33 film található a(z) ismeretterjesztő műfajban

A.Csuka.Horgaszata.2005.DVDRip.Repack.XviD.HUN-HLC

[iNFO] A Csuka Horgászata  [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

A Csuka Horgászata  poster
A Csuka Horgászata

Bokor Károly nagysikerű filmje már DVD változatban is megjelent. Vizeink tigrisét, a bujkáló, majd villámgyorsan támadó falánk csukát mutatja be ez a horgászfilm. Vadregényes vizeken leselkedünk utána, mert eredményes fogásának titka, hogy megismerjük életét. Számtalan izgalmas fogással, többféle módszer bemutatásával igyekszem kedvet csinálni legsportosabb halunk horgászatához. - Üdvözlettel Bokor Károly

XVID/SZINKRONOS

Uton.Amerika.fele.1998.HUN.HDTV.XviD-DART

[iNFO] Úton Amerika felé [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

Úton Amerika felé poster
Úton Amerika felé

Európa és Észak-Amerika között félúton vadregényes szigetcsoportot találunk, az Azori szigeteket. Portugáliához tartozik ez a távoli vidék, mégis - mint látni fogják - magányos elzártságában - olyan mintha egyik kontinenshez sem tartozna, pedig valamikor a nagy felfedezők állomáshelyéül szolgált. Az ő nyomukban járt televíziónk két fős stábja, Novobáczky Sándor szerkesztő-rendező és Dörflinger László operatőr, híradást hozva az Atlanti-óceán közepéről.

XVID/TVRIP

Uton.Amerika.fele.1998.720p.HUN.HDTV.x264-DART

[iNFO] Úton Amerika felé [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

Úton Amerika felé poster
Úton Amerika felé

Európa és Észak-Amerika között félúton vadregényes szigetcsoportot találunk, az Azori szigeteket. Portugáliához tartozik ez a távoli vidék, mégis - mint látni fogják - magányos elzártságában - olyan mintha egyik kontinenshez sem tartozna, pedig valamikor a nagy felfedezők állomáshelyéül szolgált. Az ő nyomukban járt televíziónk két fős stábja, Novobáczky Sándor szerkesztő-rendező és Dörflinger László operatőr, híradást hozva az Atlanti-óceán közepéről.

HDTV/SZINKRONOS-720P

Fold.szuletik-4.5.milliard.ev.egyenes.adasban.2010.720p.HUN.HDTV-Xcopy

[iNFO] Föld születik - 4,5 milliárd év egyenes adásban [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

Föld születik - 4,5 milliárd év egyenes adásban poster
Föld születik - 4,5 milliárd év egyenes adásban

Képzelje el, milyen kényelmes helyzetben volnának a mai geológusok és őslénykutatók, ha a Föld történetének valamenyi fontos eseményét kamerák filmezték volna! A rendkívüli műsor megtévesztésig valósághű számítógépes grafikák segítségével most ezt az idilli állapotot igyekszik előállítani, egyetlen, vágás nélküli felvételfolyamban elénk tárva az elmúlt négy és fél milliárd év legfontosabb történéseit. Helyezkedjen kényelembe, és figyelje karosszékből, miként peregnek az évmilliók, bolygónk tűzviharos kialakulásától kezdve a dinoszauruszok és a jégkorszakok korán át egészen az ember megjelenéséig.

HDTV/SZINKRONOS-720P

Leplezetlen.Jovo (The.Future.Revealed)

[iNFO] Leplezetlen jövő [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

Leplezetlen jövő poster
Leplezetlen jövő

Leleplezzük a jövőt. Korunk legnagyobb elméi avatnak be minket abba, hogy mik azok a dolgok, amik még a mi életünkben fognak bekövetkezni. Mindannyiunknak súlyos morális és etikai kérdésekkel kell majd szembenéznünk, amikor eldöntjük, hogy vajon mikor merészkedünk már túl messzire azon a területen, ami a "Teremtő fennhatósága" alá tartozik.

SOROZATOK/XVID

IMAX.Farkasok.1999.1080p.BluRay.x264.AC3.HUN-NoGrp

[iNFO] IMAX - Farkasok [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

IMAX - Farkasok poster
IMAX - Farkasok

Észak-Amerika leghírhedtebb ragadozóinak egyikekét olyan közeli és ritkán látható felvételeken kísérhetjük nyomon, amelyeket a tengerentúli kontinens legendás nemzeti parkjaiban (Yellowstone, Montana, Idaho, Alaszka és Québec) sikerült lencsevégre kapni. Nyolc hónap alatt 45 kilométernyi filmet használt fel a "Farkasok" héttagú stábja David Douglas díjnyertes rendező vezénylete alatt, hogy kamerájukkal megörökíthessék ezeknek a szívós állatoknak a visszahúzódó életét. Munkájuk eredményéből kiderül, hogy a farkasok újra nagyobb szerephez jutnak közvetlen környezetünkben a sikeres újratelepítési kísérleteknek és a megváltozott éghajlati körülményeknek köszönhetően. Érdemes tehát megnézni, kik ólálkodhatnak nemsokára a kertek alatt...

HDTV/SZINKRONOS-1080P

Nograd.a.paloc.varazslat.2011.RETAiL.Read.Nfo.STV.HUN.PAL.DVDR-Joker

[iNFO] Nógrád, a palóc varázslat [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

Nógrád, a palóc varázslat poster
Nógrád, a palóc varázslat

A film bemutatja a nagy múltú megyeszékhely nevezetességeit. A Salgó vár, a Börzsöny, a helyi fesztiválok izgalmas kikapcsolódást ígérnek az egész családnak.

DVD/SZINKRONOS

Elet.mas.bolygokon.2007.DVDRiP.XviD.HUN-CinemaStore

[iNFO] Van-e élet a Földön kívül? [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

Van-e élet a Földön kívül? poster
Élet más bolygókon

Az idegen planéták és más életformák iránti kutatások új lendületet kaptak, amikor mintegy tíz évvel ezelőtt egy svájci csillagászprofesszor felfedezett egy ismeretlen bolygót, amely egy eddig azonosítatlan naprendszerhez tartozott. Ahogy napjaink tudósai egyre inkább kiterjesztik az idegen világok iránti kutatásaik területét, egyre hatalmasabb feladatokat kell leküzdeniük. Ismerjük meg együtt azokat a rendkívül izgalmas tudományos kutatásokat, amelyekkel ismeretlen csillagrendszereket és más intelligens életformákat próbálunk meg felderíteni…

XVID/ARCHIV

Nograd.a.paloc.varazslat.2011.RETAiL.STV.HuN.DVDRiP.XviD-Joker

[iNFO] Nógrád, a palóc varázslat [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

Nógrád, a palóc varázslat poster
Nógrád, a palóc varázslat

A film bemutatja a nagy múltú megyeszékhely nevezetességeit. A Salgó vár, a Börzsöny, a helyi fesztiválok izgalmas kikapcsolódást ígérnek az egész családnak.

XVID/SZINKRONOS

Body.By.Nature.2008.HUN.DVDRip.XviD-LSF

[iNFO] Az állatvilág titkai  [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő, természet

Az állatvilág titkai  poster
Az állatvilág titkai

Az állatok élethez való alkalmazkodása az evolúció örök talánya. Mindegyikük teste egyedileg formatervezett, és az életmódjukról, valamint a túlélésük módjáról tanúskodik. Törzsfejlődésük évmilliókra nyúlik vissza, és nagyszerűen hozzáidomult a természeti környezetükhöz. Létezik például olyan állat, amelynek 8 szeme van, így nem csak előre, hanem hátra, és oldalra is lát. Az élővilág folyamatos körforgásában rendszeresen születnek új fajok, miközben a régiek megváltoznak, vagy eltűnnek örökre. Az állatok az evolúció igazi csodái, és egyben modellként szolgálnak a jövő generációi számára...

XVID/SZINKRONOS

Inside.Planet.Earth.2009.STV.Hun.PAL.DVDR-Gazdi

trailer [iNFO] A Föld bolygó belsejében [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

A Föld bolygó belsejében poster
A Föld bolygó belsejében

E magával ragadó sorozat kivételes lehetőséget nyújt nézőinek: bolygónk csodálatos részeit tárja fel egy olyan utazás során, mely örökre emlékezetes marad. Lenyűgöző képsorok mutatják be a több ezer mérföldes, hozzáférhetetlen szikla és fém világát, a kiégett hőforrásokat, a megsemmisítő erejű nyomást a felszín alatt. Utazásunk a felszín fölött indul egy kb. 30 km-es szabadeséssel, hogy leérkezvén úgy láthassuk a Földet, akár a hagymát, melynek rétegeit lebontva magyarázatot kapunk a bolygónkat működtető, bonyolult és törékeny rendszerre. Mélyebbre jutván e rétegek között, választ kaphatunk arra is, hogyan élhetünk a sugárzás mellett, s hogy fest a Föld középpontja gravitáció nélkül...

 trailer, movie sample

DVD/SZINKRONOS

Szules.DVDRip.XVid.HUN-paci

trailer [iNFO] Szülés [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

Szülés poster
Szülés

A „Szülés” című 91 perces film 20 fejezetben készíti fel az érdeklődőket, és a leendő szülőket a szülésre. Többek között arra, hogy mikor kell elindulni a kórházba, és mit vigyen magával a kismama. Megismerhetik a szülés tágulási, kitolási, lepényi és lepény utáni szakaszait, és vizsgálatait. Ezek megértését nem csak a filmfelvételek, de grafikai illusztrációk és 3 dimenziós számítógépes animáció is segíti. Nem csak a hagyományos, de az alternatív vajúdási, és szülési helyzeteket is bemutatjuk. Hallhatnak a különböző fájdalomcsillapítási módszerekről, a szülészorvos, és a szülésznő, azaz a bába szerepéről, valamint a császármetszésről. Megtudhatják, mi történik a szülés után közvetlenül, beleértve az első szoptatást is. És megismerkedhetnek egy újszülött osztállyal is.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

Sztalin.kepes.lett.volna.megallitani.Hitlert.TVRip.XviD.HunDub-NoGrp

[iNFO] Sztálin képes lett volna megállítani Hitlert? [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

Sztálin képes lett volna megállítani Hitlert? poster
Sztálin képes lett volna megállítani Hitlert?

Hetven éve kezdődött az emberiség történetének legszörnyűbb háborúja, a második világháború. Vajon elkerülhető lett volna? Sztálin megállíthatta volna Hitlert? Filmünk a modern kori történelem legfontosabb kérdésére keresi a választ. Műsorunk Hitler agressziós politikájának történetével is foglalkozik; megvizsgálja, hogyan készült a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország a háborúra, valamint szemügyre veszi minden egyes állam felelősségét a második világháború kirobbanásában.

XVID/TVRIP

Prohorovka-A.tigris.megszeliditese.TVRip.XviD.HunDub-NoGrp

[iNFO] Prohorovka - a Tigris megszelídítése [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

Prohorovka - a Tigris megszelídítése poster
Prohorovka - a Tigris megszelídítése

Filmünk a kurszki csata tetőpontjáról szól - a Prohorovka mezején vívott páncélosütközetről, melyben addig sosem látott harckocsiseregek küzdöttek, hogy áttörést érjenek el a második világháborúban. Az akkori eseményeknek már csak néhány szemtanúja és résztvevője él. Sokan meghaltak s magukkal vitték a történelem eme nagy és tragikus eseményének felbecsülhetetlen bizonyítékait. Filmünkben a túlélők egyedülálló, megrendítő és érzelmes vallomásai a nemrég feltárt tényekkel együtt újrarajzolják a második világháború mindent eldöntő csatájáról alkotott képet.

XVID/TVRIP

Baba.IQ.2008.HUN.DVDRip.XviD-capuletto

[iNFO] Baba IQ [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

Baba IQ poster
Baba IQ

Filmsorozatunk célja, hogy segítse a szülőket gyermekük intelligenciájának fejlesztésében. A Baba IQ vizuális és zenei élményt nyújt, beszélgetésre ösztönöz, a bennünket körülölelő világ megértéséhez járul hozzá. Az egyes filmek egy-egy adott témát körüljárva számtalan lehetőséget biztosítanak az anyukáknak és az apukáknak arra, hogy több nézőpontból mutassák be gyermeküknek környezetüket, illetve az emberi érzéseket és kapcsolatokat. Ennek köszönhetően a DVD-k elősegítik a korai, kétirányú kommunikáció kialakulását és arra ösztönzik a gyermeket, hogy lásson, gondolkozzon, reagáljon és válaszoljon. A baba és a felnőtt közötti folyamatos párbeszédet kisebb szünetek segítik, hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdés. A képek, az érdekes animációk és a kellemes zene segítségével a Baba IQ biztosítja Önnek és gyermekének a meghitt beszélgetések és az együtt tanulás élményét.
Használják együtt a képzelet szárnyait és fedezzék fel a világot gyermekükkel!

XVID/SZINKRONOS

Sziberiai.talalkozas.a.foldonkivuliekkel.TVRip.XviD.HunDub-NoGrp

[iNFO] Szibériai találkozás földönkívüliekkel [iMDB 0.0] ismeretterjesztő, tudományos

Szibériai találkozás földönkívüliekkel poster
Szibériai találkozás földönkívüliekkel

1908 júniusában egy hatalmas, ezer hirosimai bomba erejével felérő robbanás tarolta le az erdőt Szibéria egy eldugott szegletében. De a terület nagyon távol volt mindentől, az idők pedig zavarosak voltak, úgyhogy húsz évig senki sem próbálta kideríteni, mi történt. Amikor az első kutató odakeveredett, feltételezte, hogy egy meteoritkrátert fog találni, de valójában semmi más nem volt ott, mint a kidőlt fák - és a rejtély. Azóta száznál is több elmélettel álltak elő, köztük azzal a némely szovjet tudós által nagyon komolyan vett állítással, hogy egy földönkívüli atommeghajtású űrhajó okozhatott nukleáris robbanást a helyszínen. A perdöntő bizonyítékok teljes hiánya életben tartja a rejtélyt. Elutazunk erre az elhagyatott vidékre, mely mindmáig egyaránt vonzza a komoly tudományos érdeklődést és a különös feltételezéseket.

XVID/TVRIP

Idegen.Vilagok.HDTV-TVRip.XviD.HunDub-UTalom

[iNFO] Idegen világok [iMDB 0.0] ismeretterjesztő, tudományos

Idegen világok poster
Idegen világok

A látványos film egészen újszerű s alig ismert égitestekre kalauzolja a nézőket; olyan bolygókra, melyek a mi Naprendszerünk határain kívül, idegen csillagok körül keringenek. Vajon mit lát az a képzeletbeli űrhajós, aki leszáll egy ilyen bizarr égitest felszínén? Van-e esélye rá, hogy az élet nyomaira bukkanjon, bármilyen, általunk akár még nem is ismert formában? Ismerkedjen meg a NASA Kepler-missziójával, s legyen tanúja, hogy az extraszoláris bolygók legavatottabb és legfanatikusabb kutatói miként vadásznak műszereikkel egy - hitük szerint talán létező - második Földre...

XVID/TVRIP

A.Maja.kod.feltorese.2008.TVRip.XviD.HUN-Al

[iNFO] A maja kód feltörése [iMDB 0.0] ismeretterjesztő, tudományos

A maja kód feltörése poster
A maja kód feltörése

Archeológusok és nyelvészek, régészek és mûvészek igyekeznek rájönni arra, hogy miként lehet, miként kell elolvasni a maják múltját? Nem egyszerûen írásról van ugyanis szó: hanem a képek és más írott jelek különös együttesérõl. Az általunk ismert legtöbb nagy kulturában ez a kettõ ugyanis, az írás és a képek többé-kevésbé elválnak egymástól. A maják kifejezésvilága valamelyest más, hieroglifáik és szobraik szinte egymásba olvadnak. A kutatók helyzetét nehezíti, hogy a 16--17. században igen sok írást, dokumentumot égettek el a hittérítõ keresztények. A kód feltörésének izgalma, a különös, titokzatos kultúra megismerése olyan kaland, amely nagyon sok embert vonz.

XVID/TVRIP

Erich.Von.Daniken.Titokzatos.Egyiptom.2011.DVDRip.XviD.Hun-JM

[iNFO] Titokzatos Egyiptom [iMDB 0.0] ismeretterjesztő, tudományos

Titokzatos Egyiptom poster
Erich von Däniken - Titokzatos Egyiptom

Az ókori Egyiptommal valami nincs rendben...

Emberemlékezet óta az egyiptomi építészet megőrizte a rejtélyeket és a titkokat, amelyekről a régészek s a kutatók semmit sem mondanak.
- Az abüdoszi templom alapzatát egy ismeretlen technológia segítségével építették?
- Talán az ókori egyiptomiak ismerték az elektromosságot?
- Valóban léteztek keverék-lények?
- Mi célt szolgáltak a hatalmas szarkofágok a Szakkara alatti alagutakban?
- Vajon a gízai fennsíkon található három főpiramist még az Özönvíz előtt építették?
Mindezekre és más tisztázatlan kérdésekre is választ kap Erich von Däniken előadásában, aki lélegzetelállító animációkban cáfolja meg az eddigi
piramisépítési elméleteket. Lenyűgöző felvételeken mutatja be a piramisok alatti titkos járatokat, melyeknek valójában nem szabadna létezniük...

XVID/PREMIER

Erich.Von.Daniken.Istenek.Alkonya.2001.DVDRip.XviD.Hun-JM

[iNFO] Istenek alkonya [iMDB 0.0] ismeretterjesztő, tudományos

Istenek alkonya poster
Erich von Däniken - Istenek alkonya

Az Istenek egy távoli Naprendszer űrhajósai voltak?

A kutatók és a tudósok az Isteneket fantázialényeknek tekintik.
- Honnan ismerte a kőkorszaki ember az építményeiben a Naprendszerünket?
- Miért reménykednek a közép- és dél-amerikai népcsoportok az isteneik visszatérésében?

Teszi fel a kérdéseket Erich von Däniken, aki előadásában lenyűgöző felvételeken vezeti körül a nézőt a világban, és fenomenális bizonyítékokkal támasztja alá, hogy az ókori istenek valóságosak voltak. Bemutatja, hogyan lehetséges a csillagok közti óriási távolságokat áthidalni, és miért létezhet a Földön kívül az emberihez hasonló életforma. Lélegzetelállító animációkban csodálhatjuk meg a bibliai próféták, Ábrahám és Ezékiel történeteit. Erich von Däniken elemzi a precíz Maja-naptárt és megmagyarázza, hogy miért ér véget 2012. december 21-én.

- Vajon mi vár az emberiségre?
- Fel vagyunk-e rá készülve?

XVID/SZINKRONOS

Apokalipszis.2012.2010.Hun.DVDRip-NoGrp

[iNFO] Apokalipszis, 2012 [iMDB 0.0] ismeretterjesztő

Apokalipszis, 2012 poster
Apokalipszis, 2012

Egyesek megszállottan hirdetik, hogy egy letűnt civilizáció több mint ezer éve megjósolta a sorsunkat, és a világ 2012. december 21-én véget ér. Az ég tüzet okád majd, az óceánok vize megemelkedik, és magába nyeli a szárazföldet. Sokan rendíthetetlenül hisznek a világvége dátumában, szerintük ősi naptárok, valamint a csillagok és bolygók mozgásai mind ezt igazolják. A sorozat megvizsgálja ezeket a hangzatos bolygókatasztrófa-elméleteket, és megpróbálja felmérni, vajon tényleg közeleg-e földi létünk vége.

XVID/SZINKRONOS

Arany.Utak.Korzika.Hun.PAL.DVDR-Boby

[iNFO] Arany utak-Korzika [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

Arany utak-Korzika poster
Korzika

Korzika Napóleon szülőhelyeként él a köztudatban. Ajaccióban minden a császárra emlékeztet, szülőháza, a dóm ahol keresztelték, a múzeum, az emlékművek...

A sziget magas hegyekben és tiszta tengeröblökben is bővelkedik, a legmaradandóbb élményt azonban a jellegzetes korzikai hangulatot árasztó kisvárosok jelentik, amilyen Calvi, Coste vagy Sarténe. A szép és változatos strandol fölött a genovai uralom idején épült tornyok őrködnek.

Az óvárosok a középkori Franciaországot, a fenséges hegyek az Alpokat idézik. Kihagyhatatlan a portói-öböl, a kis kézművesfalvak, és a borászatáról híres Patrimonio. Felejthetetlen egy hajókirándulás a Bonifació öbölben és a várost övező tengeri barlangokban.

A nagyobb városokban hétvégén tarka piacot tartanak, és ne feledkezzünk el arról, hogy Korzika a francia konyha hagyományos és helyi jellegzetességeivel kényezteti vendégeit...

DVD/SZINKRONOS

Meerkat.Manor.The.Story.Begins.2008.HUN.PAL.DVDR-Knight

[iNFO] Szurikáták udvarháza - Ahogy kezdődött [iMDB 7.3] családi, dokumentum, ismeretterjesztő

Szurikáták udvarháza - Ahogy kezdődött poster
Szurikáták udvarháza - Ahogy kezdődött

A Szurikáták udvarháza egy kedves kitalált történet köré kanyarított természetfilm, mely e megkapó és különleges lények életét tárja elénk - egy önmagában is érdekes világot, ami alapvetően a túlélésről szól.

Lenyűgöző képsorok mesélnek a szurikáták harcos, mégis érzelemgazdag mindennapjairól. A narrátor Whoopi Goldberg (Ghost, Apáca-show), a film ívét pedig a Kalahári sivatagban végzett kutatások adják.

DVD/SZINKRONOS

BBC-The.Last.Nazis-The.Hunt.for.Dr.Death.DVDRip.XviD-NoGrp

[iNFO] BBC - Az utolsó Nácik [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

BBC - Az utolsó Nácik poster
The Last Nazis: The Hunt for Dr. Death
( Magyar felirat mellékelve )

1941 őszén Aribert Heim,hat hét alatt több száz őrizetest gyilkolt meg azáltal,hogy ijesztő és szükségtelen kísérleteket hajtott végre rajtuk.Ok nélkül, és érzéstelenítő nélkül végtagokat amputált,vagy mérget fecskendezett be a páciensei szíveibe...

XVID/EREDETI-NYELVEN

2210.The.Collapse.2010.Custom.HuN.PAL.DVDR-tybo

[iNFO] 2210: A nyugati civilizáció vége? [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

2210: A nyugati civilizáció vége? poster
2210: A nyugati civilizáció vége?

A Pulitzer-díjas könyvszerző és tudós, Dr. Jared Diamond szerint az emberiség döntő fontosságú útelágazáshoz érkezett: vagy tanulunk a korábbi civilizációk hibájából, és - egy gyökeresen új irányt követve - megmentjük kultúránkat, vagy megyünk tovább az eddigi úton, és összeomlik társadalmunk. A National Geographic Channel kétórás exkluzív filmjében Diamond és tudóstársai a műsor címében feltett - igencsak baljósan hangzó - kérdést boncolgatják, jelenlegi életformánk tarthatatlanságának bebizonyítása mellett a krízisből kivezető új irányt is felvázolva előttünk.
A történelemben számtalan példa akad nagy és fényes civilizációkra, melyek szilárdan meg voltak győződve saját tökéletességükről és örök létükről - és amely civilizációk mára kivétel nélkül eltűntek és elenyésztek - Magától adódik hát a kérdés: lehet, hogy mi is egy ilyen büszke, öntudatos - és halálra ítélt kultúra tagjai vagyunk? Egyes kutatók szerint igen, amennyiben nem változtatunk sürgősen a viselkedésünkön. De miként alakítsuk át életmódunkat és társadalmi rendszereinket, ha nem akarunk fejjel a falnak rohanni? Valóban egyetlen út áll előttünk, a fosszilis energiahordozóktól való függetlenedés és az önellátó családi kisgazdaságokhoz való visszatérés útja? Az egyszerre megrázó és gondolatébresztő film neves tudósokkal latolgatja a végső útelágazáshoz érkezett nyugati civilizáció túlélési esélyeit.

DVD/PREMIER

A.Trianon.szindroma.2008.HUN.DVDRip.XviD-NoGroup

[iNFO] A Trianon szindróma [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

A Trianon szindróma poster
A Trianon szindróma

1920. június 4-én Párizsban, a versailles-i kastély parkjában álló Nagy - Trianon palota dísztermében írta alá a magyar kormányküldöttség az első világháborút lezáró és egyben a történelmi Magyarország megszűnését is jelentő békeszerződést. Az ország területe 283 ezer helyett 93 ezer négyzetkilométerre, lakosainak száma pedig 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Mi vezetett, mi vezethetett el idáig? Mi lehetett, mi volt az a bűn, amelyre ilyen súlyos büntetés volt a válasz?

XVID/SZINKRONOS

Szurikatak.udvarhaza.Ahogy.kezdodott.2008.DVDRip.AC3.xvid.hun-Baliboy

[iNFO] Szurikáták udvarháza - Ahogy kezdődött [iMDB 7.3] családi, dokumentum, ismeretterjesztő

Szurikáták udvarháza - Ahogy kezdődött poster
Szurikáták udvarháza - Ahogy kezdődött

A Szurikáták udvarháza egy kedves kitalált történet köré kanyarított természetfilm, mely e megkapó és különleges lények életét tárja elénk - egy önmagában is érdekes világot, ami alapvetően a túlélésről szól.
Lenyűgöző képsorok mesélnek a szurikáták harcos, mégis érzelemgazdag mindennapjairól. A narrátor Whoopi Goldberg (Ghost, Apáca-show), a film ívét pedig a Kalahári sivatagban végzett kutatások adják.

XVID/SZINKRONOS

The.Meerkats.2008.DOCU.DVDRip.HUN.XviD-PiNKSHiT

trailer [iNFO] Szurikáták  [iMDB 7.0] dokumentum, ismeretterjesztő

Szurikáták  poster
Szurikáták

A Szurikáták szórakoztató és izgalmas képet fest egy család mindennapi küzdelmeiről a föld legkíméletlenebb környezetében. De ami az afrikai síkságok lakóit még egyedülállóbbá teszi, az nem más, mint családi életük dinamikájának hátborzongató hasonlatossága azokkal a fajokkal, akik a tápláléklánc felsőbb fokán helyezkednek el… különösen a sajátunkkal.

Akár a mindennapi élet nehézségein küzdik át magukat, akár komoly csatákba bonyolódnak a túlélésért; a Szurikáták megható képet fest a családok egymás közötti kapcsolatairól s példát állít kitartásból és lelkierőből ebben a kietlen környezetben (mindannyiunk számára). Különleges és úttörő filmezési technikával készült a TWC és a BBC, a világ kiemelkedő természetfilm-készítőinek egyedülálló alkotásaként.

 trailer, movie sample

XVID/SZINKRONOS

2210.A.nyugati.civilizacio.vege.2010.Custom.Hun.DVDRip.XviD-heart

[iNFO] 2210: A nyugati civilizáció vége? [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

2210: A nyugati civilizáció vége? poster
2210: A nyugati civilizáció vége?

A Pulitzer-díjas könyvszerző és tudós, Dr. Jared Diamond szerint az emberiség döntő fontosságú útelágazáshoz érkezett: vagy tanulunk a korábbi civilizációk hibájából, és - egy gyökeresen új irányt követve - megmentjük kultúránkat, vagy megyünk tovább az eddigi úton, és összeomlik társadalmunk. A National Geographic Channel kétórás exkluzív filmjében Diamond és tudóstársai a műsor címében feltett - igencsak baljósan hangzó - kérdést boncolgatják, jelenlegi életformánk tarthatatlanságának bebizonyítása mellett a krízisből kivezető új irányt is felvázolva előttünk.

A történelemben számtalan példa akad nagy és fényes civilizációkra, melyek szilárdan meg voltak győződve saját tökéletességükről és örök létükről - és amely civilizációk mára kivétel nélkül eltűntek és elenyésztek - Magától adódik hát a kérdés: lehet, hogy mi is egy ilyen büszke, öntudatos - és halálra ítélt kultúra tagjai vagyunk? Egyes kutatók szerint igen, amennyiben nem változtatunk sürgősen a viselkedésünkön. De miként alakítsuk át életmódunkat és társadalmi rendszereinket, ha nem akarunk fejjel a falnak rohanni? Valóban egyetlen út áll előttünk, a fosszilis energiahordozóktól való függetlenedés és az önellátó családi kisgazdaságokhoz való visszatérés útja? Az egyszerre megrázó és gondolatébresztő film neves tudósokkal latolgatja a végső útelágazáshoz érkezett nyugati civilizáció túlélési esélyeit.

XVID/SZINKRONOS

Babak-Az.Elso.Ev.2010.DVDRip.XviD-Slx

[iNFO] Babák - Az első év [iMDB 6.7] dokumentum, ismeretterjesztő

Babák - Az első év poster
Babák - Az első év
( Égetett magyar felirattal)

Thomas Balmes rendező négy kisbaba életének első évét mutatja be. A világ egymástól távoli részein járunk, Namíbia, Mongólia, Tokyo és San Francisco a helyszín, ahol nyomon követhetjük a csöppségek mindennapjait. Fejlett országok állnak szemben fejlődő országokkal. Felvetődik a kérdés – hol jobb felnevelni egy gyereket? Nyüzsgő nagyvárosban, a legnagyobb luxus közepette, babajógával és csoportterápiával, vagy a vadonban, ahol a gyerkőc porban csúszkál és a birkaitatóban fürdik? A meglepetés, hogy mind a négy gyerek hasonlóan kreatív és figyelmes, ugyanúgy fejlődik és tanul, a család anyagi helyzetétől és a társadalmi háttértől függetlenül.

XVID/EREDETI-NYELVEN

Extraordinary.Animals.2008.DVDRip.XviD.Hungarian-BW

[iNFO] Az állatvilág csodái [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

Az állatvilág csodái poster
Az állatvilág csodái

Médium kutyák, művész vénával megáldott elefántok, zseni csimpánzok és beszélő delfinek. Ezek a különleges állatok nem a nagysikerű Dr.Dolittle film következő részében szerepelnek, hanem a való életben. Tágra nyílnak a szemek, leesnek az állak és felszaladnak a szemöldökök, amikor megpillantjuk mire is képesek valójában élővilágunk ezen különleges képviselői.

Találkozz Hong-al, a különleges elefánttal! Ismerd meg Skamp-et, a kutyát, aki egy idősek otthonában 58 ember halálát érezte meg előre! Döbbenj le, ahogy Rio, a fóka olyan feladványokat old meg előtted, ami még a legtöbb felnőttnek is komoly fejtörést okozna! Itt lesz velünk még Griffin, a papagáj, aki egy óvodás gyerek szintjén beszél és gondolkodik, Azy, a gorilla, aki számitógép segítségével képes érzései átadására, Luna, a delfin, aki képes megmondani gondozóinak, hogy éppen mit szeretne enni, valamint Ayumu, a csimpánz, akinek a memóriája felülmúl bárkit és bármit a világon.

XVID/SZINKRONOS

Kama.Szutra.Oromszerzes.DVDRiP.XviD.HunDub-ReD

[iNFO] Káma-Szutra Örömszerzés [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

Káma-Szutra Örömszerzés poster
Káma-Szútra - Örömszerzés

Tekintsen bele a Káma-Szútra ezeréves tudásába. A legcsábítóbb szexuális pozícióktól a jól bevált receptekig, ősi illatszerek és főzetek, melyek az öröm fokozását segítik. Lepje meg magát új tippekkel, apró részletekkel és eddig ismeretlen titkokkal, mely az indiai szerelemművészet szentséges tanításainak köszönhetően válnak ismerté mindannyiunk számára. A történelem legrejtettebb titkai új érzések univerzumában tárulnak fel, melyet mindenkinek ajánlatos felfedeznie. Elégítse ki kíváncsiságát, és kövesse minden idők legerotikusabb irodalmának érzéki és mindent feltáró ösvényeit.

XVID/SZINKRONOS

Ezerarcu.vilag.12.Karib.szigetek.HUN.ENG.DVDRip.XviD-Valmue

[iNFO] Ezerarcú világ 12.Karib-szigetek [iMDB 0.0] dokumentum, ismeretterjesztő

Ezerarcú világ 12.Karib-szigetek poster
Ezerarcú világ: Karib-szigetek

A varázslatos szubtrópusi szigetvilág, az Atlanti-óceán és a Karib-tenger találkozásánál helyezkedik el. Az idelátogatók számára a tökéletes pihenés helyszíne. Utunk Puerto Ricóban indul, ahol a helyiek disznósült és kávé imádata a spanyol örökségig nyúlik vissza. Ezután egy csodálatos szépségű szigeten eredünk a „karibi aranynak” nevezett cukor nyomába, majd a kreol konyhaművészeti hagyományokkal ismerkedünk meg és tengeri finomságokat kóstolgatunk. Karibi látogatásunk során megismerjük a rumkészítés titkait is, végül Trinidadba érkezünk, ahol részt veszünk a világ legnagyobb utcabálján…

XVID/SZINKRONOS