8997 film található a(z) dráma műfajban

Robin.Hood.2010.Unrated.DC.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Robin Hood [iMDB 6.8] akció, dráma, kaland

Robin Hood poster
Robin Hood

Az Oscar-díjas Russell Crowe alakítja a legendás figurát, akit hosszú nemzedékek óta Robin Hoodként ismer a világ. Hőstettei beépültek populáris mitológiánkba, és megihlették mindazok képzeletét, akikben ott lakozik a kalandvágy és az igazságosság szelleme. A XIII. századi Angliában Robin és martalócainak csapata szembeszállnak a kisváros korrupt vezetőjével, és a korona ellen felkelést szítanak, amely örökre megváltoztatja a hatalmi egyensúlyt a világban. Akár tolvaj ő, akár hős, de ez a szegénysorból jött férfi lesz a szabadság örök szimbóluma népe számára.
Ez a kalandfilm krónika a kitűnő íjász életéről, aki eleinte csupán saját magát akarta megvédeni. Robin Richárd király hadseregében harcol a franciák ellen, majd a király halála után Robin Nottinghambe utazik. A városkát a zsarnok bíró irgalmatlan adóterhekkel sanyargatja. Robin beleszeret Lady Marionba (az Oscar-díjas Cate Blanchett), a tüzes özvegybe, aki kétségbe vonja az erdőből érkezett keresztes vitéz kilétét és szándékait. Abban a reményben, hogy elnyeri Marion kezét és megmenti a városkát, Robin bandát verbuvál, melynek tagjai nem csupán a harcban rátermettek, de nagy vehemenciával habzsolják az életet is. Portyáikkal a javakban tobzódó jómódúakat veszik célba, hogy helyre tegyék a bíró igazságtalanságait.
Az országot legyengítette a több évtizednyi háború, az új király erőtlen uralkodása, és így ki van szolgáltatva a belső lázongásoknak és a külső fenyegetéseknek, ezért Robinra és embereire még nagyobb kalandok várnak...

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Brokeback.Mountain.2005.720p.BluRay.ENG.x264.HuN-TRiNiTY

trailer [iNFO] Túl a barátságon [iMDB 7.7] dráma, romantikus

Túl a barátságon poster
Túl a barátságon

Egy korai reggelen a Wyoming-beli Signal-ban Ennis del Mar (Heath Ledger) és Jack Twist (Jake Gyllenhaal) véletlenül ismerkednek meg, miközben munkára jelentkeznek Joe Aguirre-nél (Randy Quaid), egy helyi farmernél. Ettől kezdve a világ, amelybe Ennis és Jack beleszületett, és a jövő, amely még épp csak halványan felrémlett előttük, véglegesen megváltozik. A hegyek között, a szabad ég alatt bajtársias vonzódás alakul ki közöttük, amely aztán váratlanul egy sokkal mélyebb intim viszonnyá alakul át. Ennis és Jack a nyár végén - mivel munkájuk véget ér - kénytelenek lejönni a hegyekből, és elbúcsúzni egymástól. Ennis Wyomingban marad, és feleségül veszi szerelmét, Alma-t (Michelle Williams). Ezalatt Jack Texasban elnyeri a rodeó-királynő Lureen Newsome (Anne Hathaway) kegyeit. Négy év telik el. Egy nap Alma levelet hoz Ennis-nek Jack-től, aki épp útközben van Wyoming felé. Ennis türelmetlenül várja a találkozást barátjával, és mikor Jack végre megérkezik, pillanatok alatt világossá válik, hogy az eltelt idő csak még jobban megerősítette egymás iránti ragaszkodásukat.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

A.mexikoi.hatar.2004.HUN.PAL.DVDR-Drakul

trailer [iNFO] A mexikói határ [iMDB 5.1] akció, dráma, thriller

A mexikói határ poster
A mexikói határ

A hetvenes években járunk: Ronnie (bankrabló) feleségét megölik, őt lecsukják, fiát kénytelen egy barátnak hitt gonosztevő gondjaira bízni.

Harminc év múlva szabadul: unokája a bűn sötét útjain csatangol autószerelő barátnője (aki végig feszes, mélyen dekoltált atlétákban pompázik) tiltása ellenére; fiából tisztességes, portáskisasszonyokkal flörtölő rendőr lett.

Ronnie bosszút esküszik, de ehhez elengedhetetlen régi autójának előkerítése, mely sötét titkokat rejt...

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Up.2009.RETAiL.720p.BluRay.DTS.x264.HuN-TRiNiTY

trailer [iNFO] Fel! [iMDB 8.3] animációs, családi, dráma, fantasy, kaland, vígjáték

Fel! poster
Fel - Up

A Walt Disney/Pixar új animációs rajzfilmjének főszereplője Carl Fredricksen, egy 78 éves lufi kereskedő. Carl egész életében a “nagy utazásról”, bolygónk titkainak felfedezéséről álmodozott, de koránál fogva már úgy gondolja, eljárt felette az idő. Egy napon azonban akár hurrikánként betör az életébe Russel, egy nyolc éves kis kalandor, és Fredricksen úgy dönt, valóra váltja néhai szeretett felesége álmát és elutazik Dél-Amerikába a Föld legnagyobb vízeséshez: a Paradise Falls-hoz. Ezer meg ezer luftballont köt a házára és elrepül messze, a világ egyik leggyönyörűbb és legtitokzatosabb vidékére, a Tepuis táblahegyekhez.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Gladiator.2000.Extended.Cut.720p.BluRay.DTS.Only.x264.HuN-TRiNiTY

trailer [iNFO] Gladiátor [iMDB 8.4] akció, dráma, kaland, történelmi

Gladiátor poster
Gladiátor

Időszámításunk kezdete után 180-ban Marcus Aurelius császár halálával az egykor oly dicső Római Birodalomban a káosz lesz az úr. Marcus őrült, hatalomvágyó és kegyetlen fia, Commodus kerül hatalomra és első dolga, hogy megszabaduljon ellenfeleitől. Apja bizalmasát, a népszerű, legyőzhetetlennek hitt hadvezért Maximust árulónak kiáltja ki, miután az nem hajlandó behódolni neki. Maximusra a halál vár és az új császár ellensége családját is kivégezteti.

A rangjától megfosztott egykori hadvezér súlyosan megsérül, de életben marad. Nincstelen földönfutóvá lesz, rabszolgakereskedők kezére kerül és gladiátorként kell megküzdenie nap mint nap az életéért. Csak egyvalami tartja benne a lelket, csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megnyerni minden csatát és eljutni Rómába, hogy a Colosseumban végre szemtől szembe kerüljön ismét azzal, aki tönkre tette az életét. Maximus már csak a bosszúra vágyik…

Ridley Scott (Blade Runner - Szárnyas fejvadász, Alien - A nyolcadik utas: a Halál, Fekete eső, 1492 - A Paradicsom meghódítása) átmentette a XXI. századba a történelmi eposz műfaját az év egyik legsikeresebb és mindenképpen a legmaradandóbb monumentális filmalkotásával. A Gladiátor születése pillanatában klasszikussá vált és helyet követelt magának az olyan filmremekek kötött, mint a Ben Hur, vagy a Spartacus!

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Hatarok.nelkul.2003.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] Határok nélkül [iMDB 6.2] dráma, háborús, kaland, romantikus

Határok nélkül poster
Határok nélkül

Sarah Jordan, a gyönyörű amerikai nő Londonban él angol férjével, Henry Bauforddal. A gazdag házaspár jótékonysági partit szervez, amelyen megjelenik egy jóképű fiatalember, Nick Callahan, és jókora botrányt csap.

Nick orvos, aki nem csak beszél a jótékonyságról, hanem az életét is erre tette fel. Mindeddig egy etiópiai segélytáborban gyógyította a rászorulókat, de most megvonták a támogatást a tábortól, így éhezők, betegek, haldoklók maradtak segítség nélkül. Nick egy etióp árvát is elhozott magával az estélyre, hogy megmutassa, kinek is van valóban szüksége a támogatásra.

Sarah könnyekig meghatódik a látványtól és az orvos elhivatottságától, ezért komoly lépésre szánja el magát. Kiüríti a bankszámláját, hogy a pénzből élelmiszer-segélyt küldjön Etiópiába, hátat fordít a polgári életnek és csatlakozik az ENSZ segély-programjához.

Tíz év telik el. Nick Etiópiában, Kambodzsában és Csecsenföldön segít az elesetteken, Sarah pedig a segélyszállítmányokat juttatja célba. Kambodzsában Nick és Sarah újra találkoznak, és egymásba szeretnek...

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Carlitos.Way.1993.720p.LD.DUBBED.BluRay.x264.Hungarian-HASHiSH

trailer [iNFO] Carlito útja [iMDB 7.9] dráma, krimi, thriller

Carlito útja poster
Carlito útja

Az Oscar-díjas Al Pacino egykori drogbáróként harcol saját erőszakos, alattomos múltja ellen ebben a mesteri maffiafilmben, melyet a neves rendező, Brian DePalma jegyez!

Amikor kokainfüggő ügyvédje talál egy jogi kiskaput és kihozza a sittről, az egykori drogcsászár, Carlito Brigante azzal döbbenti meg a helyi alvilágot, hogy megesküszik: mostantól tisztességes életet él!

Elvállalja egy silány, csiricsáré éjszakai lokál vezetését, felkeresi egykori barátnőjét, és újra lángra lobbantja románcukat, azt igérve, hogy minden más lesz, mint régen.

De Carlito álmát a törvénytisztelő életről sorra aláaknázzák veszélyes régi cimborák és még veszélyesebb ifjú gengszterek, akik nevet akarnak szerezni maguknak. Jószándéka ellenére Carlitót félrevezetett lojalitása és idejétmúlt becsületkódexe könyörtelen élethalál-harcba sodorja azokkal a kíméletlen erőkkel szemben, amelyek nem akarják elereszteni...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Harsh.Times.2005.CUSTOM.BDRiP.XviD.HUN-WeBDoWN

trailer [iNFO] Nehéz idok [iMDB 7.0] dráma, krimi, thriller

Nehéz idok poster
Nehéz idők

A katonaságból frissen visszatért Jim minden vágya, hogy csatlakozzon a Los Angeles-i rendőrséghez, és feleségül vegye mexikói kedvesét.

Mike szintén elkeseredetten kutat állás után, hogy barátnője végre békén hagyja. A bajkeverő, sörvedelő páros néhány napig ide-oda autózik Los Angelesben, mindenütt káoszt és pusztítást hagyva maga után, mígnem utoléri őket a végzet, és rá kell jönniük: szebb jövő helyett nehéz idők várnak rájuk.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Kotyagos.szerelem.2002.Hun.PAL.DVDRip.XVID-Buksza

trailer [iNFO] Kótyagos szerelem [iMDB 7.4] dráma, romantikus, vígjáték

Kótyagos szerelem poster
Kótyagos szerelem

Barry Egan félszeg fickó, aki kis üzletét igazgatva és hét nővére erőszakos jótanácsai elől menekülve éli mindennapjait. Nem keresi a szerelmet, így hát a szerelemnek kell megtalálnia őt.

Fel is bukkan egy titokzatos nő a színen, aki aztán fenekestül felforgatja Barry életét és a szenvedély, düh, és kétségek hálójába kergeti.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

Ebredo.sotetseg.2007.HUN.PAL.DVDR-Drakul

trailer [iNFO] Ébredő sötétség [iMDB 4.7] dráma, fantasy, kaland, thriller

Ébredő sötétség poster
Ébredő sötétség

December 21-én, amikor a legrövidebb a nappal, Will Stanton a születésnapját ünnepli. Most éppen a tizenegyediket. Olyan ajándékot kap, amire biztosan nem számított, és valószínűleg nem is nagyon vágyott. Megtudja, hogy kiválasztott kevesek utolsó élő képviselője: az ő feladata, hogy megvédje a világot a sötétség győzelmétől. Mert a sötétség erői sosem adják fel a harcot, és sosem csüggednek; kitartóan hisznek a maguk igazában. Will mágikus jeleket követve, az időben előre- és visszautazva, az antik Rómától a távoli jövőig vándorolva próbálja teljesíteni feladatát: a Karácsonyig tartó napok számára sosem látott kalandokat, csodákat és küzdelmet hoznak.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Dead.Poets.Society.1989.Custom.HUN.BDRip.Xvid-DenZo

trailer [iNFO] Holt költők társasága [iMDB 7.8] dráma

Holt költők társasága poster
Holt költők társasága

Ifjú lelkeket lángra lobbantó különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: életük maga a költészet. A felismerés egyeseknek életreszóló szerelmet, másoknak tragédiát hoz. A hagyománytisztelő iskolában pedig tanyát ver a lázadás szelleme.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

A.graffiti.kiralya.1996.HUN.NTSC.DVDR-Senator

trailer [iNFO] A graffiti királya [iMDB 6.8] dráma, életrajzi

A graffiti királya poster
1981-ben egy addig ismeretlen, húszéves graffiti-firkász vált a New York-i muvészvilág és média legvitatottabb témájává: Jean-Michel Basquiat különleges képei egyik pillanatról a másikra gyujtok és múzeumok legkeresettebb darabjai lettek. A film mottója a következo lehetne: "A betondzsungelben felkel a Nap..." Tehetsége és különcsége emelte fel a csillagokig, de a csillagok mögött meg kellett ismernie a legsötétebb éjszakát is.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Hua.Mulan.2009.720p.BluRay.DTS.x264.Hun-Sadu

trailer [iNFO] Mulan [iMDB 6.4] dráma, kaland, romantikus

Mulan poster
Mulan

Az apja helyett férfiruhában a hadsereghez csatlakozó, majd hatalmas hőssé váló lány története az egyik legismertebb és leghíresebb kínai legenda, ami egy 1998-as rajzfilmnek köszönhetően a világ nyugati felén sem számít ismeretlennek.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Az.elnok.kulongepe.1997.1080p.RETAiL.BluRay.x264.HUN-BiTZoNe

trailer [iNFO] Az elnök különgépe [iMDB 6.3] akció, dráma, kaland, thriller

Az elnök különgépe poster
Az elnök különgépe

Egy lázadó orosz tábornokot amerikai kommandósok segítségével rabolnak el főhadiszállásáról. A világpolitika új fejezetéhez ér. A két nagyhatalom közötti szövetség egyre erősebbnek látszik, és az Egyesült Államok elnöke Moszkvában jelenti be új politikai stratégiáját: nincs több engedmény, nincs több alku a terroristákkal.

Aztán minden megváltozik: a Washington felé tartó szuperbiztos elnöki különgépre - az Air Force One-ra - orosz terroristák jutnak fel, élükön a fanatikus Korsunovval.

A legénység és a biztonsági őrség tagjai nem sokkal később már halottak, a többi utas - köztük a First Lady és lánya - túsz.

Egy egyszemélyes mentőkabin az utolsó pillanatban még elhagyja a gépet, ám a földi mentőalakulatok üresen találják. A jelek szerint az elnök felrúgott minden szabályt, nem menti a saját életét, hanem még mindig ott rejtőzik valahol a hatalmas repülőgépen és azt tervezi, hogy egyedül száll szembe a terroristákkal...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Pocahontas.1995.1080p.BluRay.DTS.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Pocahontas [iMDB 6.2] animációs, családi, dráma, kaland, musical, romantikus, történelmi

Pocahontas poster
Pocahontas

A Walt Disney Stúdió filmkészítői hűek hagyományaikhoz - a Pocahontas nem marad el a korábbi nagy sikerektől. Egy szerelem kalandos története - kétszeres Oscar-díjas zene kíséretében - ezúttal is csodálatosan ötvöződik romantikával és rengeteg humorral.
A távoli egzotikus tájon játszódó mese csupa ismerős, mindenütt egyformán fontos érzésről szól: az őszinte szeretetről, szerelemről és barátságról.


John Smith pénzsóvár telepesekkel együtt érkezik az Újvilágba, de ő más, mint a többiek. Nem csak az arany érdekli - ő szeretné alaposan megismerni azt a különös, rejtélyes, de varázslatos világot, ahol letelepedni készül.

Egyik felfedezőútja során megpillantja a gyönyörű indián hercegnőt, Pocahontast, és egycsapásra megváltozik az élete. A lány törzse tilalma ellenére bizalmába fogadja az idegent, és vidám barátai - egy mosómedve és egy kolibri - társaságában a vadon természet minden titkát feltárja előtte, megismerteti a fák, a virágok nyelvével és megtanítja meghallani, mit mesél a szél. Közös kalandjaik a nézőket is ismeretlen világokba vezetik: messze, messze, az igazi mesék birodalmába…

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

White.Oleander.2002.HUN.CUSTOM.NTSC.DVDRip.XviD-deadinside

trailer [iNFO] Fehér leander [iMDB 7.0] dráma

Fehér leander poster
Fehér leander

Ingrid gyönyörű, szenvedélyes nő, aki egyedül neveli 15 éves kislányát. Egy szép napon felbukkan egy férfi is az életében és a nő minden szenvedélyével beleveti magát az új szerelembe. Amikor rádöbben, hogy kihasználták, becsapták és darabokra törték a szívét, Ingrid kedvenc virágából, a fehér leanderből készített halálos méreggel tesz pontot a történet végére, s ekkor kezdődik anya és lánya kálváriája.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

Waterloo.1970.HUN.PAL.DVDR-Bobst

trailer [iNFO] Waterloo [iMDB 7.1] akció, dráma, háborús, történelmi

Waterloo poster
Waterloo

Napóleon uralkodásának utolsó hónapjait öleli fel a történet. Az elvesztett lipcsei "Népek csatája" után jött az elbai száműzetés, majd a visszatérés. A császár a hozzá még mindig hű serege élén a végső megmérettetésre készül Waterloo mellett. A kiegyenlített erőviszonyok és a mostoha időjárási körülmények miatt az ütközet kimenetele szinte az utolsó pillanatig kétséges. A döntő momentum mégis egy stratégiai hiba következménye: Grouchy tábornok tétlenkedése, amely a szigorúan belénevelt katonai fegyelem számlájára írható.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Armany.es.szoke.1985.TVRip.XviD.HunDub-NoGrp

trailer [iNFO] Ármány és szőke [iMDB 6.3] akció, dráma, thriller, vígjáték

Ármány és szőke poster
Ármány és szőke

Ha két idegen nemzetközi konspirációba botlik egy Los Angeles-i éjszaka közepén, akkor minden megtörténhet… és meg is történik ebben a bolondos film noirban, melyet John Landis rendezett.
Ed Orkin szenved az álmatlanságtól, csalfa feleségétől és unalmas munkájától. Reménytelennek tűnik, hogy bármiféle esélye legyen az izgalomra, mígnem egy rejtélyes, Diana nevű szőkeség rá nem pottyan a kocsija motorháztetejére.
És Ed számára beköszönt a kaland és románc időszaka, mivel Diana beleviszi egy vidám és gyilkos hajszába, ahol a fizetség vagy dollár, vagy halál.

 trailer, movie sample

XVID/FILMMUZEUM

Murder.by.Numbers.2002.HUN.PAL.DVDR-Netman

trailer [iNFO] Kísérleti gyilkosság [iMDB 5.9] dráma, krimi, thriller

Kísérleti gyilkosság poster
Kísérleti gyilkosság

Fiatal nő holttestére bukkannak egy kaliforniai kisváros melletti erdőben. Az ügyet a tapasztalt gyilkossági nyomozó és specialista, Cassie Mayweather (Sandra Bullock) kapja, és vele egy új társat is Sam Kennedy (Ben Chaplin) személyében. Az ügy kapcsán olyan gyilkosokkal találják szembe magukat, akik nem kegyetlenségből ölnek. Nem akarnak pénzt, bosszúvágy sem hajtja őket. Egyetlen céljuk, hogy bebizonyítsák: a tökéletes bűntény elkövethető, ha zseniálisan kitervelik azt.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Bandits.2001.HUN.PAL.DVDR-Netman

trailer [iNFO] Banditák [iMDB 6.5] dráma, krimi, romantikus, vígjáték

Banditák poster
Banditák

Joe Blake és Terry Collins bankrablók, akik remélik, hogy utolsó akcióik segítségével sikerül annyi pénzt szerezniük, hogy megvalósíthatják álmukat, miszerint visszavonulnak a szakmából.

A jóképű, ellenállhatatlan Joe ( Bruce Willis )és hipochonder partnere, Terry a vidék leghíresebb bűnözői, az „altató banditák”, akiktől Oregontól Kaliforniáig a bankárok rettegnek, a lakosság viszont imád. A trükkjük a következő: túszul ejtenek egy bankárt és a családját, megvacsoráznak velük, a házukban töltik az éjszakát, majd reggel a bankárral együtt mennek dolgozni, és kirabolják a bankot, mielőtt az alkalmazottak megérkeznének.

Balszerencsés módon ez a módszer nem igazán működik azután, hogy Kate Wheeler, az átlagos háziasszony, aki unja a hétköznapi életet, el nem üti Terryt az autójával. Kate csatlakozik az országjáró banditákhoz, s neki is sikerül ellopnia valamit: a két fickó szívét. Joe és Terry is beleszeretnek az asszonyba, míg Kate imádja mindkettőjüket. A két férfi távol áll az ideális partnertől, de együtt tökéletes férfit alkotnak...

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Master.and.Commander.The.Far.Side.of.the.World.2003.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán [iMDB 7.4] akció, dráma, háborús, kaland

Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán poster
Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán

A történet a napóleoni háborúk idején játszódik, főszereplői a Patrick O'Brian regényeiből ismert Jack Aubrey, azaz Lucky kapitány, az angol flotta harcias tisztje és Stephen Maturin, a hajó orvosa. Hajójukat, a Surprise-t, ellenséges támadás éri, amelyben az súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Aubrey nem tudja eldönteni, hogy barátjára, az orvosra hallgasson, vagy a kötelességét teljesítse-e inkább. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze ellenfelét. Ez a küldetés megalapozhatja hírnevét - vagy elpusztíthatja őt és legénységét is.

A film elkalauzolja nézőit a világnak azokra a tájaira, amelyekre a történet sodorja a szereplőket: Brazília partjairól a Horn-fok vihar tépázta vizeire, délről a hó és jég borította északra, a világ túlsó oldalára, a csodálatos Galapagos-szigetekre.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Pocahontas.1995.720p.BluRay.ENG.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Pocahontas [iMDB 6.2] animációs, családi, dráma, kaland, musical, romantikus, történelmi

Pocahontas poster
Pocahontas

A Walt Disney Stúdió filmkészítői hűek hagyományaikhoz - a Pocahontas nem marad el a korábbi nagy sikerektől. Egy szerelem kalandos története - kétszeres Oscar-díjas zene kíséretében - ezúttal is csodálatosan ötvöződik romantikával és rengeteg humorral.
A távoli egzotikus tájon játszódó mese csupa ismerős, mindenütt egyformán fontos érzésről szól: az őszinte szeretetről, szerelemről és barátságról.


John Smith pénzsóvár telepesekkel együtt érkezik az Újvilágba, de ő más, mint a többiek. Nem csak az arany érdekli - ő szeretné alaposan megismerni azt a különös, rejtélyes, de varázslatos világot, ahol letelepedni készül.

Egyik felfedezőútja során megpillantja a gyönyörű indián hercegnőt, Pocahontast, és egycsapásra megváltozik az élete. A lány törzse tilalma ellenére bizalmába fogadja az idegent, és vidám barátai - egy mosómedve és egy kolibri - társaságában a vadon természet minden titkát feltárja előtte, megismerteti a fák, a virágok nyelvével és megtanítja meghallani, mit mesél a szél. Közös kalandjaik a nézőket is ismeretlen világokba vezetik: messze, messze, az igazi mesék birodalmába…

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Fighting.2009.UNRATED.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Bunyó [iMDB 5.3] akció, dráma, sport

Bunyó poster
Bunyó

Shawn MacArthur, a kisvárosi srác egy fillér nélkül érkezett New Yorkba. Abból tengeti életét, hogy hamisított cikkeket árul az utcán. Ám egy nap rámosolyog a szerencse, amikor a szélhámos Harvey Borden felfedezi, hogy a fiú tehetséges az utcai verekedésben. Amikor felajánlja Shawnnak, hogy segít neki komoly pénzt keresni, kettejük közt amolyan kényszerszövetség formálódik.

Harvey tehát Shawn menedzsere lesz, és bevezeti őt a kesztyű nélküli verekedések korrupt világába, ahol a gazdagok a szerencsétlen pofozógépekre fogadnak. Shawn szinte egyik napról a másikra sztárbunyós lesz, profi bokszolókat ver meg, harcművész bajnokokkal és pankrátorokkal mérkőzik egy sor döbbenetesen intenzív küzdelemben. Ám ha valaha is szeretne elmenekülni ebből a sötét világból, amelybe belecsöppent, akkor most szembe kell néznie élete legkönyörtelenebb harcával.

A BUNYÓ az utcai harcosok klubjának brutális világát a pörgő akciófilmek izgalmával ötvöző látványos mozikaland.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Holy.Man.1998.BluRay.720p.DTS.x264.HuN-Cafi

[iNFO] A szentfazék [iMDB 4.7] dráma, vígjáték

A szentfazék poster
A szentfazék

Ricky Hayman a lelkét is eladná, hogy megmentse az állását. A TV-shop csatorna, melynek dolgozik, az elmúlt hónapokban egyetlen négyoldalú lábtörlőt vagy ugató vécékefét sem tudott eladni. Főnöke ultimátumot ad neki: ha egy héten belül nem történik valami, ő repül. Már csak a csoda segíthet.
És jön a csoda. G-nek hívják, pizsamában sétál a főúton, teljesen őrültnek látszik, és be nem áll a szája. Ricky azon kapja magát, hogy a gyanús idegen beköltözik a házába, beledumál a magánéletébe, mindenről véleménye van, és minden megváltozik körülötte. Egy véletlen folytán G. élő adásban kamera elé kerül, és beszélni kezd. Azonnal megbűvöli nézőit, mindenki őrült vásárlásba fog. G. sztár lesz, mi több, prédikátor, igazi szent ember, Rickyt pedig előléptetik. Már csak egy problémát kell megoldaniuk: Hayman régóta szereti egy gyönyörű, szőke kolléganőjét, aki viszont ki nem állhatja őt…
Amikor már mindenki azt hitte, hogy Eddie Murphy kiégett, a nagyszájú sztár visszatért, és sikert sikerre halmozva ismét felküzdötte magát Hollywood legnagyobb játékosai közé. A Dr. Dolittle, a Két túsz között, és A bölcsek kövére után most szentfazékként csillogtatja meg harsány humorérzékét, rajongói nem kis örömére!

HDTV/SZINKRONOS-720P

Reign.Over.Me.2007.RERiP.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Üres város [iMDB 7.6] dráma

Üres város poster
Üres város

Az Adam Sandler, Don Cheadle, Jada Pinkett Smith és Liv Tyler szereplésével készült briliáns és szívmelengető film (Bill Zwecker CBSTV) főhőse Charlie Fineman (Sandler), aki elveszítette a családját a szeptember 11-i terrortámadásban.

Charlie a trauma elől álomvilágba menekül, és szinte teljesen elszakad a valóságtól, amikor újra összehozza a sors egykori kollégiumi szobatársával, a karrierje és a családja közt őrlődő Alan Johnsonnal (Cheadle). A két férfi között feléled a régi barátság, és egymás segítségével próbálnak túljutni a nehézségeken.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Ket.apanak.mennyi.a.fele.1998.DVDRip.XviD.HUN-nubira

[iNFO] Két apának mennyi a fele? [iMDB 5.7] akció, dráma, kaland, vígjáték

Két apának mennyi a fele? poster
Két apának mennyi a fele?

A fiatal és gyönyörű Alice Thomaso kiszabadul a börtönből, ahova luxusautók lopásáért került. A lánynak egy hónappal korábban meghalt az anyja, aki egy magnószalagról tudatja vele, hogy évekkel korábban két férfit szeretett egyszerre. Miután kiderült, hogy terhes, nem tudott választani közöttük, ezért elhagyta őket. Alice elhatározza, hogy felkeresi mindkettőjüket és kideríti, melyikük az apja. A lány ellop egy sportautót, majd elindul délre, ahol találkozik az apajelöltekkel. A két férfi, akik nem is tudtak egymás létezéséről, döbbenten hallgatja végig a lejátszott felvételt. Mielőtt kideríthetnék, hogy ki is az igazi szülő, a játékba bekapcsolódik a rendőrség és az orosz maffia.

XVID/ARCHIV

Wasabi.2001.BD25.AVC.DTSHD.HUN-HDEvo

trailer [iNFO] Wasabi - Mar, mint a mustár [iMDB 6.5] akció, dráma, krimi, thriller, vígjáték

Wasabi - Mar, mint a mustár poster
Wasabi - Mar, mint a mustár

Hubert felügyelőnek (Jean Reno) vajból van a szíve, és vasból az ökle: és mert az utóbbit szívesebben használja, ahol ő nyomoz, kő kövön nem marad. Legutóbb egy transzvesztita bankrablóbandát leplezett le olyan alaposan, hogy közben még a rendőrfőnök fia is 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett. A büntetés: kényszerszabadság.

A felügyelő azonban az aktív pihenés híve, ezért Japánba indul kikapcsolódni. Ugyanis élete egyetlen, igazi nagy szerelme, aki 18 évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt, japán volt.

Hubert épp a temetésére érkezik, de még időben ahhoz, hogy átvegye, amit a titokzatos szépség ráhagyott: egy hatalmas vagyon, egy veszedelmes titok, és egy lány, aki épp 18 éves, utálja a zsarukat és imádja a kalandokat. Hogy az apja ki lehet, arról fogalma sincs. Csak annyi biztos, hogy a jakuza a nyomában van…

 trailer, movie sample

BLURAY/SZINKRONOS-BD25

That.Evening.Sun.2009.720p.BluRay.DTS.x264.Hungarian-HuSync

trailer [iNFO] Életem farmja [iMDB 7.1] dráma

Életem farmja poster
Életem farmja

Az Oscar-jelölt Hal Holbrook (Út a vadonba) játssza a főszerepet ebben a kritikai sikert aratott drámában, amely Abner Meechamről, a Tennessee-ben élő egykori farmerről szól, akit a fia berakott az öregek otthonába, és szemlátomást teljesen megfeledkezett róla. Meecham egy óvatlan pillanatban lelép az otthonból, hogy visszaszerezze farmját, melyért egész életében küzdött, csakhogy időközben a fia bérbe adta azt Meecham régi ellenségének, az idült alkoholista Lonzo Choatnak (Ray McKinnon, A szív bajnoka). Mikor egy összetűzés során Meecham kimenti Choat lányát (Mia Wasikowska, Alice Csodaországban) részeges apja karmai közül, még nem sejti, hogy tettének drámai következményei lesznek.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Pacsirtak.Cernaszalon.1990.HUN.PAL.DVDR-Malacka

trailer [iNFO] Pacsirták cérnaszálon [iMDB 7.5] dráma, romantikus, vígjáték

Pacsirták cérnaszálon poster
Pacsirták cérnaszálon

1990-ben a Berlini fesztivál nagydíját egy 1969-es betiltott csehszlovák film, Jirí Menzel remekmuve, a Pacsirták cérnaszálon nyerte. A film Hrabal feldolgozás ugyanúgy, mint Menzel megannyi világsikeru filmje. Cselekménye az 50-es években játszódik a Prága melletti Kladno acélmuvében, egyfajta cseh Csepelen, ahol a régi polgári rend képviseloi (értelmiségiek, kereskedok,stb.) dolgoznak nem éppen önszántukból, átnevelési célzattal...

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Max.Payne.UNRATED.2008.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Max Payne - Egyszemélyes háború [iMDB 5.3] akció, dráma, krimi, thriller, misztikus

Max Payne - Egyszemélyes háború poster
Max Payne - Egyszemélyes háború

Mark Wahlberg kirobbanó alakítást nyújt a legendás videojáték alapján készült akciódús, sötét és misztikus fantasy-thrillerben.

Max Payne (Wahlberg) magányos zsaru, akit nem érdekelnek a szabályok, mert nincs mit vesztenie. A bosszú élteti: el akarja kapni azokat, akik felelősek a családja brutális meggyilkolásáért. Megszállott nyomozásából rémálomba illő utazás lesz, amely a legsötétebb fantáziavilág és a legkegyetlenebb valóság határvidékére vezet. A rejtély egyre nagyobb, Maxnek természetfeletti ellenségekkel kell megküzdenie - és szembe kell néznie egy elképesztő árulással...

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Oldboy.2003.720p.BluRay.ENG.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Oldboy [iMDB 8.4] dráma, thriller, misztikus

Oldboy poster
Oldboy

A '80-as évek végén, Oh Dae-soo-t, a teljesen átlagos családapát elrabolják saját háza elől és évekig fogva tartják egy privát cellában, ahol az egyetlen kapcsolatot a külvilággal egy televízió jelenti számára. Így szerez tudomást róla, hogy feleségét megölték és a rendőrség őt gyanúsítja. Értelmetlen és érthetetlen fogvatartása a kezdeti kétségbeesés után eltökélt belső bosszúvá érik. 15 évvel később szabadul, mindenféle magyarázat nélkül. Oh Dae-soo-t megkeresi az a személy, aki valószínűleg minden balszerencséjének okozója és azt javasolja, hogy találja meg, ki és miért tartotta fogva annyi éven át. A rémálom folytatódik Oh Dae-soo számára.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Flatfoot.in.Egypt.1980.READ.NFO.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster

trailer [iNFO] Piedone Egyiptomban [iMDB 5.9] akció, dráma, krimi, vígjáték

Piedone Egyiptomban poster
Piedone Egyiptomban

Rizzo felügyelő újra akcióban, ezúttal egy gazdag olajmágnás csinos unokahúgát szabadítja ki. A mentőakció során rájön, hogy az emberrabló egy nemzetközileg körözött, rendkívül veszélyes bűnöző, aki különböző álneveken bujkál. Rizzo nem ijed meg az árnyékától, és nyomozni kezd, hogy kiderítse, mi áll a rablás hátterében. Hamarosan rájön, hogy a bűnöző egy új olajfinomítási eljárás részletes tervét akarja megszerezni, ezért Egyiptomba utazik. Arra nem számít, hogy ezúttal Rizzo is a nyomában van, akinek már nagyon viszket a tenyere a pofonoktól.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Gorky.Park.1983.HUN.DVDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Gorkij Park  [iMDB 6.6] dráma, krimi, thriller

Gorkij Park  poster
Gorkij Park

Három borzalmasan megcsonkított holttestet találnak a moszkvai Gorkij parkban. Arkagyij Renko, a fővárosi rendőrség legendás hírű nyomozótisztje kapja az ügyet. A férfi egy bulldog szívósságával kezd munkához, de minél több információhoz jut, egyre nagyobb ellenállásba ütközik. A nyomok egyik része a külföldi üzletemberhez vezet, a másik a magas politika néhány vezéralakjához. Úgy látszik, senkinek sem áll érdekében, hogy Renko kiderítse az igazságot. A nyomozó azonban nem adja föl egykönnyen. Martin Cruz Smith regényének filmváltozata.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Dogkeselyu.1982.DVDRip.Xvid.HUN-BaKeR

trailer [iNFO] Dögkeselyű [iMDB 7.7] dráma, krimi

Dögkeselyű poster
Dögkeselyű

Két jólöltözött, idős hölgyutas ellop tízezer forintot Simon József taxistól, aki a pénzt adósságai kifizetésére gürcölte össze. A szelíd külsejű profi bűnözők ellen az igazságszolgáltatás semmit sem tud tenni, ezért Simon alvilági módszerekkel próbál érvényt szerezni igazának: túszt ejt, rabol, hamisít és zsarol. Sikerül a pénzt visszaszerezni, lebuktatja a bűnözőket. A kemény akciók során Simon maga is egyre profibbá válik. Célja elérése után, és mert már semmi nem maradt mögötte, öngyilkos lesz.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Nightwatch.1997.720p.BluRay.DD5.1.x264.HuN-Cafi

trailer [iNFO] Éjjeliőr a hullaházban [iMDB 6.2] dráma, horror, thriller

Éjjeliőr a hullaházban poster
Éjjeliőr a hullaházban

Martin joghallgató az egyetemen. Ösztöndíj-kiegészítésként munkát vállal a helyi halottasházban. Bár barátai ezt nem tartják túl jó ötletnek, Martin úgy gondolja, egy egyetemista számára ennél jobb meló aligha akadna - a munka nem fizet rosszul és szó szerint halotti csöndben tanulhat éjszakánként.

A nyugalom azonban nem tart sokáig. A halottasház ugyanis lassan megtelik egy brutális sorozatgyilkos áldozataival. Ez azonban még csak a problémák kezdete. A rámenős nyomozó, Thomas Cray ugyanis meg van győződve arról, hogy az ifjú éjjeliőrnek köze van a gyilkosságsorozathoz - mi több: ő az első számú gyanúsított...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Bury.My.Heart.at.Wounded.Knee.2007.HDTV.720p.x264.DUAL-N&R

trailer [iNFO] Wounded Knee-nél temessétek el a szívem [iMDB 7.1] dráma, történelmi, western

Wounded Knee-nél temessétek el a szívem poster
Wounded Knee-nél temessétek el a szívem

Az egyre nyugatabbra terjeszkedő telepesek által eldüldözött amerikai őslakos indiánok krónikája.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Gorkij.park.1983.HUN.PAL.DVD9-NoGrp

trailer [iNFO] Gorkij Park  [iMDB 6.6] dráma, krimi, thriller

Gorkij Park  poster
Gorkij Park

Három borzalmasan megcsonkított holttestet találnak a moszkvai Gorkij parkban. Arkagyij Renko, a fővárosi rendőrség legendás hírű nyomozótisztje kapja az ügyet. A férfi egy bulldog szívósságával kezd munkához, de minél több információhoz jut, egyre nagyobb ellenállásba ütközik. A nyomok egyik része a külföldi üzletemberhez vezet, a másik a magas politika néhány vezéralakjához. Úgy látszik, senkinek sem áll érdekében, hogy Renko kiderítse az igazságot. A nyomozó azonban nem adja föl egykönnyen. Martin Cruz Smith regényének filmváltozata.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS-DVD9

Train.of.Life.1998.HUN.DVDRip.XviD-deadinside

trailer [iNFO] Életvonat [iMDB 7.6] dráma, háborús, romantikus, vígjáték

Életvonat poster
Életvonat

1941 egyik estéjén Shlomo, a falu bolondja világrengető hírekkel tér haza: a nácik a szomszédos települések összes zsidó lakóját ismeretlen helyre deportálják. Az ő falujuk a következő a listán. Az öregek tanácsa a rabbi vezetésével még aznap este összeül, hogy megvitassák, hogyan menthetnék meg a közösséget. Végtelen veszekedések után a legjobb ötlet csak hajnalban pattan ki Shlomo fejéből: szervezzék meg saját ál-deportálásukat. Eljátsszák az áldozatokat, a vonatszerelőket, a náci tiszteket és katonákat. A fellelkesült lakosok náci egyenruhákat szabnak, vásárolnak egy leselejtezett rozsdás mozdonyt, svájci rokonukat hazahívják, hogy németül tanuljanak tőle, hamis iratokat gyártanak és kocsiról kocsira összetákolják a vonatot. És egy szép napon - akár Noé bárkája - elindul a vonat a falu összes lakójával. Közben zajlik az élet: a fiatalok életük első szerelmét élik, a gyerekek önfeledten játszanak, miközben a vonat pöfög tovább. Zavaros időkben hihetetlen kalandokat él át az ember. Vajon egy egész falu képes-e végigvinni egy ilyen utazást?
A film 1998-ban a Sundance Filmfesztivál Közönségdíját, valamint a Velencei Filmfesztiválon a Kritikusok díját nyerte el.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Egy.ferfi.es.egy.no.1966.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] Egy férfi és egy nő [iMDB 7.6] dráma, romantikus

Egy férfi és egy nő poster
Egy férfi és egy nő

Gyermekeik internátusában találkozik Anne és Jean-Louis. Mindketten tragikus körülmények közt veszítették el házastársukat. Ettől elsősorban Anne szenved nagyon, olyannyira, hogy menekül is az új kapcsolat elől. Ennek ellenére Jean-Louis nem adja fel, s végül sikerül meghódítania Anne-t.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

White.Oleander.2002.CUSTOM.HUN.NTSC.DVD9-VHS

trailer [iNFO] Fehér leander [iMDB 7.0] dráma

Fehér leander poster
Fehér leander

Ingrid gyönyörű, szenvedélyes nő, aki egyedül neveli 15 éves kislányát. Egy szép napon felbukkan egy férfi is az életében és a nő minden szenvedélyével beleveti magát az új szerelembe. Amikor rádöbben, hogy kihasználták, becsapták és darabokra törték a szívét, Ingrid kedvenc virágából, a fehér leanderből készített halálos méreggel tesz pontot a történet végére, s ekkor kezdődik anya és lánya kálváriája.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS-DVD9

Mrs.Doubtfire.1993.CUSTOM.HUN.PAL.DVD9-VHS

trailer [iNFO] Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van [iMDB 6.7] családi, dráma, vígjáték

Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van poster
Mrs. Doubtfire

Daniel Hillard negyvenes éveit tapossa, környezete azonban úgy ismeri, mint aki nem volt képes túllépni a kamaszkoron. Ma is a fellegekben jár, felelõtlen, könnyelmû és egyáltalán nem veszi komolyan az életet. Saját gyerekei is inkább jó havernak tekintik, aki minden balhéra kapható, a szigorú apa szerepét nem neki találták ki. Felesége, Miranda kezdetben csak nevet azon, hogy férje képtelen megkomolyodni, de ahogy múlnak az évek, az asszony egyre inkább érzi úgy, hogy komoly, megbízható férjre lenne szüksége, aki a gyerekeknek is jó példát mutathatna, Daniel pedig nem ilyen...
Miranda beadja a válókeresetet és — mivel Daniel éppen a munkanélküli színészek sorát gyarapítja — imádott gyerekeit feleségének ítéli a bíróság. Daniel majd beleõrül abba, hogy nem lehet mindig a kölykökkel és bármit megtenne, hogy változtasson ezen. Amikor megtudja, hogy Miranda megbízható házvezetõnõt keres, eredeti ötlete támad és felkeresi egyik maszkmester barátját...

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS-DVD9

Szerelem.a.feher.hazban.1995.DVDRip.XviD.HUN-nubira

trailer [iNFO] Szerelem a Fehér Házban [iMDB 6.7] dráma, romantikus, vígjáték

Szerelem a Fehér Házban poster
Szerelem a Fehér Házban

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke (Michael Douglas) jóképű, megnyerő modorú, amolyan kedves fickó, aki a szavazók nagy százalékának bizalmát élvezi.
Mivel felesége már jó néhány éve meghalt, serdülő lányát egyedül neveli, már amennyire az ő pozíciójában ez lehetséges.
Tárgyalás, tárgyalás hátán, fontos döntések, egy tucatnyi tanácsadó, érthetetlen adatok halmaza, és a percre beosztott napi program, amin sajna, nincs mód változtatni.
Az aktuális probléma pillanatnyilag az, hogy a környezetvédők illetve a Globális Védekezés Tanácsa nem akarja elfogadtatni az új energiatörvényt az üvegházhatás csökkentésének érdekében.
Sidney (Anette Bening), a bizottság egyik élharcosa a Fehér Házban fejti ki nézeteit, ahol véletlenül még az elnökbe is belebotlik, nem éppen a legideálisabb módon, és ennek következtében furcsa viszony alakul ki köztük. Politikailag két különböző oldalon állnak, de úgy tűnik, ez nem gátoja, hogy egymásba habarodjanak.
Vajon mit szólnak az amerikai választók mindehhez?
Vajon randizhat-e a facér elnök az "ellenség" egyik emberével?
Az elnök szerint, igen!
Ezt a helyes, romantikus vígjátékot Rob Reiner rendezte, és az az Aaron Sorkin írta, aki a Fehér Ház kulisszatitkaiból kreált többek között tévésorozatot is, amelyet nálunk is sikerrel vetítenek "Az elnök emberei" (The West Wing) címmel.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Life.as.a.House.2001.CUSTOM.HuN.PaL.DVDR-tybo

trailer [iNFO] Az élet háza [iMDB 7.5] dráma, romantikus

Az élet háza poster
Az élet háza

George Monroe (Kevin Kline) középkorú építész élete során mindig is a munka volt az első. Rövid időn belül egyszerre dől össze minden jól felépített életében. Elbocsátják a munkahelyéről és szinte ugyanazon a napon végzetes betegséget diagnosztizálnak rajta orvosai. A megtört George a hátralévő négy hónapban csak egyvalamit szeretne megtenni. Felépíteni álmai házát elhidegült kamasz fia, Sam segítségével.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

That.Evening.Sun.2009.CUSTOM.BDRip.XviD.Hungarian-HuSync

trailer [iNFO] Életem farmja [iMDB 7.1] dráma

Életem farmja poster
Életem farmja

Az Oscar-jelölt Hal Holbrook (Út a vadonba) játssza a főszerepet ebben a kritikai sikert aratott drámában, amely Abner Meechamről, a Tennessee-ben élő egykori farmerről szól, akit a fia berakott az öregek otthonába, és szemlátomást teljesen megfeledkezett róla. Meecham egy óvatlan pillanatban lelép az otthonból, hogy visszaszerezze farmját, melyért egész életében küzdött, csakhogy időközben a fia bérbe adta azt Meecham régi ellenségének, az idült alkoholista Lonzo Choatnak (Ray McKinnon, A szív bajnoka). Mikor egy összetűzés során Meecham kimenti Choat lányát (Mia Wasikowska, Alice Csodaországban) részeges apja karmai közül, még nem sejti, hogy tettének drámai következményei lesznek.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Proof.of.Life.2000.720p.HDTV.x264.HuN-Cafi

trailer [iNFO] Túszharc [iMDB 6.2] akció, dráma, kaland, thriller

Túszharc poster
Túszharc

Elrabolnak egy dél-amerikai országban dolgozó amerikai mérnököt. A gerillák, akik magukkal hurcolják a hegyek közé, egykor forradalmárok voltak, mára viszont csak az érdekli őket, hogy megbízóik elégedettek legyenek velük, és ők megkapják a pénzüket.

A férfin senki nem segít: sem a cég, amelynek dolgozott, sem a követség nem vállalja a megmentésével járó anyagi és diplomáciai kockázatot. A felesége azonban nem hajlandó elfogadni a tényeket: vissza akarja szerezni a férjét.

És nincs teljesen egyedül. Egyetlen társa egy volt katona, jelenleg hivatásos túszszabadító. Mindent tud a szakmájáról; Csecsenföldön, Ukrajnában vagy Dél-Amerikában egyaránt otthon van. Tárgyal, nyomoz, bizonyítékokat szerez, alkudozik, és ha kell, egymaga veszi fel a harcot az emberrablókkal. Elhatározza, segít a nőnek.

De életében először olyan hibát követ el, amit egy profinak tilos. Túlságosan is megtetszik neki megbízója, akinek a férjéért hamarosan az életét kell kockáztatnia...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Tucker.az.autobolond.1988.DVDRip.XviD.HUN-nubira

trailer [iNFO] Tucker, az autóbolond [iMDB 6.9] dráma, életrajzi

Tucker, az autóbolond poster
Tucker, az autóbolond

A nagycsaládos Preston Tucker nagy álmodozó, aki sose nő fel. Egy nap fantasztikus tervvel áll elő: ultramodern autómodelljével akarja meghódítani a piacot. Az egyik legnépszerűbb magazinban egy cikket jelentet meg, amely hatalmas lavinát indít el az egész országban, mindenki látni akarja az új autócsodát, a Tuckert. Barátja, a befolyásos Abe Karatz döbbenten követi Tuckert a hihetetlen vállalkozásba, aki pénz nélkül az Államok legnagyobb autógyárát készül elindítani. De nem ez a legrosszabb, hamarosan kiderül, hogy az álomautó csak papíron létezik.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Kolombusz.a.felfedezo.1992.HUN.PAL.DVDR-Zsoltweb

trailer [iNFO] Kolumbusz, a felfedező [iMDB 4.3] dráma, életrajzi, kaland, történelmi

Kolumbusz, a felfedező poster
Kolumbusz, a felfedező

A megözvegyült Kolumbusz (Georges Corraface) öt év hajózás után visszatér Genovába, hogy beszámoljon fantasztikus felfedezéséről, miszerint kézzel megmunkált uszadékfa sodródott a tengernek abból az irányából, ahol mindeddig azt hitték, hogy csak víz van. Kolumbusz kínai hajósok és Polo beszámolói alapján új számításokat végez, s rájön, hogy az óceán áthajózható, melynek másik felén India vár rá. Expedíciójához azonban nem talál pártfogót, elutasításra talál mind a portugál, mind a francia királynál. A spanyol uralkodónő, Izabella (Rachel Ward) azonban, sikeres keresztesháborúja után, hajlandó támogatni az utat.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Perfect.Stranger.2007.1080p.RETAiL.BluRay.DTS.Hungarian.x264-WALLE

trailer [iNFO] Vadidegen [iMDB 5.5] dráma, krimi, thriller, misztikus

Vadidegen poster
Vadidegen

Egy gyilkosság körül minden bizonytalan, egy azonban biztos: hogy ki a gyilkos és ki az áldozat. Ma már azonban ez sincs így: az internet itt is mindent megváltoztatott. Vannak chatszobák, ahová nehezebb bejutni, mint a legtitkosabb klubokba, léteznek internetes találkahelyek, ahova csupán hosszú ellenőrzés és szigorú biztonsági intézkedések után klikkelhet oda a felhasználó. De ha egyszer bejutott, új világ nyílik ki előtte: a leplezetlen vágyak, furcsa kívánságok világa, ahol mindenki szabadon váltogathatja a személyiségét. Próbálkozhat, és hagyhatja, hogy mások próbálkozzanak vele.
Ro (Halle Berry) egy barátja gyilkosa után nyomoz, és úgy tűnik, csak akkor tudhat meg többet az ügyről, ha ő is bekerül a rendszerbe. Egyre mélyebbre merül a szenvedélyek hálózatába, olyan mélyre, ahonnan talán már nincs kiút.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Majd.elvalik.1998.DVDRip.XviD.HunDub-NoGrp

[iNFO] Majd elválik [iMDB 5.4] dráma, romantikus

Majd elválik poster
Majd elválik

Birdee Pruittnak látszólag mindene megvan. Évek óta boldog házasságban él gimnáziumi szerelmével, s büszke édesanyja egy remek képességekkel megáldott kislánynak. Mesébe illően tökéletes élete azonban pillanatok alatt darabjaira hullik szét, amikor egy tévéshow-ban megtudja, hogy legjobb barátnőjének viszonya van a férjével.
Birdee, az egykori szépségkirálynő mindent maga mögött hagy, és lányával együtt elindul haza, a szülővárosába. Otthon azonban Birdee élete még inkább a feje tetejére áll: meg kell próbálnia együtt élni anyjával, akit igazán sosem ismert; meg kell vigasztalnia lányát, akinek rettentően hiányzik az édesapja; és nem utolsósorban szembe kell néznie egy új szerelem lehetőségével.

XVID/ARCHIV

The.Time.Travelers.Wife.2009.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Az időutazó felesége  [iMDB 7.1] dráma, fantasy, romantikus, misztikus

Az időutazó felesége  poster
Az időutazó felesége

A férfi harminc éves volt, amikor találkoztak, a lány csak hat. A férfi harminc éves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. A férfi különleges genetikai hibával született: előre megjósolhatatlan pillanatokban, irányíthatatlanul kizuhan a saját korából, és egy más korban, más helyen jelenik meg, hogy azután előbb-utóbb visszasodródjon félbeszakított életébe. Egyetlen biztos pontja a lány, akihez mindig visszatér. Minden meg is történik köztük, ami hétköznapi szerelmesekkel megtörténhet: csak nem a szokásos sorrendben. De öregen és fiatalon, váratlan helyzetekben és vágyott pillanatokban is nagyon szeretik egymást. Csak két dologtól félnek: nem tudják, közös gyerekük örökli-e a betegséget, és nem tudják, mikor jön a halál. Mert azt tudják, hogyan jön: mindketten látták már a férfit lőtt sebbel meghalni. Igaz, akit bármerre sodorhat az idő, az nem hal meg teljesen.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Vegzetes.vonzero.1987.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] Végzetes vonzerő [iMDB 6.8] dráma, thriller

Végzetes vonzerő poster
Végzetes vonzerő

A stílusos és szexis Végzetes vonzerő félelmetesen új magasságokba repítette nézőit hátborzongató történetével egy laza flörtről, mely rettenetesen félresiklik.

Ezt a kasszasikert hat Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film és a legjobb rendezés kategóriájában.

Michael Douglas játssza Dan Gallaghert, a New York-i ügyvédet, aki randevúzik a csábító Alex Forresttel (Glenn Close), míg felesége (Anne Archer) távol van.

Dan később félresöpri az affért, mint apró kisiklást, és lezártnak tekinti az ügyet.

De Alexet nem lehet lerázni. Sem most, sem holnap, semmikor - még akkor sem, ha tönkre kell tennie Dan családját ahhoz, hogy megtartsa a férfit.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Abel.a.rengetegben.1993.HUN.PAL.DVDR-NoGrp

trailer [iNFO] Ábel a rengetegben [iMDB 8.3] családi, dráma, vígjáték

Ábel a rengetegben poster
Ábel a rengetegben

A film az 1920-as években Erdélyben, a Hargitán játszódik. Erdély ekkor már Romániához tartozik, az első világháborút követő békeegyezmények alapján. Ábel, a főhős, egy szegény parasztcsalád tizenöt éves kamasz fia, aki szűkös megélhetésük miatt dolgozni kényszerül, és messze kerül családjától. Édesapja segítségével a havasokban, a szomszéd város bankjának tulajdonában lévő erdőre kell vigyáznia. Odafenn csak önmagára, és éles eszére számíthat. Édesanyja halála, és a magányosan eltöltött hosszú idő, a történet végére felnőtté kovácsolja Ábelt.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

BBC.Dzsingisz.Kan.A.Hodito.Hun.PAL.DVDR-Boby

[iNFO] Dzsingisz Kán [iMDB 7.9] dráma, életrajzi

Dzsingisz Kán poster
Dzsingisz Kán - A hóditó

I.sz. 1167-et írunk. A mongol sztyeppék törzsei megosztottak, egymással acsarkodnak. Egyetlen ember van csupán, aki összefogásra késztetheti, egységbe kovácsolhatja a vad törzseket és békét teremthet. Egyetlen ember van, aki a szétszóródott népből virágzó birodalmat képes építeni... A valaha volt leghatalmasabbat. Ő a legkiemelkedőbb vezető és harcos a világtörténelemben. A legendás hadvezér Dzsingisz Kán életét, felemelkedését dolgozza fel ez a monumentális filmalkotás, melyben megismerhetjük az embert a történelmi alak mögött és amely a Philadelphia-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb film kategóriájának győztese volt.

DVD/SZINKRONOS

The.Man.Who.Wasn.t.There.2001.HUN.DVDRIP.Divx-PND

trailer [iNFO] Az ember, aki ott se volt [iMDB 7.7] dráma, krimi

Az ember, aki ott se volt poster
Az ember, aki ott se volt

Santa Rosa, Észak-Kalifornia, 1949 nyara. Ed Crane - sógorával, Frankkel együtt - egy álmos kaliforniai kisváros borbélyüzletében dolgozik. Okkal gyanítja, hogy feleségének, Dorisnak viszonya van munkahelyi főnökével, Big Dave-vel. Mivel amúgy is elégedetlen az életével, ez jó ürügy arra, hogy egy kedvezőnek tűnő befektetés érdekében névtelenül megzsarolja a férfit. Az ki is fizeti a kért összeget, de iszonyúan felbőszül, amikor megtudja az igazságot. Akaratlan halálesetek és szándékos gyilkosságok követik egymást, s az út a tárgyalóteremig és a siralomházig vezet.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

Christmas.in.My.Hometown.1996.STV.HUN.DVDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Karácsonyi szerelem  [iMDB 6.3] családi, dráma, romantikus

Karácsonyi szerelem  poster
Karácsonyi szerelem

Jake Peterson élete java azzal telt, hogy a traktorgyárban felfelé küzdötte magát a ranglétrán. Elérte, amit akart, de meg is fizetett érte keményen, bármilyen sikeresnek is mondhatja magát, a magánéletben magányos. Ráadásul karácsony előtt két héttel, amikor már boldog-boldogtalan az ünnepekre készül, azt a feladatot kapja cégétől, hogy utazzon el szülővárosába, a nebraskai Athensbe és bocsásson el néhány embert az ottani gyárból. Amikor Jake megérkezik a városba, erőt vesz rajta a nosztalgia és az éjszaka kellős közepén nekiindul, hogy megkeresse a szülőházát. Így sikerül is azonnal magára vonnia a tizenegy éve özvegyen élő, gyermekeit egyedül nevelő Emma Murphy figyelmét. Emma a szó szoros értelmében letartóztatja az idegent és Jake csak akkor tudja meggyőzni az asszonyt arról, hogy nem bűnöző, amikor beszámol látogatása céljáról, arról, hogy nyolcvan traktort akar megrendelni a helyi gyártól. Ezek után szinte természetes, hogy hősként, a város megmentőjeként ünneplik mindenütt és Emma is megbocsát neki. Ám hamar vége a dicsőségnek, mert Emma apja, a helyi gyár vezetője tudomást szerez Jake látogatásának igazi céljáról. Jake - most először az életében - hagyja, hogy az esze helyett a szíve döntsön.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

Flic.ou.voyou.1979.HUN.BDRip.XviD-MicroBit

trailer [iNFO] Zsaru vagy csirkefogó [iMDB 6.3] akció, dráma, krimi, thriller, vígjáték

Zsaru vagy csirkefogó poster
Zsaru vagy csirkefogó

A párizsi rendőrség Stan Borovitz (Jean-Paul Belmondo) titkosügynököt küldi egy nizzai rendőrgyilkosság felderítésére. Az ügynök, a várttal ellentétben, az ellenség eszközeivel küzd a korrupció ellen, meghökkentve ezzel a nizzai rendőrőrs elöljáróit. Mióta megérkezett, pofonjaitól hangos egész Nizza, és nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy borsot törjön a maffia vezetőjének, Musardnak az orra alá, akinek nem elég, hogy felrobbantja a kaszinóját, még a barátnőjét is elcsábítja.

 trailer, movie sample

XVID/BDRIP-HDRIP.SZINKRONOS

Citizen.X.1995.720p.HDTV.x264.Hun-rB

trailer [iNFO] X Polgártárs [iMDB 7.6] dráma, életrajzi, krimi, thriller, történelmi

X Polgártárs poster
X polgártárs

Az igaz történetet feldolgozó filmben egy orosz nyomozó nyolc évet tölt azzal, hogy megtalálja az elvetemült sorozatgyilkost, bár a hivatalos szervek akadá- lyozzák a munkáját.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Tarzan.1999.1080p.BluRay.ENG.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Tarzan [iMDB 7.0] animációs, családi, dráma, kaland, romantikus

Tarzan poster
Tarzan

A Walt Disney egész estés rajzfilmklasszikusa, az Edgar Rice Borroughs halhatatlan regényéből készült Tarzan korlátozott ideig végre újra megjelenik, ezúttal kétlemezes, extra kiadásban, felújított, a kor követelményeinek jobban megfelelő hanggal!
A nagyszerű alkotás zenei világát a Grammy-díjas énekes-dalszerző-dobos, Phil Collins öt slágere határozza meg, és olyan mulatságos, izgalmas dzsungelkalandra csábítja a nézőket, mint korábban még egyetlen más film sem.
Bár Tarzan történetét sokszor feldolgozták már filmen, ez az első egész estét betöltő rajzfilm, amelyet az ágyékkötős hős kalandjainak szenteltek. Az animációs technológia lehetővé tette, hogy Tarzan és az állatok kapcsolatát korábban soha nem látott módon ábrázolják, és az is lehetségessé vált, hogy a Dzsungel Ura végre úgy mozoghasson a fák között, ahogyan azt Burroughs eredetileg megálmodta, de eleddig egyetlen színész sem volt rá képes.
A humor, a lélegzetelállító kalandok és az érzelemteli, dinamikus zene különleges kombinációja új megvilágításba helyezi a klasszikus történetet. A Disney egyik leglendületesebb egész estés rajzfilmjének betétdalait a magyar változatban Ákos adja elő!

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Emelt.fovel.2-Visszavago.2007.HUN.PAL.DVDR-Drakul

trailer [iNFO] Emelt fővel: Visszavágó [iMDB 4.5] akció, dráma, krimi, thriller, western

Emelt fővel: Visszavágó poster
Emelt fővel: Visszavágó

Nick megtudja, hogy az apja, aki a szülővárosában seriffként dolgozott, autóbalesetben meghalt. A halálával kapcsolatban azonban számos gyanús körülmény is felmerül. Nick így visszatér a szülővárosába, hogy utánajárjon, mi történt valójában. Hamarosan megtapasztalja, hogy szinte minden megváltozott. Nyoma sincs az egykori csendes településnek, békés közösségnek, amelyben felnőtt. A városban eluralkodott az erőszak. Napirenden vannak a bűncselekmények, a kábítószer ellepte az utcát. Nicknek nincs más választása, a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást.

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Perfect.Stranger.2007.720p.BluRay.DTS.x264.Hun-1st

trailer [iNFO] Vadidegen [iMDB 5.5] dráma, krimi, thriller, misztikus

Vadidegen poster
Vadidegen

Egy gyilkosság körül minden bizonytalan, egy azonban biztos: hogy ki a gyilkos és ki az áldozat. Ma már azonban ez sincs így: az internet itt is mindent megváltoztatott. Vannak chatszobák, ahová nehezebb bejutni, mint a legtitkosabb klubokba, léteznek internetes találkahelyek, ahova csupán hosszú ellenőrzés és szigorú biztonsági intézkedések után klikkelhet oda a felhasználó. De ha egyszer bejutott, új világ nyílik ki előtte: a leplezetlen vágyak, furcsa kívánságok világa, ahol mindenki szabadon váltogathatja a személyiségét. Próbálkozhat, és hagyhatja, hogy mások próbálkozzanak vele.
Ro (Halle Berry) egy barátja gyilkosa után nyomoz, és úgy tűnik, csak akkor tudhat meg többet az ügyről, ha ő is bekerül a rendszerbe. Egyre mélyebbre merül a szenvedélyek hálózatába, olyan mélyre, ahonnan talán már nincs kiút.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Be.Kind.Rewind.2008.720p.BluRay.DTS.x264.HUN-CtrlHD-P2P

trailer [iNFO] Tekerd vissza, haver! [iMDB 6.5] dráma, vígjáték

Tekerd vissza, haver! poster
Tekerd vissza, haver!

Mr. Fletcher videótékája New Jersey egyik kisvárosában található, és egy igazi őskori maradvány. Nemcsak azért, mert a házat összedőlés és lebontás fenyegeti, hanem azért is, mert nála csak VHS kazettákat lehet kölcsönözni.

Az üzlet egyre rosszabbul megy, így eldönti, hogy körülnéz a konkurenciánál. Elutazása előtt a videótékát fiatal segédjére, Mike-ra (Mos Def) bízza, és csak annyit kér tőle, hogy enyhén őrült barátját, Jerryt (Jack Black – Rocksuli, King Kong) tartsa távol, amíg visszatér. Utóbb kiderül, hogy kérése nem volt alaptalan, mert Jerry egy nem átlagos baleset elszenvedése után annyira feltöltődik mágneses energiával, hogy jelenlétében a videótéka összes kazettájáról letörlődnek a filmek.

A két barát a vészhelyzetben úgy dönt, hogy házilag leforgatják a filmeket. A hollywoodi kasszasikerek sajátos stílusú, rövidített verziói a bukás helyett a népszerűséget hozzák el nekik.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

A.Sors.utjai.1994.HUN.NTSC.DVDR-Zsoltweb

[iNFO] A sors útjai [iMDB 5.5] dráma, romantikus, vígjáték

A sors útjai poster
A sors útjai

A szoknyavadász sportújságíró, Mike Gambril a repülőgépen megismerkedik az elbűvölő belsőépítésszel, Terry McKayjel. A gép elromlik, ezért megszakítja útját Tahitin. Bár egyikük sem független, a váratlan kényszerpihenő alatt egymásba szeretnek. Hogy érzelmeiket próbára tegyék, megállapodnak, hogy legközelebb egy év múlva találkoznak újra, méghozzá az Empire State Building tetején. Ám a sors közbeszól.

DVD/SZINKRONOS

Brazil.1985.DC.720p.BluRay.ENG.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Brazil [iMDB 8.0] dráma, fantasy, sci-fi

Brazil poster
Brazil

A tökéletes jövőben járunk. Ebben a világban minden igazi utópisztikus hatékonysággal működik, a technológia és a bürokrácia egyeduralmában egy árnyékkormány uralkodik, melynek bevett - és a lakosság által kénytelen kelletlen elviselt - szokásává vált, hogy "alattvalóit" tökéletes megfigyelés alatt tartsa. Sam Lowryval azonban megtörténik a csoda. Egy napon arra lesz figyelmes, hogy eddig tökéletesen érdektelen élete hirtelen fordulatot vesz, néhány meglehetősen furcsa esemény miatt. Munkája során ugyanis egy teljes véletlenségből letartóztatott ember lakásába jut el, akit azonban még a hiba orvoslása előtt kivégeznek. Nem sokkal később álmában egy gyönyörű nő társaságában a szikrázóan kék égbolton repül. Azután elromlik a vízvezeték, s az azt megjavító szuperhősnek álcázott férfi szemmel láthatóan több egyszerű szerelőnél. Így nem is csoda, hogy ettől kezdve a legváratlanabb pillanatokban - általában az éjszaka közepén - bukkan fel Sam lakásában. Később találkozik az álmában felbukkanó nővel, egymásba szeretnek, ám a pokol csak akkor szabadul el, amikor kiderül, hogy a nő terrorista.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

Mennydorges.1977.DVDRip.XviD.HunDub-NoGrp

[iNFO] Mennydörgés [iMDB 6.9] akció, dráma, krimi, thriller

Mennydörgés poster
Mennydörgés

Egy szadista banda meggyilkolja egy vietnámi veterán feleségét és gyerekét. A férfi bosszút esküszik és egykori bajtársaival a gyilkosok nyomába ered.

XVID/ARCHIV

Chain.Reaction.1996.1080p.BD9.x264.hundub-BDiSC-Bak

trailer [iNFO] Láncreakció [iMDB 5.3] akció, dráma, thriller

Láncreakció poster
Láncreakció

Néhány kormányközeli, gazdasági érdekcsoport semmitől sem riad vissza, hogy eltitkoljon egy létfontosságú felfedezést, egy kiapadhatatlan energiaforrást. Hogy üzleti érdekeik ne sérüljenek, felrobbantják a kutatás helyszínét és megölik a kísérletet vezető tudóst. Két fiatal kutatóra marad a feladat, hogy a felfedezést megmentse és kiderítse, kinek áll érdekében eltitkolni az új energiaforrást.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Ovakodj.az.idegentol.1995.DVDRip.XviD.HunDub-NoGrp

trailer [iNFO] Óvakodj az idegentől! [iMDB 4.9] dráma, krimi, romantikus, thriller

Óvakodj az idegentől! poster
Óvakodj az idegentől!

Dr. Sarah Taylor, a megbecsült pszichiáter egy vád alatt álló sorozatgyilkos pszichéjét boncolgatja. El kell döntenie, hogy Max Cheski valóban elmebeteg-e - ahogy ezt a védőügyvédje igyekszik a bírósággal elhitetni - vagy csak szÍnleli a skizofréniát. A csinos doktornő megismerkedik a rámenős, feltűnően férfias Tony Ramirezzel. Sarah-t az első pillanattól fogva lenyűgözi a fiatalember, ugyanakkor tart a rendkívül kiváncsi idegentől.

 trailer, movie sample

XVID/ARCHIV

A.kiraly.osszes.embere.2006.720p.BluRay.x264.HUN-BiTZoNe

trailer [iNFO] A király összes embere  [iMDB 6.0] dráma, thriller

A király összes embere  poster
A király összes embere

Willie Stark mintha őskövület lenne a mai világban, a becsületes, őszinte politikusok mintapéldánya. Egyenes és nyílt fickó, aki hisz az igazság és a tisztesség erejében. Egészen alulról kezdi, és egyre feljebb vezet az útja, bár az igazat megvallva, nem mindenki örül a sikereinek. De vajon az idealista kisember képes-e megőrizni tisztaságát a politika mocskos világában? Az egyszerű, tiszta erkölcsű Stark felkelti egy újságíró, Jack Burden érdeklődését, aki mellé szegődik és végig követi Stark pályájának alakulását, a jogi tanulmányaitól kezdve a korrupció elleni küzdelméig.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P

The.Ghost.and.the.Darkness.1996.1080i.HDTV.MPEG2.AC3.HUN-N&R

trailer [iNFO] Ragadozók [iMDB 6.6] dráma, horror, kaland, thriller

Ragadozók poster
Ragadozók

1896. A britek gőzerővel fúrják be magukat a fekete kontinens érintetlen testébe. A fénylő sínpárok a civilizáció csápjaiként szövik be a természet szűzföldjét. John Patterson alezredest (Val Kilmer) azért küldik Tsavóba, hogy hidat építsen a vasút számára. A mérnök, kinek leghőbb vágya az volt, hogy eljusson Afrikába, lelkesen vág az útnak, és nem is sejti, hogy olyan ellenféllel kell majd szembenéznie, amilyen még leglidércesebb álmaiban sem fordult még elő...
A Szellem és a Sötétség - így hívják a bennszülöttek azt a két emberevő oroszlánt, akik hihetetlen ravaszsággal és kegyetlenséggel tizedelik a hídépítőket. A sokadik áldozat és a sokadik sikertelen vadászat után megérkezik a híres és hírhedt vadász, Remington (Michael Douglas), hogy felvegye a harcot a már-már túlvilági fenevadakkal...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Brazil.1985.DC.1080p.BluRay.ENG.x264.HUN-SiD

trailer [iNFO] Brazil [iMDB 8.0] dráma, fantasy, sci-fi

Brazil poster
Brazil

A tökéletes jövőben járunk. Ebben a világban minden igazi utópisztikus hatékonysággal működik, a technológia és a bürokrácia egyeduralmában egy árnyékkormány uralkodik, melynek bevett - és a lakosság által kénytelen kelletlen elviselt - szokásává vált, hogy "alattvalóit" tökéletes megfigyelés alatt tartsa. Sam Lowryval azonban megtörténik a csoda. Egy napon arra lesz figyelmes, hogy eddig tökéletesen érdektelen élete hirtelen fordulatot vesz, néhány meglehetősen furcsa esemény miatt. Munkája során ugyanis egy teljes véletlenségből letartóztatott ember lakásába jut el, akit azonban még a hiba orvoslása előtt kivégeznek. Nem sokkal később álmában egy gyönyörű nő társaságában a szikrázóan kék égbolton repül. Azután elromlik a vízvezeték, s az azt megjavító szuperhősnek álcázott férfi szemmel láthatóan több egyszerű szerelőnél. Így nem is csoda, hogy ettől kezdve a legváratlanabb pillanatokban - általában az éjszaka közepén - bukkan fel Sam lakásában. Később találkozik az álmában felbukkanó nővel, egymásba szeretnek, ám a pokol csak akkor szabadul el, amikor kiderül, hogy a nő terrorista.

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Neveletlen.hercegno.2001.720p.BluRay.x264.HUN-FOX

trailer [iNFO] Neveletlen hercegnő [iMDB 5.9] családi, dráma, romantikus, vígjáték

Neveletlen hercegnő poster
Neveletlen hercegnő

A kamaszlányok általában arról álmodoznak, hogy siker és csillogás veszi őket körül. Mia is hírre és pompára vágyik. De amikor álma valóra válik, már nem is biztos benne, hogy örül-e az új életnek.

Őt és édesanyját váratlanul meglátogatja sosem látott apai nagyanyja. A hölgy kicsit kilóg a San Franciscó-i környezetből: ugyanis ő Genovia királynője, és azért jött, hogy értesítse unokáját: a kicsiny európai államban hamarosan elfoglalhatja az őt megillető trónt.

Míg a szigorú nagymama a királynőhöz méltó viselkedésre próbálja nevelni a makrancos kamaszlányt, Mia egyre kevésbé tudja, mit gondoljon a szerencséjéről. Ahhoz, hogy királynő legyen, itt kéne hagynia barátnőjét, aki illegális tévécsatornát üzemeltet, az iskolát, ahol azért nem minden fenékig tejfel, kedvenc Ford Musztángját, és persze leginkább egy fiút, akivel kapcsolatban szintén vannak titkos álmai...

 trailer, movie sample

HDTV/SZINKRONOS-720P