá megszólalásig hasonlító grizzlyt küld haza maga helyett, ő pedig színpadra lép. Az állati nagy bajok csak akkor kezdődnek, amikor a direktor úgy dönt, ideje hazatérni – Oroszországba! Elliot, McSquizzy, Mr. Weenie és a banda versenyfutásba kezd az idővel, hogy kiszabadítsák barátjukat, mielőtt a mamlasz művészmedve Szibériába kénytelen áttenni székhelyét.

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Pocahontas.1995.1080p.BluRay.DTS.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Pocahontas [iMDB 6.2] animációs, családi, dráma, kaland, musical, romantikus, történelmi

Pocahontas poster
Pocahontas

A Walt Disney Stúdió filmkészítői hűek hagyományaikhoz - a Pocahontas nem marad el a korábbi nagy sikerektől. Egy szerelem kalandos története - kétszeres Oscar-díjas zene kíséretében - ezúttal is csodálatosan ötvöződik romantikával és rengeteg humorral.
A távoli egzotikus tájon játszódó mese csupa ismerős, mindenütt egyformán fontos érzésről szól: az őszinte szeretetről, szerelemről és barátságról.

John Smith pénzsóvár telepesekkel együtt érkezik az Újvilágba, de ő más, mint a többiek. Nem csak az arany érdekli - ő szeretné alaposan megismerni azt a különös, rejtélyes, de varázslatos világot, ahol letelepedni készül.

Egyik felfedezőútja során megpillantja a gyönyörű indián hercegnőt, Pocahontast, és egycsapásra megváltozik az élete. A lány törzse tilalma ellenére bizalmába fogadja az idegent, és vidám barátai - egy mosómedve és egy kolibri - társaságában a vadon természet minden titkát feltárja előtte, megismerteti a fák, a virágok nyelvével és megtanítja meghallani, mit mesél a szél. Közös kalandjaik a nézőket is ismeretlen világokba vezetik: messze, messze, az igazi mesék birodalmába…

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Pocahontas.1995.720p.BluRay.ENG.x264.HUN-SiD

Pocahontas.II.Journey.to.a.New.World.1998.720p.BluRay.ENG.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Pocahontas 2. - Vár egy új világ [iMDB 4.8] animációs, családi, kaland

Pocahontas 2. - Vár egy új világ poster
Pocahontas 2. - Vár egy új világ!

Walt Disney legbátrabb hősnőjének története most végre folytatódik, amikor Pocahontas új kalandra indul egy távoli, egzotikus helyre, melynek neve: Európa.
Az eredeti Walt Disney klasszikushoz méltó második részben Pocahontas hajóra száll, hogy az indiánok békeköveteként Angliába utazzon. Útján elkíséri túlméretezett testőre, Uti, és egy fess úriember, John Rolfe. Potyautasként természetesen három kedves kis barátja is velük tart: Meeko a mosómedve, Percy, a kiskutya és Flit, a kolibri.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Pocahontas.II.Journey.to.a.New.World.1998.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Dodo.Kacsa.a.kacsairto.1988.DVDRip.XviD.HunDub-NoGrp

trailer [iNFO] Dodó Kacsa A Kacsairtó [iMDB 6.9] animációs

Dodó Kacsa A Kacsairtó poster
Dodó Kacsa A Kacsairtó

Ez a rajzfilm hasonló Dodó kacsa fantáziaszigetéhez. Ugyanis itt is van egy alaptörténet (Dodó kacsa saját szellemirtó vállalkozásba kezd), amit régi 6-7 perces Warner Brother rajzfilmek kötnek össze (a kísértet téma mindegyik ilyen összekötőnél adott). Ettől függetlenül azonban ez egy kerek film. Anno sok Tapsi Hapsi és Dodó kacsás rajzfilmhez úgy készítettek idehaza szinkront (a VHS hőskorszakában), hogy a magyar szinkron alatt halkan lehet hallani az angolt is. Viszont ez ne ijesszen el senkit se, mert nem zavaró, és NEM narrátoros szinkronról van szó, ugyanis minden szereplőnek saját szinkronhangja van, amit profi szinkronszínészek kölcsönöztek nekik!

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Maci.Laci.magikus.repulese.1987.TVRip.XviD.HunDub-NoGrp

[iNFO] Maci Laci mágikus repülése [iMDB 0.0] animációs, kaland

Maci Laci mágikus repülése poster
Maci Laci mágikus repülése

Maci Laci és barátai egy varázslatos utazáson vesznek részt a valaha volt legnagyobb teherszállító repülőgép, a Galiba fedélzetén. Útjuk során értesülnek róla, hogy egy csapat állatot tartanak fogságban valahol, így hát elindulnak hogy megmentsék őket. A nyomukban jár azonban a gonosz Rém Báró és társa Mardel, hogy hőseink dolgát amennyire csak lehet megnehezítsék.

XVID/TVRIP

The.Fox.and.the.Hound.1981.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] A róka és a kutya [iMDB 7.1] animációs, családi, kaland

A róka és a kutya poster
A róka és a kutya

Ezzel a klasszikussal egy újabb hiánypótló alkotás kerülhet a Disney-rajongók DVD-gyűjteményébe! Ez az utolsó Disney-rajzfilm, amelynek készítésénél a stúdió hőskorszakának legendás nagy öregjei is közreműködtek, együttműködve azokkal az új, fiatal, tehetséges animátorokkal, akik később a 90-es évek páratlan rajzfilmsikereit készítették a legendás stúdió égisze alatt!

A film egy különös barátság történetét meséli el.

Tod, egy kis róka, aki elvesztette a szüleit. A sors egy vadászkutya-kölyökkel, Copperrel hozza össze, majd vidám kalandok során át igaz barátságot kötnek.

A kutya azonban lassan megtanulja gazdájától, hogy az ő feladata a vadászat. Kiképzése után indul a rókavadászat. Coppernek választania kell a kötelesség és a barátság között...

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Zur.az.urben.1996.BDRip.Xvid.hun-bakec01

trailer [iNFO] Space Jam - Zűr az űrben [iMDB 5.7] animációs, családi, kaland, sci-fi, sport, vígjáték

Space Jam - Zűr az űrben poster
Zűr az űrben

Bugs Bunny és kísérete bajba kerül, amikor szembeszáll a Földre érkezett apró kis űrlényekkel. A nerdluckokat a főnökük, Swackhammer küldte, mégpedig azért, hogy az ő szórakoztatására elrabolják Bugs Bunny kíséretének tagjait. Bugs nem tétovázik: azonnal kosármeccsre hívja az idegeneket azzal, hogyha vereséget szenvednek, mindannyian ott maradnak a Földön, ám az űrlények győzelme esetén mindannyian Swackhammer kezébe adják magukat. Az idegenek azonnal elfogadják Bunny ajánlatát. Túlságosan is gyorsan. Ugyanis van egy rendkívüli tulajdonságuk: pillanatok alatt képesek új képességeket magukévá tenni - főleg akkor, ha a legjobbaktól, az NBA sztárjaitól leshetik el a titkokat és szippanthatják ki belőlük a tudást. Amikor Bugs felfedezi, mi készül, tudja, azonnal segítségre van szüksége. De hova forduljon, amikor már minden valamire való kosaras tudása az ellenfelet gazdagítja. De szerencsére van egy baseballjátékos ismerőse. Ő pedig nem más, mint a világ legnagyobb kosárjátékosa, Michael Jordan, aki egykori sikersportágát otthagyva elszegődött baseball-játékosnak. Michael Jordan szerencsére könynyen meggyőzhető, és beszáll Bugs Bunny csapatába.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Tarzan.1999.1080p.BluRay.ENG.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Tarzan [iMDB 7.0] animációs, családi, dráma, kaland, romantikus

Tarzan poster
Tarzan

A Walt Disney egész estés rajzfilmklasszikusa, az Edgar Rice Borroughs halhatatlan regényéből készült Tarzan korlátozott ideig végre újra megjelenik, ezúttal kétlemezes, extra kiadásban, felújított, a kor követelményeinek jobban megfelelő hanggal!
A nagyszerű alkotás zenei világát a Grammy-díjas énekes-dalszerző-dobos, Phil Collins öt slágere határozza meg, és olyan mulatságos, izgalmas dzsungelkalandra csábítja a nézőket, mint korábban még egyetlen más film sem.
Bár Tarzan történetét sokszor feldolgozták már filmen, ez az első egész estét betöltő rajzfilm, amelyet az ágyékkötős hős kalandjainak szenteltek. Az animációs technológia lehetővé tette, hogy Tarzan és az állatok kapcsolatát korábban soha nem látott módon ábrázolják, és az is lehetségessé vált, hogy a Dzsungel Ura végre úgy mozoghasson a fák között, ahogyan azt Burroughs eredetileg megálmodta, de eleddig egyetlen színész sem volt rá képes.
A humor, a lélegzetelállító kalandok és az érzelemteli, dinamikus zene különleges kombinációja új megvilágításba helyezi a klasszikus történetet. A Disney egyik leglendületesebb egész estés rajzfilmjének betétdalait a magyar változatban Ákos adja elő!

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

The.Emperors.New.Groove.2000.COMPLETE.HUN.PAL.DVDR-pocokmaster

trailer [iNFO] Eszeveszett birodalom [iMDB 7.3] animációs, családi, fantasy, kaland, vígjáték

Eszeveszett birodalom poster
Eszeveszett birodalom

Kuzcónál nincs lazább uralkodó egész Dél-Amerikában: élvezi a gazdagságot, a hatalmat és a jó zenét. Aki pedig nem tetszik neki, azt egyik segédje szívesen kihajítja az ablakon. Legújabb terve: vízividámpark építése egy közeli napsütéses hegyoldalon. Hogy ott most még egy falu áll? A részletek nem érdeklik Kuzcót. Az viszont nyilván érdekelné, ha tudna róla, hogy udvari boszorkánya, Yzma is a trónra vágyik. Ám a méreg, amit a varázslónő ütődött szolgája, Kronk kever a császár levesébe, nem tökéletes, és Kuzco véletlenül lámává változik.

Menekülés közben pedig belekeveredik egy jólelkű pásztor, Pacha nyájába: Pachával csupán az a baj, hogy pont az ő faluját kellett volna lerombolni a vízicsúszda kedvéért...

Miközben a császár igyekszik megszokni a lámaságot, és így visszajutni a palotába, a nyafka varázslónő és bamba szolgája elkapni szeretné őt. Pacha pedig maga sem tudja, mit tegyen. Segítsen a fenséges és nagyszájú lámának? Vagy jobban jár, ha magára hagyja a dzsungelben?

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Spirit.Stallion.of.the.Cimarron.2002.720p.HDTV.x264.AC3.HUN-N&R

trailer [iNFO] Szilaj - A vad völgy paripája [iMDB 6.6] animációs, családi, kaland, romantikus, vígjáték, western

Szilaj - A vad völgy paripája poster
Szilaj - A vad völgy paripája

Szilaj, a vad és fékezhetetlen paripa társainak vezetője, védelmezője.

Egy napon harmonikaszót hoz felé a szél a hegyekből, ő pedig elindul, hogy megtudja az ismeretlen hangok eredetét. A távolban szokatlan fényeket pillant meg, és ez végképp felkelti kíváncsiságát.

Egy tábor tüzét fedezi fel, körülötte pedig furcsa lények - emberek -, akiket szintén sosem látott. Az első találkozás azonban drámai fordulatot hoz: az emberek lasszóval elfogják Szilajt, magukkal viszik, majd eladják a lovasság katonáinak.

Az Ezredes megparancsolja, hogy törjék be a lovat, de az egymás után próbálkozó katonák nem járnak sikerrel. Az Ezredes ekkor taktikát vált, kikötözi Szilajt - de enni-inni nem ad neki.

Ekkor felbukkan egy "kétlábú", egy fiatal dakota indián, Kis Patak, aki maga is az ezredes foglya. Egymást segítve sikerül megszökniük az erődből, és Kis Patak elviszi magával Szilajt a falujába.

Itt találkozik egy Szelíd névre hallgató kancával, akit társául választ. De a boldog napoknak hamar vége szakad, mert a falut megtámadják, Szelíd pedig halálosan megsebesül.

Nem sokkal később Szilajt is elfogják és egy vasúti vagonban találja magát, mely ismeretlen helyre tart. A fogság olyan hatással van rá, mint eddigi kalandjai során semmi más: megtöri a szabadságához szenvedélyesen ragaszkodó mén legyőzhetetlennek tűnő akaratát.

Az utazás pedig folytatódik az ismeretlen Vadnyugat felé...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Ghost.in.the.Shell.Stand.Alone.Complex.Solid.State.Society.2006.HunSub.DVDRip-NoGrp

trailer [iNFO] Ghost in the Shell: Stand Alone Complex Solid State Society [iMDB 7.8] akció, animációs, kaland, sci-fi

Ghost in the Shell: Stand Alone Complex Solid State Society poster
Ghost in the Shell: Stand Alone Complex Solid State Society
( Magyar felirat mellékelve )

A történet szerint jó idő eltelt már, hogy az Őrnagy elhagyta a 9-es Szekciót. Az osztagot jelenleg - operatíve - Togusza vezeti, aki továbbra is Aramakinak, a Szekció parancsnokának felel. A szereplők között minden sorozatbeli karakter feltűnik, így Bató, Szaitó, Isikava stb. A 9-esek ezúttal rejtélyes öngyilkosságokkal állnak szemben, melyek mögött - az áldozatok haláluk előtt rémülten adnak erről információt - a titokzatos "Bábjátékos" áll. Ahogy a nyomozás halad előre, a nyomok mind zsákutcába vezetnek: amint eljutnak egy személyhez, az öngyilkosságot követ el (vagy már elkövette). Végül felfedezik, hogy az elmúlt két évben több mint húszezer gyermekrablás történt - állami szervek nyilvántartásainak összevetésével -, melyek máig megoldatlanok. Bató és Togusza külön utakon folytatják az ügy felderítését, melynek során Bató ismét találkozik az Őrnaggyal, aki a történet végére visszatér, míg Togusza az eltűnt gyermekek vonalát követve fedez fel egy országos méretű összeesküvést, miközben maga is életveszélybe kerül...

A film az egyik legdrágább anime ami eddig készült. Általánosságban szólva inkább szociológiai problémákra - elöregedő társadalom - koncentrál, ellentétben az "univerzum" többi alkotásával, melyek inkább politikával, államelmélettel, de legfőképp individualizmussal és egzisztencializmussal foglalkoznak.

 trailer, movie sample

XVID/EREDETI-NYELVEN

Ice.Age.Dawn.of.the.Dinosaurs.2009.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Jégkorszak 3 - A Dinók hajnala [iMDB 7.0] akció, animációs, családi, kaland, romantikus, vígjáték

Jégkorszak 3 - A Dinók hajnala poster
Jégkorszak 3. - A dínók hajnala

A világsikerű Jégkorszak és Jégkorszak 2. mínuszban is pozitív hősei visszatérnek, és ismét hihetetlen kalandok várnak rájuk... A motkány még mindig nem mondott le arról, hogy egyszer az övé legyen az ősmakk, de végül talán az igaz szerelmet nyeri el helyette, hiszen színre lép egy motkánylány. Míg Manny és Ellie egy minimamut érkezését várják, Sid, a lajhár a maga eszetlen módján alapít családot: elcsór néhány dínótojást; Diego viszont azon töri a fejét, nem vész-e ki belőle minden vadság, ha tovább marad barátai társaságában. A kis csapat kénytelen kihúzni Sidet a bajból, amelybe saját magát keverte: az ügy érdekében behatolnak egy föld alatti világba, ahol túl közeli kapcsolatba kerülnek pár dínóval, megküzdenek állatokkal és növényekkel, beneveznek egy ámokfutóversenyre, és összehaverkodnak egy kalandra éhes, dínóvadász menyéttel, a félszemű Buckkal.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Ice.Age.2.The.Meltdown.2006.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Jégkorszak 2. - Az olvadás [iMDB 6.8] akció, animációs, családi, fantasy, kaland, romantikus, vígjáték

Jégkorszak 2. - Az olvadás poster
Jégkorszak 2. - Az olvadás

A mamut, a kardfogú tigris és a lajhár lubickol legutóbbi hőstettük sikerében: és ez már csak azért is könnyen megy, mert a jég olvadni kezd, így a világ egyetlen hatalmas élményfürdővé változik körülöttük; csúszdák, gejzírek és szökőkutak között buliznak nap mint nap.

Néha mégis arcukra fagy a mosoly. Manfréd ugyanis nagyon magányos - már egyenesen úgy érzi, mintha kihaltak volna körülötte a nőstények. És míg ő búnak ereszti az ormányát, Sid rájön, hogy csak egy egyre vékonyodó jéggát választja el őket az áradástól - ha az átszakad, boldog völgyüket elárasztja a víz. Az árral pedig együtt úsznak majd azok a csúszómászók, akiknek túl éles a foga arra fáj, hogy átvegyék az uralmat a nagy közös medence fölött.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Gru.3D.1080p.BluRay.DTS.Half.SBS.Hun-NoGrp

[iNFO] Gru [iMDB 7.5] animációs, családi, fantasy, kaland, krimi, vígjáték

Gru poster
Gru

Az idilli kertvárosi miliőben, a fehér léckerítéses, rózsabokrokkal szegélyezett otthonok között áll egy fekete ház kiszáradt kerttel. A szomszédoknak sejtelmük sincs arról, hogy a ház alatt hatalmas, titkos búvóhely terül el. Fáradhatatlan, apró szolgáinak hadától körülvéve itt tervezi Gru a világtörténelem legnagyobb rablását. El fogja lopni a Holdat. (Igen, a Holdat!)
Gru örömét leli mindenben, ami gonosz. Arzenáljában van zsugorsugár, fagyasztósugár, valamint földi és légi harci járművek, és leigáz mindenkit, aki az útjába áll. Mígnem egy nap szembe találja magát három árva kislány elképesztő akaraterejével, akik olyasmit látnak benne, amit eddig senki más: a potenciális apukát.
A világ egyik legnagyobb gonosztevője most összeakad élete legnagyobb kihívásával: három kislánnyal, akiknek neve Margo, Edith és Agnes.

3D-FILMEK/3D-SZINKRONOS-HDTV

Wonderful.Days.2003.READ.NFO.HUN.Bluray.720p.x264-NoScEnE

trailer [iNFO] Wonderful Days [iMDB 6.7] akció, animációs, fantasy, sci-fi

Wonderful Days poster
Wonderful Days - Sky Blue

Ez a film kakukktojás a maga módján, mert bár anime, nem japán, hanem dél-koreai. Lenyűgöző látványvilágával, hátborzongató-édesbús zenéjével és hangulatával viszont a legjobb animék között a helye. A végén olyan katartikus jelenet van amitől mindig kiráz a hideg.
A történet röviden:
A háborúkkal és a környezetpusztítással megvert Földön a túlélők létrehozzák Ecobant, a tökéletes várost, amely a szennyezésből veszi az energiát. Idővel a szennyeződést feldolgozzák és a város lakóinak az Ecobanon kívüli világ lakóit kihasználva újra kell teremtenie. Az elnyomásban élők persze fellázadnak.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Who.Framed.Roger.Rabbit.1988.720p.HDTV.x264.Eng.Hun-Timba

trailer [iNFO] Roger nyúl a pácban [iMDB 7.6] animációs, családi, fantasy, krimi, vígjáték, misztikus

Roger nyúl a pácban poster
Roger nyúl a pácban

Amikor a Firkanegyedben lakó Roger nyúl egy gyilkossági ügy gyanúsítottjává válik, felkéri Eddie-t, hogy tisztázza őt a vádak alól. Eddie nem is olyan ré- gen esküvel fogadta, hogy firkákkal kapcsolatos esetet többé nem vállal, de hát a pénz az nagyon kell neki.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Chicken.Run.2000.BDRip.XviD.HuN-BAttila85

trailer [iNFO] Csibefutam [iMDB 7.2] animációs, családi, vígjáték

Csibefutam poster
Csibefutam

A zord szögesdrótok mögött csaholó vérebek, nyomukban a gyanakvó gazda. Nincs menekvés. Vagy mégis? A baromfiudvar tollas foglyai nem adják fel. A talpraesett Rozsda vezetésével újabb és újabb szökési tervet kovácsolnak. De a kísérletek sorra kudarcba fulladnak, mígnem egy nap eljön a szabadság hírnöke! Egy amerikai kakas süvít át a kerítés fölött, és nyekken nagyot az etetővályúban. A felbolydult tyúkok a megmentőjüket látják az égből pottyant jövevényben, és arra kérik, tanítsa meg őket repülni.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Hangya.boy.2006.x264.1080p.HUN.ENG-FOX

trailer [iNFO] Hangya boy [iMDB 6.1] animációs, családi, fantasy, kaland, vígjáték

Hangya boy poster
Hangya Boy

Lucasnak hangyányi problémája akad, pontosabban egy egész hangyabolynyi. Az unatkozó fiú ugyanis hadat üzen a hátsó kertben éldegélő ízeltlábú kolóniának, amit a boly lakói nagyon gyorsan megelégelnek. Olyan tervet eszelnek ki Lucas megleckéztetésére, amit örökre megemleget. A hangyák varázslója bűvös főzetet kotyvaszt, amelynek egyetlen cseppjétől a fiú hangyaméretűre zsugorodik. A parányi udvar hirtelen veszélyes kalandokkal teli birodalommá tágul ebben a szívmelengető családi filmben, amelyből nem hiányozhat a harsány kacagás sem!

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Moha.Es.Pafrany

[iNFO] Moha és Páfrány [iMDB 0.0] animációs, rajzfilm

Moha és páfrány

Mindenki tudja, hogy az erdőben moha és páfrány lakik. Azt talán kevesebben, hogy van egy olyan erdő, amelynek Moha és Páfrány, a két huncut erdei manó a lakója. Az ő kalandjaik elevenednek meg a Kolibri Fészek színpadán. Hol ők vannak veszélyben, hol őket mentik meg – ahogy ez már a mesékben lenni szokott. A felnőttek egy hajdan népszerű televíziós mesesorozatból emlékezhetnek hőseinkre. Most a gyerekeken a sor a megismerkedésben…

SOROZATOK/XVID

Az.Igazsag.Ligaja (Justice.League)

trailer [iNFO] Igazság Ligája  [iMDB 8.8] akció, animációs, családi, fantasy, kaland, sci-fi, thriller

Igazság Ligája

A Justice League - az Igazság Ligája - tagjai egytől egyig sztárok, s valamennyien az igazság bajnokai: Superman, Batman, Wonder Woman, Green Lantern, The Flash, Hawk Girl és Martian Man Hunter. A Justice League tagjai együtt indulnak csatába a világ leigázására és a Liga elpusztítására szövetkezett gonosztevők, természetfölötti lények és egyéb gonosz erők ellen.

 trailer, movie sample

SOROZATOK/XVID

Dante.Pokol.2010.DVDRip.Xvid.HUN-BaKeR

trailer [iNFO] Dante Pokla [iMDB 6.9] animációs, rövidfilm

Dante Pokla poster
Dante pokla

Dante poklát még sosem jelenítették meg kézzel rajzolt papírbábokkal és kizárólag kézzel alkotott különleges effektek segítségével. Mostanáig. Fedezze fel újra ezt a klasszikus művet, apokaliptikus, grafikus regény formájában, Viktória-korabeli, bábszínházi keretek között! Dante pokla 3 dimenziós életben, sötét komédiába burkolva, túlságosan is ismerős, városi bukéval.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

All.Dogs.Go.to.Heaven.1989.720p.HDTV.x264.Hun-HDv

trailer [iNFO] Charlie - Minden kutya a mennybe jut [iMDB 6.2] akció, animációs, családi, dráma, fantasy, kaland, musical, vígjáték

Charlie - Minden kutya a mennybe jut poster
Minden kutya a mennybe jut

Charlie B. Barkin, egy pernahajder németjuhász, a csibészes bájával, csavaros eszével és meleg kutya-szívével egy csapásra meghódítja a néző szívét. Charlie összeakad egy kedves kis árvalánnyal, Anne-Marie-val, aki beszél az állatok nyelvén. Közös kalandjaik bővelkednek izgalomban, nevetésben és igaz szeretetben.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Happy.Feet.Two.2011.Hun.PAL.DVDR-Gazdi

trailer [iNFO] Táncoló talpak 2. [iMDB 5.9] animációs, családi, vígjáték, zenés

Táncoló talpak 2. poster
Táncoló talpak 2.

A legtöbb pingvin szebben dalol bármelyik csalogánynál, ám akadt köztük egy fura madár. Ha Topi énekel, megfagy körülötte a levegő, ám ő már rég nem is erőlteti az ilyesmit: hiszen fantasztikus sztepptáncos lett belőle. Csakhogy a fiókák ritkán totyognak atyáik útján, az övé meg egyenesen koreofóbiás, vagyis semmiképpen sem hajlandó ritmusra lépkedni, és mindenféle táncot utál. Viszont neki is van egy nagy, mindent betöltő vágya: szeretne megtanulni repülni. Erik mégis rájön, hogy van miért felnézni az apjára. Amikor váratlan és ijesztő események rengetik meg az otthonos jégtáblákat, Topi az, aki egyetlen seregbe szervez minden pingvint, és a környék összes lakóját - a hatalmas elefántfókától az egészen kicsi rákocskákig - a szövetségesükké teszi, sőt, végül az élére is áll a bátor és dalos kedvű társaságnak.

 trailer, movie sample

DVD/PREMIER

Koldus.es.kiralyfi.1990.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] Koldus és királyfi - 1990 [iMDB 7.0] animációs, családi, rövidfilm, vígjáték

Koldus és királyfi - 1990 poster
Koldus és királyfi

A Koldus és királyfi című klasszikus mese Disney stílusú feldolgozása. A királyságot a hadsereg vezére rettegésben tartja, a nagybeteg király nevében fosztogatja a szegényeket. Mickey, Goofy és Plutó míg kint a téli hidegben egy kis alamizsnát próbálnak kicsikarni a járókelőktől, addig a herceg és Donald kacsa az uralkodás fortélyaival ismerkedik.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Space.Jam.1996.Hun.DVDR-BLKING

trailer [iNFO] Space Jam - Zűr az űrben [iMDB 5.7] animációs, családi, kaland, sci-fi, sport, vígjáték

Space Jam - Zűr az űrben poster
Zűr az űrben

Bugs Bunny és kísérete bajba kerül, amikor szembeszáll a Földre érkezett apró kis űrlényekkel. A nerdluckokat a főnökük, Swackhammer küldte, mégpedig azért, hogy az ő szórakoztatására elrabolják Bugs Bunny kíséretének tagjait. Bugs nem tétovázik: azonnal kosármeccsre hívja az idegeneket azzal, hogyha vereséget szenvednek, mindannyian ott maradnak a Földön, ám az űrlények győzelme esetén mindannyian Swackhammer kezébe adják magukat. Az idegenek azonnal elfogadják Bunny ajánlatát. Túlságosan is gyorsan. Ugyanis van egy rendkívüli tulajdonságuk: pillanatok alatt képesek új képességeket magukévá tenni - főleg akkor, ha a legjobbaktól, az NBA sztárjaitól leshetik el a titkokat és szippanthatják ki belőlük a tudást. Amikor Bugs felfedezi, mi készül, tudja, azonnal segítségre van szüksége. De hova forduljon, amikor már minden valamire való kosaras tudása az ellenfelet gazdagítja. De szerencsére van egy baseballjátékos ismerőse. Ő pedig nem más, mint a világ legnagyobb kosárjátékosa, Michael Jordan, aki egykori sikersportágát otthagyva elszegődött baseball-játékosnak. Michael Jordan szerencsére könynyen meggyőzhető, és beszáll Bugs Bunny csapatába.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Pamacs.a.bator.kutyus.1995.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

[iNFO] Pamacs, a bátor kutyus [iMDB 0.0] animációs, családi, vígjáték

Pamacs, a bátor kutyus poster
Pamacs, a bátor kutyus

A kis Hayley-t gonosz nagynénje, Judith néni neveli. A kislány sivár élete hirtelen megváltozik, amikor feltűnik a színen Pamacs, a kóbor kutya. A kiskutyus mindenkit elbűvöl, akivel csak összeakad. Ez alól csak Judith néni kivétel, valamint az ő gőgös, díjnyertes afgán agarai. De az ő állandó rosszindulatú viselkedésük sem tudja elűzni az okos és ravasz kiskutyát. Egy hősies életmentő akció során a hűséges Pamacs azonban mindenkinek megmutatja, hogy az igazi barátság még a jeges szíveket is képes megolvasztani...

DVD/SZINKRONOS

Space.Jam.1996.1080p.BluRay.x264.DTS.DUBBED.HuN-Girnyo

trailer [iNFO] Space Jam - Zűr az űrben [iMDB 5.7] animációs, családi, kaland, sci-fi, sport, vígjáték

Space Jam - Zűr az űrben poster
Zűr az űrben

Bugs Bunny és kísérete bajba kerül, amikor szembeszáll a Földre érkezett apró kis űrlényekkel. A nerdluckokat a főnökük, Swackhammer küldte, mégpedig azért, hogy az ő szórakoztatására elrabolják Bugs Bunny kíséretének tagjait. Bugs nem tétovázik: azonnal kosármeccsre hívja az idegeneket azzal, hogyha vereséget szenvednek, mindannyian ott maradnak a Földön, ám az űrlények győzelme esetén mindannyian Swackhammer kezébe adják magukat. Az idegenek azonnal elfogadják Bunny ajánlatát. Túlságosan is gyorsan. Ugyanis van egy rendkívüli tulajdonságuk: pillanatok alatt képesek új képességeket magukévá tenni - főleg akkor, ha a legjobbaktól, az NBA sztárjaitól leshetik el a titkokat és szippanthatják ki belőlük a tudást. Amikor Bugs felfedezi, mi készül, tudja, azonnal segítségre van szüksége. De hova forduljon, amikor már minden valamire való kosaras tudása az ellenfelet gazdagítja. De szerencsére van egy baseballjátékos ismerőse. Ő pedig nem más, mint a világ legnagyobb kosárjátékosa, Michael Jordan, aki egykori sikersportágát otthagyva elszegődött baseball-játékosnak. Michael Jordan szerencsére könynyen meggyőzhető, és beszáll Bugs Bunny csapatába.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Scooby.Doo.and.the.Cyber.Chase.2001.HUN.PAL.DVDR-OHP

trailer [iNFO] Scooby-Doo és a Virtuális Vadászat [iMDB 6.2] animációs, családi, kaland, sci-fi, vígjáték, misztikus

Scooby-Doo és a Virtuális Vadászat poster
Scooby-Doo és a virtuális vadászat

Éld át Scooby-Doo-ékkal életük leghajmeresztőbb kalandját: a Rejtély Rt. ezúttal egy számítógépes játék fogságába esik!Scoobyék a titokzatos Fantom Vírust próbálják sarokba szorítani, de egy különös véletlen folytán váratlanul egy videojátékba csöppennek, ami saját Rejtély Rt.-s kalandjaikon alapul. Fred, Diana, Vilma, Bozont, na és persze Scooby-Doo tíz vészesen veszedelmes szinten keresztül üldözik a Fantom Vírust, miközben átszáguldanak a történelem valamennyi korszakán, az őskortól egészen az eljövendő űrkorszakig! Mindennek tetejébe útjukat még a leghírhedtebb kalandjaikból ismerős rosszfiúk is keresztezik Scooby legújabb kalandja tehát csupa izgalom és kacagtató ballépés kibernetikus szórakozás kezdő és haladó játékosoknak egyaránt!

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Krabat.The.Sorcerers.Apprentice.1978.CUSTOM.HUN.DVDRip.XviD-GOLDMiNE

trailer [iNFO] Krabat, a boszorkányinas [iMDB 7.7] animációs, fantasy, horror, romantikus

Krabat, a boszorkányinas poster
Krabat, a boszorkányinas

E film alapjául Otfried Preußler "Krabat a fekete malomban" c. könyve szolgált, melyet a rendező a luzsicai rémmesék nyomán készített el. Egy régi szerb mese a szegény árva fiúról, Krabatról, aki Luzsicán át vándorol, mígnem egy malomhoz érkezik. A malom ura egy csúf és különc öreg félszemű molnár. Krabat hamarosan rájön, hogy a malmot elvarázsolták és tulajdonosa a fekete mágia legnagyobb mesterének tartja magát. A vén és gonosz varázsló 11 legényt tart fogva, akiket az öreg molnár meg akar tanítani a bűbájosságra. Krabat egy napon megismer egy szép és tiszta lányt, s első látásra beleszeret. Titokban találkoznak. Amint a legények elérik a segédek korát, meg kell vívniuk a varázslóval, s mestervizsgát kell tenniük. No persze egyik sem bír a gonosz varázslóval. Csak a tiszta és hűséges szerelem képes arra, hogy megtörje a gonosz hatalmát...

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Monsters.Inc.2001.BDRip.XviD.HuN-BAttila85

trailer [iNFO] Szörny Rt. [iMDB 8.0] animációs, családi, fantasy, kaland, vígjáték

Szörny Rt. poster
Szörny Rt.

Amikor a felnőttek leoltják a gyerekszoba lámpáját, a szekrényből szörnyek bújnak elő, hogy ijesztgessék a kicsiket. Ezt minden gyerek tudja. Azt viszont kevesebben sejtik, hogy a rémes figurák nem azért huhognak, mert élvezik. Egyszerűen ez a munkájuk. Sully, az óriás szőrmók az egyik legsikeresebb alkalmazott a cégnél, ő a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat, s ezzel a világának energiát gyűjtsön. A két menő rémisztő hétköznapjai azonban szőröstül-bőröstül kifordulnak, amikor egy Boo nevű kislány a szörnyek világába téved.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Space.Jam.1996.720p.BluRay.x264.DTS.DUBBED.HuN-Girnyo

trailer [iNFO] Space Jam - Zűr az űrben [iMDB 5.7] animációs, családi, kaland, sci-fi, sport, vígjáték

Space Jam - Zűr az űrben poster
Zűr az űrben

Bugs Bunny és kísérete bajba kerül, amikor szembeszáll a Földre érkezett apró kis űrlényekkel. A nerdluckokat a főnökük, Swackhammer küldte, mégpedig azért, hogy az ő szórakoztatására elrabolják Bugs Bunny kíséretének tagjait. Bugs nem tétovázik: azonnal kosármeccsre hívja az idegeneket azzal, hogyha vereséget szenvednek, mindannyian ott maradnak a Földön, ám az űrlények győzelme esetén mindannyian Swackhammer kezébe adják magukat. Az idegenek azonnal elfogadják Bunny ajánlatát. Túlságosan is gyorsan. Ugyanis van egy rendkívüli tulajdonságuk: pillanatok alatt képesek új képességeket magukévá tenni - főleg akkor, ha a legjobbaktól, az NBA sztárjaitól leshetik el a titkokat és szippanthatják ki belőlük a tudást. Amikor Bugs felfedezi, mi készül, tudja, azonnal segítségre van szüksége. De hova forduljon, amikor már minden valamire való kosaras tudása az ellenfelet gazdagítja. De szerencsére van egy baseballjátékos ismerőse. Ő pedig nem más, mint a világ legnagyobb kosárjátékosa, Michael Jordan, aki egykori sikersportágát otthagyva elszegődött baseball-játékosnak. Michael Jordan szerencsére könynyen meggyőzhető, és beszáll Bugs Bunny csapatába.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Treasure.Planet.720p.HDTV.HUN.ENG.x264-DVB-Crew

trailer [iNFO] A kincses bolygó [iMDB 6.7] animációs, családi, kaland, romantikus, sci-fi

A kincses bolygó poster
A kincses bolygó

Jim Hawkins átlagos kamaszfiú: kalandra, szabadságra és izgalomra vágyik. Szuperszonikus szolárszörfjén bebarangolja a tiltott bolygókat és a zajos űrkikötőket, miközben messzire vágyik anyja űrhajós-kocsmájától, a Benbow fogadótól.

Amikor azonban az igazi kaland kopogtat a fogadó ajtaján, megrémül tőle: ugyanis nyomában vad kalózok érkeznek, akik Billy Bonest és elrejtett kincsét keresik.

Jim megtalálja a kincses bolygó térképét, és egy habókos tudós, Doppler professzor társaságában nekivág a végtelen űrnek: igazi kincsvadász-expedícióra indul!

Űrvitorlásuk legénysége azonban gonosz tervet forral. Jimék a kapitány és néhány hű embere társaságában még idejében elmenekülnek a lázadók ell, de tudják: Hosszú John Silver, a cyborg, és retteget kalózai addig nem tágítanak a nyomukból, míg meg nem szerzik a régi űrkalózok legendás kincsének térképét...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

A.kobe.szurt.kard.1963.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] A kőbe szúrt kard [iMDB 7.1] animációs, családi, fantasy, kaland

A kőbe szúrt kard poster
A kőbe szúrt kard

A DVD-n nálunk most először megjelenő Disney-klasszikus igazi hiánypótló alkotás, amely Arthur király legendáját dolgozza fel – természetesen a Disney-meséknél megszokott mókás, kalandos, lenületes stílusban!

Miután az angol király örökös nélkül hal meg, egy londoni katedrális udvarán megjelenik egy kőbe zárt kard, amelyen felirat hirdeti, hogy Anglia új törvényes királya csak az lehet, aki kirántja e kardot a sziklából! Sokan próbát tesznek ugyan, de senkinek sem sikerül.

A sötét erdő mélyén Merlin, a nagy varázsló egy 11 éves árva kisfiút fogad magához. A kis Waltot Merlin különböző állatokká változtatja, hogy így ismerje meg a fiú az élet örök igazságait és titkait. Walt jó úton jár a sikerhez vezető úton, és ezt nem nézi jó szemmel a gonosz Madam Mim, aki minden áron el akarja pusztítani Merlin védencét...

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Fullmetal.Alchemist.Brotherhood.Movie-The.Sacred.Star.Of.Milos.BRRip.Hun.Jap-GaRuRuMoN

[iNFO] Fullmetal Alchemist - Milos szent csillaga [iMDB 0.0] animációs

Fullmetal Alchemist - Milos szent csillaga poster
Fullmetal Alchemist - Milos szent csillaga

Table Cintynek elég nehéz a helyzete, mert a szomszédos Creta és Amestris között hatalmas a feszültség és csak egy hatalmas völgy választja el ezeket a városokat egymástól. Ennek a völgynek az alján élnek a milosiak, akik régen Table City lakói voltak, csak kiüldözték õket szülõvárosukból és a szemétszedésbõl élnek meg. Egyetlen reményük megtalálni a Szent Csillagot, amivel visszaszerezhetik Milos becsületét és Table City-t is.
Julia Crichton és családja Tablebe költöztek, hogy szülei itt folytathassák tovább alkímiai kísérletüket. Azonban a családot lemészárolják, Julia életben marad míg bátyjának nyoma vész így elhatározza, hogy megkeresi a Csillagot és talpra állítja Milos õsi népét.

Ed és Al természetesen bajba keveredik Mustang ezredes jóvoltából, aki megbízza a fiúkat, hogy keressék meg a nemrégiben elszökött rabot, aki talán kapcsolatban áll Juliával, akit szintén elkaptak, de õ elmenekült, amikor felrobbantották a börtönt. Egy kis vonat csata után Edék leereszkednek a völgy mélyére, mert az üldözés nem ér véget. Ott megismerkednek milos lakóival, akik ki nem állhatják az amestrisieket. Hisz folyamatos rettegésben és terrorban kell élniük hála eme két katona államnak. Ráadásul mindennaposak a szörnyû halálesetek, rengetegen hunynak el az értelmetlen és véget nem érõ csaták miatt. Szomorú hely, ahova egykoron egy fejlett nemzet süllyedt.

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

The.Lion.King.1994.1080p.Retail.BluRay.DTS.x264.Hun-Sadu

trailer [iNFO] Az oroszlánkirály [iMDB 8.3] animációs, családi, dráma, kaland, musical, vígjáték

Az oroszlánkirály poster
Az Oroszlánkirály

Az Oroszlánkirály a kis Szimba életét meséli el. Az állatok királyának, Musafának első fiúgyermekeként Szimba a trónörökös. A dzsungel állatai tisztelettel bánnak a rettegett, de igazságos király gyermekével, így Szimba életének első hónapjai gondtalanul, boldogságban telnek.

De nem nézi mindenki jó szemmel a trónörökös érkezését. Szimba gonosz nagybátyja, a hiénákkal szövetkező Zordon régóta feni a fogát a király trónjára, és tudja, hogy ha a kis utód nem áll az útjában, Mufasa halála után az ő fejére kerül majd a korona. Zordon ármánykodásának köszönhetően a kis Szimba életveszélyes helyzetbe kerül. A kiszáradt folyómederben egy megvadult bivalycsorda elé kerül, és csak édesapja önfeláldozó bátorságának köszönhetően éli túl a helyzetet. Apja azonban már nem tud kitérni a csorda elől, és Musafát halálra tapossák…

Szimba nem maradhat többé szülőhelyén, ahol Zordon azonnal magához ragadja a hatalmat. A kis oroszlán világgá megy, útja során új, vidám és vicces barátokra lel, veszélyes és boldog kalandok várnak rá, és amikor életerős hím oroszlánná érik elhatározza, hogy bosszút áll apja gyilkosán és visszaszerzi a trónt, hogy apja szellemében ő legyen az új Oroszlánkirály!

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

The.Lion.King.2.Simbas.Pride.1998.1080p.Retail.BluRay.DTS.x264.Hun-Sadu

trailer [iNFO] Az oroszlánkirály 2. - Simba büszkesége [iMDB 6.0] animációs, családi, kaland, musical, romantikus

Az oroszlánkirály 2. - Simba büszkesége poster
Az Oroszlánkirály 2. - Simba büszkesége

Minden idők legsikeresebb és legnépszerűbb rajzfilmhőse, Simba, - vagy ahogy többen ismerik - az Oroszlánkirály visszatért, hogy az OscarR-díjas* film fenségesen lenyűgöző, végtelenül izgalmas és határtalanul humoros kalandjai folytatódhassanak. Simbának kislánya született, és a pajkos kis Kiarát nem könnyű féken tartani. Ez nem sikerül Timonnak és Pumbának, a bal kezekkel és lábakkal megáldott mókás duónak sem. Kiara elszökik csetlő-botló "dadáitól" és egyszer csak tiltott területen, Zordföldén találja magát. Ott találkozik Kovuval, a gonosz Zordon trónjának várományosával. A két fiatal megkedveli egymást, szüleik azonban ádáz ellenségek. A szerelemnek és a szeretetnek kell kibékítenie a forrongó ellentéteket... Az Oroszlánkirály valamennyi kedvelt rajzfilmhőse itt van a folytatásban, amelyet öt vadonatúj fülbemászó dal, a kisoroszlánok románca, na és természetesen Timon és Pumba legújabb csínytevései teszik felejthetetlenné.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

The.Lion.King.3.2004.1080p.Retail.BluRay.DTS.x264.Hun-Sadu

trailer [iNFO] Az oroszlánkirály 3 - Hakuna Matata [iMDB 6.5] animációs, családi, kaland, vígjáték

Az oroszlánkirály 3 - Hakuna Matata poster
Az oroszlánkirály 3 - Hakuna Matata

A minden idők legsikeresebb rajzfilmje címet egy teljes évtizeden keresztül őrző Oroszlánkirály várva-várt újabb folytatása nem a szó hagyományos értelmében vett újabb rész, sokkal inkább egy hiánypótló kiegészítő a klasszikus első részhez. A történet középpontjában ezúttal Timon és Pumba, vagyis nemes egyszerűséggel a humor áll!
Mindenki ismeri a kis Simba izgalmas, néha szomorú, de mégis dicsőséges történetét. Mindenki tudja, hogy a világ egyik legsikeresebb rajzfilmjében hogyan csalta csapdába a gonosz Zordon a trónörökös kisoroszlánt, és hogyan áldozta fel életét fia megmentésére az állatok királya.

Arra is mindenki emlékszik, hogy Simba világgá ment, abban a hitben, hogy apja haláláért ő a felelős. Tudjuk azt is, hogy jósorsa két nagyszerű baráttal ajándékozta meg: Timonnal és Pumbával.

Ami az eredeti Oroszlánkirály történetből viszont soha nem derült ki az az, hogy hogyan teltek a számüzetés évei, együtt Timonnal és Pumbával. Az Oroszlánkirály 3.-ból végre megismerhetjük a klasszikus történetet a varacskos disznó és a szurikáta szemszögéből, de megtudhatjuk azt is, hogyan ismerte meg egymást a két elválaszthatatlan jóbarát.

Nem vitás, hogy ez Az Oroszlánkirály trilógia legviccesebb része!

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Pokoli.Szomszedok (Neighbors.From.Hell)

[iNFO] Pokoli szomszédok [iMDB 5.8] animációs, vígjáték

Pokoli szomszédok

A Comedy Central saját készítésű animációs sorozata, semmi köze az azonos című játékhoz.
Amikor a Sátán megtudja, hogy egy amerikai cég olyan szuperfúró berendezést fejlesztett ki, amivel a Föld felszínétől el tudnak jutni a pokolig, elküldi a családját az Egyesült Államokba, hogy móresre tanítsa őket.

HDTV/SOROZAT

Allatfarm.1954.Hun.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] Állatfarm [iMDB 7.2] animációs, dráma

Állatfarm poster
Állatfarm

Sokak szerint az európai történelemben a XIX. század valahol Franciaországban kezdődött. 1789, szabadság, egyenlőség, testvériség. A polgári eszmerendszer hármasának gyakorlatba való átültetése a következő század feladatai közé is tartozott, így aztán jogosnak tekinthető George Orwell kérdésfeltevése: változott-e az emberi természet közel 210 év elteltével? Felnőttmesét láthatunk, amelynek főszereplői állatok, animációs technikával megjelenítve.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Megamind.3D.1080p.BluRay.DTS.Half.SBS.Hun-NoGrp

trailer [iNFO] Megaagy [iMDB 7.3] akció, animációs, családi, sci-fi, vígjáték

Megaagy poster
Megaagy

Megamind a világ a legbriliánsabb gonosztevője. És a legsikertelenebb is. Az évek során minden elképzelhető eszközzel megpróbálta meghódítani Metro Cityt, ám minden kísérlet kolosszális kudarcba fulladt a Metro Man néven ismert szuperhős miatt. Metro Man legyőzhetetlen volt, egészen addig, amíg Megamind meg nem ölte az egyik elfuserált gonosz terve keretében.
Így viszont Megamind hirtelen életcél nélkül maradt - szupergonosztevő szuperhős nélkül. Ráébred, hogy életcéljának elérése a legrosszabb, ami eddig történt vele. Ezért úgy határoz, hogy csak egyféleképpen kerülhet ki ebből a csávából: ha új hős ellenfelet teremt Titán néven, aki a tervek szerint sokkal nagyobb, jobb és erősebb lesz, mint Metro Man valaha is volt.
Ám Titán igen hamar úgy dönt, hogy gonosznak lenni sokkal nagyobb buli, mint jófiúnak - de ő nem uralni akarja a világot, hanem elpusztítani. Most hát az a kérdés, hogy vajon Megamind el tudja-e pusztítani saját ördögi teremtményét. Vajon a világ legokosabb embere ez egyszer képes okosan dönteni? Vajon a gonosz zseni lehet-e a saját történetének pozitív hőse?

 trailer, movie sample

3D-FILMEK/3D-SZINKRONOS-HDTV

Megamind.3D.2010.1080p.Blu-ray.EUR.AVC.TrueHD.7.1-HDBT

Dzsungel.Jack.1993.Hun.DVDRip-Nogrp

[iNFO] Dzsungel Jack [iMDB 5.4] akció, animációs, családi, musical, romantikus

Dzsungel Jack poster
Dzsungel Jack

Dzsungel Jack élete vidám és gondok nélküli a messzi dzsungelben. Egyetlen dolga, hogy vigyázzon, nehogy a boák vacsorájává váljon. De mikor a filmcsillag Izabella és multimilliomos férje Konrád megjelennek a dzsungelben, hogy a "Szépség és az állat" című új filmjükhöz szereplőt találjanak, Jack élete egy csapásra megváltozik és egyik kalandból a másikba csöppen. Sikerül megmenekülnie egy öreg indián karmaiból aki segít Konrádéknak elfogni őt, majd egy viszontagságos hajóút után a nagyvárosi állatkertben találja magát. De nem lenne Jack a neve ha nem sikerülne megszöknie onnan is és nem szerezne rengeteg barátot a nagyvárosi pedigrés kutyák és macskák körében. Sőt megtalálja a szerelmet is Rita a róka személyében. Bár hamar megszereti a nagyvárosi életet, mégis elhatalmasodik rajta a honvágy, hogy visszatérjen a dzsungelbe. Minden jel arra mutat, hogy az áhított dzsungelbe vezető út sem lesz kalandok nélküli.

XVID/ARCHIV

Alvin.and.the.Chipmunks.The.Squeakquel.2009.720p.BluRay.DTS.x264.Hungarian-LoveYou

trailer [iNFO] Alvin és a mókusok 2 [iMDB 4.0] animációs, családi, fantasy, vígjáték, zenés

Alvin és a mókusok 2 poster
Alvin és a mókusok 2

A három mókus, Alvin, Simon és Theodore már bebizonyította, hogy az igazán jó zenésznek nemcsak a hallása tökéletes: a szíve is jó, és sosem mond nemet egy új kalandra - az már csak a ráadás, ha kicsi, szőrős és fogával töri fel a diót.
Egy sajnálatos baleset során Alvin leteríti barátjukat és producerüket, Davidet, így a trió kénytelen Dave unokatestvéréhez, Tobyhoz költözni, akinek kissé mások a nevelési elvei: a három kis barát kénytelen beiratkozni a helyi iskolába. A suli azonban csupa új veszélyt jelent: a rocksztárok kénytelenek szembenézni a lecke és a sport kihívásaival, majd megküzdeni a legnagyobb problémával - a lányokkal. A színen ugyanis feltűnik egy három csinos mókuslányból álló együttes – a trió korábbi, gonosz menedzsere belőlük akar sikercsapatot faragni. Még szerencse, hogy előbb-utóbb az ellenfelek rájönnek: mindig jobb együtt zenélni, mint külön!

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

The.Fabulous.Baron.Munchausen.1962.READ.NFO.CUSTOM-GOLDMiNE

trailer [iNFO] Münchhausen báró kalandjai [iMDB 7.5] animációs, fantasy, háborús, kaland, romantikus, sci-fi

Münchhausen báró kalandjai poster
Münchhausen báró kalandjai

Báró Münchhausen örök barátai és rokonlelkei egytől-egyig szinte Verne-figurák. Barbicane, az ágyú-klub elnöke, Nicole kapitány, Michel Ardan, de az örök holdlakók között találjuk Cyrano de Bergerac, a romantikus lelkületű költőt is. Ezek a csodás örökéletű emberkék különböző bolygókról repültek - a Vénuszról, a Marsról, a Jupiterről a Holdra, hogy ott Münchhausen báróval találkozhassanak és nagy kalandokban legyen részük. Felesküdtek a képzeletre, az új csillagokra, az új barátságokra, s az új kalandokra. Münchhausen legúrabb barátja egy fura kis tudálékos fickó lett, akit Holdlakó útitársként fogadott.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Titeuf.2011.CUSTOM.DVDRip.XviD.Hungarian-HuSync

trailer [iNFO] Titeuf [iMDB 5.4] animációs, vígjáték

Titeuf poster
Titeuf

A srác egy tojásfejű kisiskolás, akinek szőke lófarka mindig az égnek áll. Titeuf, merthogy róla van szó, állandóan vitázik a szüleivel, és meg sem kísérli megérteni a felnőtteket. Időnként a Zélet célján mereng, csak azt nem érti, hogy az oda vezető útat vajon miért matekdogák, kötelező úszásoktatás és iskolai szivatások szegélyezik? Titeuf titkos szerelme a bájos Nadia. Ezért is esik rosszul neki, hogy amikor a lány a szülinapját ünnepli, nemes egyszerűséggel nem hívja meg a partira. Hogyan feledkezhetett meg róla?

 trailer, movie sample

XVID/PREMIER

The.Princess.and.the.Frog.2009.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] A hercegnő és a béka [iMDB 7.2] animációs, családi, fantasy, musical, romantikus

A hercegnő és a béka poster
A hercegnő és a béka

A Disney bemutatja A kis hableány és az Aladdin rendezőinek új filmjét, amelyből megtudhatjuk, mi történik a világ leghíresebb csókja után - vagyis miután a hercegnő megcsókolja a békát.

Lélegzetelállító kalandok, lenyűgöző animáció, varázslatos zene és felejthetetlen figurák!

Tiana hercegnő világában a békák beszélnek, az aligátorok énekelnek, a szentjánosbogarakat szerelmi bánat nyomasztja. Csak egy kis bátorság és egy jóval nagyobb álom kell ahhoz, hogy az ember (vagy egy béka) útra keljen és út közben rájöjjön, mi az igazán fontos az életben: a szeretet, a család, a barátság.

A hercegnő és a béka szívet melengető és mulatságos film, amelyet az egész család élvezni fog!

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Pokemon.Mewtwo.Returns.2000.CUSTOM.DVDRip.XviD.Hungarian-HASHiSH

trailer [iNFO] Pokémon: Mewtwo visszatér [iMDB 5.4] animációs, családi, kaland

Pokémon: Mewtwo visszatér poster
Pokémon: Mewtwo visszatér

Ash, és barátai a Johto vidék egy újabb részének, a felfedezésére készülnek, ám lekésik a buszt, így az ott élő Pokémon kutató lányhoz, Lunához fordulnak segítségért. Mewtwo és a többi klón Pokémon egy eldugott fennsíkon élnek magányosan és számkivetten, de békében, távol az emberektől. Giovanni, Mewtwo alkotója, és legnagyobb ellensége, az egyetlen ember akinek memóriájából nem törlődött ki Mew és a klón Mewtwo csatájának emléke, nem nyugszik, amíg vissza nem szerzi szuperklónját. Emberei és a Rakéta Csapat tagjai felfedik a klónok rejtekhelyét...

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

Chihiro.Szellemorszagban.2001.RETAiL.DVD9.PAL.HUN-tHHe

trailer [iNFO] Chihiro Szellemországban [iMDB 8.6] animációs, családi, fantasy, kaland

Chihiro Szellemországban poster
Chihiro Szellemországban

Chihiro, a tízéves, önfejű kislány meg van győződve arról, hogy az egész világ körülötte forog - épp ezért képtelen belenyugodni abba, hogy szüleivel új városba költözik, és csalódottságát meg sem próbálja leplezni az utazás alatt. Amikor az erdőben eltévedve egy különös zsákutca végére érnek, a kis család rábukkan egy sötét alagútra, amelynek másik végén szellemváros fogadja őket. Az üres utcákon fejedelmi lakomától roskadoznak az asztalok: az éhes szülők mohón a finom ételekre vetik magukat, ám hamarosan disznóvá változnak, amikor a városban felbukkannak a valódi vacsoravendégek. Az eldugott mesevilág lakói ősi istenek és más csodalények, uralkodója pedig Yubaba, a gonosz boszorkány. Chihiro csak akkor mentheti meg szüleit, ha hasznossá teszi magát Szellemországban és munkát talál magának a banya hatalmas fürdőházában.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS-DVD9

Animal.Farm.1954.HUN.CUSTOM.DVDRip.XviD-LSF

trailer [iNFO] Állatfarm [iMDB 7.2] animációs, dráma

Állatfarm poster
Állatfarm

Sokak szerint az európai történelemben a XIX. század valahol Franciaországban kezdődött. 1789, szabadság, egyenlőség, testvériség. A polgári eszmerendszer hármasának gyakorlatba való átültetése a következő század feladatai közé is tartozott, így aztán jogosnak tekinthető George Orwell kérdésfeltevése: változott-e az emberi természet közel 210 év elteltével? Felnőttmesét láthatunk, amelynek főszereplői állatok, animációs technikával megjelenítve.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Happy.Feet.Two.3D.1080p.BluRay.DTS.Half.SBS.Hun-TvDay

trailer [iNFO] Táncoló talpak 2. [iMDB 5.9] animációs, családi, vígjáték, zenés

Táncoló talpak 2. poster
Táncoló talpak 2.

A legtöbb pingvin szebben dalol bármelyik csalogánynál, ám akadt köztük egy fura madár. Ha Topi énekel, megfagy körülötte a levegő, ám ő már rég nem is erőlteti az ilyesmit: hiszen fantasztikus sztepptáncos lett belőle. Csakhogy a fiókák ritkán totyognak atyáik útján, az övé meg egyenesen koreofóbiás, vagyis semmiképpen sem hajlandó ritmusra lépkedni, és mindenféle táncot utál. Viszont neki is van egy nagy, mindent betöltő vágya: szeretne megtanulni repülni. Erik mégis rájön, hogy van miért felnézni az apjára. Amikor váratlan és ijesztő események rengetik meg az otthonos jégtáblákat, Topi az, aki egyetlen seregbe szervez minden pingvint, és a környék összes lakóját - a hatalmas elefántfókától az egészen kicsi rákocskákig - a szövetségesükké teszi, sőt, végül az élére is áll a bátor és dalos kedvű társaságnak.

 trailer, movie sample

3D-FILMEK/3D-SZINKRONOS-HDTV

Beowulf.2007.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] Beowulf - Legendák lovagja [iMDB 6.4] akció, animációs, fantasy, kaland

Beowulf - Legendák lovagja poster
Beowulf - Legendák lovagja

A gótok mások, mint a többi ember. Beowulf pedig minden gót harcos közül is a leghatalmasabb, legerősebb és legvakmerőbb. Rajta kívül senki sem merészelne szembeszállni Grendellel, Káin leszármazottjával, az emberevő óriással. Amikor azonban a rém elfoglalja a dánok ősi szentélyét, és lemészárolja az ott élőket, Beowulf útra kel, hogy bosszút álljon régi szövetségeseiért. De nemcsak Grendellel, hanem annak démoni erőkkel és gyilkos csáberővel bíró anyjával is meg kell küzdenie.
Hősök és királyok, isteni erővel bíró harcosok, pokolból jött gyilkosok küzdenek meg egymással az ősi tájon.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Scooby.Doo.and.the.Reluctant.Werewolf.1988.HUN.PAL.DVDR-OHP

trailer [iNFO] Scooby-Doo és a kezelhetetlen vérfarkas [iMDB 6.2] animációs, családi, thriller, vígjáték, misztikus

Scooby-Doo és a kezelhetetlen vérfarkas poster
Scooby-Doo és a kezelhetetlen vérfarkas

A Scooby-Doo és a kezelhetetlen vérfarkasban minden idők leglidércesebb rejtélye – és Bozont legszőrnyűbb kalandja tárul elénk, amelyben Drakula gróf elhurcolja magával Scooby-Doot és Bozontot Erdélybe egy igazán vérpezsdítő kiruccanás erejéig.A gróf régi álma, hogy benevezhessen a hírhedt Szörny Futamra, amit a világ leghátborzongatóbb pályáján rendeznek és mivel szüksége van egy kellően vérmes sofőrre, torzonborz vérfarkassá változtatja Bozontot! Nem csoda, ha Bozontot alaposan kitöri a frász. Hogy visszanyerje emberi külsejét, Scoobyval őrülten beletaposnak a gázba, hiszen túl kell járniuk Drakula eszén, és le kell körözniük a borzalmasan bizarr járművek és szörnysztár utasaik horrorisztikus hordáját!

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Alvin.and.the.Chipmunks.Chipwrecked.2011.ReTaiL.DVDRiP.XviD.HuN-MWT

trailer [iNFO] Alvin és a mókusok 3. [iMDB 3.7] animációs, családi, fantasy, vígjáték, zenés

Alvin és a mókusok 3. poster
Alvin és a mókusok 3.

Alvin, Simon és Theodore valamint új barátaik, a három mókuslány világ körüli útra indul. A luxus óceánjáró, amin nekivágnak, nem számíthat békés útra: a mókusok számára a fedélzet egyetlen hatalmas ringatózó játszótér.
Ám a hajó zátonyra fut, a mókusok pedig egy elhagyott szigeten vetődnek partra. Miközben régi barátjuk és impresszáriójuk kétségbeesetten szervezi a mentőexpedíciót, ők örömünneppé változtatják a túlélési gyakorlatot: mindehhez elég nekik néhány vad ötlet meg sok dal és tánc.
De lehet, hogy ez sem elég, hisz a sziget tartogat számukra néhány meglepetést: például saját Robinsonját, aki sok mindenben hasonlít az újonnan partra vetődöttekre.

 trailer, movie sample

XVID/PREMIER

Sailor.Moon

[iNFO] Varázslatos álmok [iMDB 7.5] akció, animációs, családi, fantasy, kaland, romantikus, thriller, vígjáték

Sailor Moon

A Sailor Moon, , Varázslatos álmok [1]) egy japán manga és anime, mely alaptípusa lett a "magical girl"-történeteknek. Hősei különleges képességekkel rendelkező lányok, akik erejüket a gonosz elleni harcra használják. Az eredeti történet egy képzeletbeli királyság sztoriját meséli el, mely egykoron az egész Naprendszerben jelen volt, ám a huszadik század végén ennek a királyságnak a védelmezői újjászületnek, ahogy a gonosz visszatér. A Holdharcosok (Sailor Senshi) jellegzetes egyenruhát, a japán iskoláslányok egyenviseletére nagyon hasonlítót hordanak, neveiket pedig a Naprendszer égitestjeiről kapták. A történetben jól megfér egymás mellett a japán kultúra és a görög-római mitológia.

SOROZATOK/XVID

Alvin.and.the.Chipmunks.Chipwrecked.2011.MULTI.HUN.PAL.DVDR-MWT

trailer [iNFO] Alvin és a mókusok 3. [iMDB 3.7] animációs, családi, fantasy, vígjáték, zenés

Alvin és a mókusok 3. poster
Alvin és a mókusok 3.

Alvin, Simon és Theodore valamint új barátaik, a három mókuslány világ körüli útra indul. A luxus óceánjáró, amin nekivágnak, nem számíthat békés útra: a mókusok számára a fedélzet egyetlen hatalmas ringatózó játszótér.
Ám a hajó zátonyra fut, a mókusok pedig egy elhagyott szigeten vetődnek partra. Miközben régi barátjuk és impresszáriójuk kétségbeesetten szervezi a mentőexpedíciót, ők örömünneppé változtatják a túlélési gyakorlatot: mindehhez elég nekik néhány vad ötlet meg sok dal és tánc.
De lehet, hogy ez sem elég, hisz a sziget tartogat számukra néhány meglepetést: például saját Robinsonját, aki sok mindenben hasonlít az újonnan partra vetődöttekre.

 trailer, movie sample

DVD/PREMIER

The.Adventures.of.Tintin.3D.1080p.BluRay.DTS.Half.SBS.Hun-TvDay

trailer [iNFO] Tintin kalandjai [iMDB 7.5] akció, animációs, családi, kaland, misztikus

Tintin kalandjai poster
Tintin kalandjai

Tintin, az ifjú riporter, jellegzetes frizurájával, foxterrierje és néhány hű barátja társaságában (élükön a mogorva Haddock kapitánnyal) mindig új kalandba veti bele magát. A világjáró kalandor ismét szimatot fog: ezútal Haddock kapitány egyik őse, Sir Francis Haddock elsüllyedt hajójával kapcsolatban fedez fel valamit, amit sokan régóta keresnek. És most nemcsak a hír értékes: az Unikornis nevű kalózhajó szállítmánya ugyanis csupa arany és drágakő volt. Izgalmas, tengeren és sivagaton át, vizen és levegőben vezető útja során nemcsak Haddock, hanem egy börtönből szökött rab és a két detektív, Thomspon és Thompson (az egyiknek felfelé pödört a bajsza, a másiknak lefelé konyul) is az expedíció segítségére van.A Tintin-képregények 70 nyelven több mint 200 millió példányban keltek el eddig, és évente 2 millió új kötet talál gazdára. A legendás Hergé műve először 1920-ban, egy brüsszeli újságban látott napvilágot, és a folytatások ötven éven át tartották izgalomban az egyre népesebb rajongótábort. A Tintin-történetek végül 23 albumba gyűjtve váltak igazán népszerűvé: Hergé 1983-as halála előtt még azt mondta, ha valaki megfilmesíti művét, örülne, ha az Steven Spielberg lenne.

 trailer, movie sample

3D-FILMEK/3D-SZINKRONOS-HDTV

Thomas.es.baratai-A.nagy.felfedezes.2008.Custom.Hun.DVDRip-NoGrp

[iNFO] Thomas és barátai: A nagy felfedezés [iMDB 7.5] animációs, családi

Thomas és barátai: A nagy felfedezés poster
Thomas és barátai: A nagy felfedezés

Mindenki Sodor legnagyobb ünnepnapjára készülődik. Thomas a nagy sürgés-forgásban egy elhagyatott városra bukkan. A Kövér Ellenőr nagyon megörül a felfedezésnek, úgy dönt, a város újjáépítésével köszöntik az ünnepet. Thomas kapja a megtisztelő feladatot, hogy felügyelje a mozdonyok munkáját, ám egy baleset következtében a műhelyben kell töltenie egy kis időt. Ezalatt azonban helyét az új mozdony, Stepney veszi át, de nem csak a munkában, hanem a barátok között is. Vajon milyen nagy felfedezés vár még Thomasra és barátaira, amíg minden készen nem áll a nagy ünnepre?

XVID/SZINKRONOS

Happy.Feet.Two.2011.BD25.AVC.DTS-HD.HUN-Mont

trailer [iNFO] Táncoló talpak 2. [iMDB 5.9] animációs, családi, vígjáték, zenés

Táncoló talpak 2. poster
Táncoló talpak 2.

A legtöbb pingvin szebben dalol bármelyik csalogánynál, ám akadt köztük egy fura madár. Ha Topi énekel, megfagy körülötte a levegő, ám ő már rég nem is erőlteti az ilyesmit: hiszen fantasztikus sztepptáncos lett belőle. Csakhogy a fiókák ritkán totyognak atyáik útján, az övé meg egyenesen koreofóbiás, vagyis semmiképpen sem hajlandó ritmusra lépkedni, és mindenféle táncot utál. Viszont neki is van egy nagy, mindent betöltő vágya: szeretne megtanulni repülni. Erik mégis rájön, hogy van miért felnézni az apjára. Amikor váratlan és ijesztő események rengetik meg az otthonos jégtáblákat, Topi az, aki egyetlen seregbe szervez minden pingvint, és a környék összes lakóját - a hatalmas elefántfókától az egészen kicsi rákocskákig - a szövetségesükké teszi, sőt, végül az élére is áll a bátor és dalos kedvű társaságnak.

 trailer, movie sample

BLURAY/SZINKRONOS-BD25

Puss.In.Boots.2011.BD25.AVC.x264.TrueHD.7.1.HUN-Mont

trailer [iNFO] Csizmás, a kandúr [iMDB 6.8] animációs, családi, kaland, vígjáték

Csizmás, a kandúr poster
Csizmás, a kandúr

Jóval azelőtt, hogy találkozott volna Shrekkel, a legendás Csizmás Kandúr hősies utazásra vállalkozik: összefog az észkombájn Tojás Tóbiással és a dörzsölt Puha Praclival, hogy ellopják a híres aranytojást tojó ludat. Ez aztán a kilenc életre szóló kaland!

 trailer, movie sample

BLURAY/SZINKRONOS-BD25

Happy.Feet.Two.2011.720p.BluRay.DD5.1.x264.HuN-MWT

trailer [iNFO] Táncoló talpak 2. [iMDB 5.9] animációs, családi, vígjáték, zenés

Táncoló talpak 2. poster
Táncoló talpak 2.

A legtöbb pingvin szebben dalol bármelyik csalogánynál, ám akadt köztük egy fura madár. Ha Topi énekel, megfagy körülötte a levegő, ám ő már rég nem is erőlteti az ilyesmit: hiszen fantasztikus sztepptáncos lett belőle. Csakhogy a fiókák ritkán totyognak atyáik útján, az övé meg egyenesen koreofóbiás, vagyis semmiképpen sem hajlandó ritmusra lépkedni, és mindenféle táncot utál. Viszont neki is van egy nagy, mindent betöltő vágya: szeretne megtanulni repülni. Erik mégis rájön, hogy van miért felnézni az apjára. Amikor váratlan és ijesztő események rengetik meg az otthonos jégtáblákat, Topi az, aki egyetlen seregbe szervez minden pingvint, és a környék összes lakóját - a hatalmas elefántfókától az egészen kicsi rákocskákig - a szövetségesükké teszi, sőt, végül az élére is áll a bátor és dalos kedvű társaságnak.

 trailer, movie sample

HDTV/PREMIER

Happy.Feet.Two.2011.BluRay.1080p.DTS.x264.HuN-MWT

Puss.in.Boots.3D.1080p.BluRay.AC3.Half.SBS.Hun-TvDay

trailer [iNFO] Csizmás, a kandúr [iMDB 6.8] animációs, családi, kaland, vígjáték

Csizmás, a kandúr poster
Csizmás, a kandúr 3D