1034 elem található ebben a kategóriában

Robin.Hood.2010.Unrated.DC.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Robin Hood [iMDB 6.8] akció, dráma, kaland

Robin Hood poster
Robin Hood

Az Oscar-díjas Russell Crowe alakítja a legendás figurát, akit hosszú nemzedékek óta Robin Hoodként ismer a világ. Hőstettei beépültek populáris mitológiánkba, és megihlették mindazok képzeletét, akikben ott lakozik a kalandvágy és az igazságosság szelleme. A XIII. századi Angliában Robin és martalócainak csapata szembeszállnak a kisváros korrupt vezetőjével, és a korona ellen felkelést szítanak, amely örökre megváltoztatja a hatalmi egyensúlyt a világban. Akár tolvaj ő, akár hős, de ez a szegénysorból jött férfi lesz a szabadság örök szimbóluma népe számára.
Ez a kalandfilm krónika a kitűnő íjász életéről, aki eleinte csupán saját magát akarta megvédeni. Robin Richárd király hadseregében harcol a franciák ellen, majd a király halála után Robin Nottinghambe utazik. A városkát a zsarnok bíró irgalmatlan adóterhekkel sanyargatja. Robin beleszeret Lady Marionba (az Oscar-díjas Cate Blanchett), a tüzes özvegybe, aki kétségbe vonja az erdőből érkezett keresztes vitéz kilétét és szándékait. Abban a reményben, hogy elnyeri Marion kezét és megmenti a városkát, Robin bandát verbuvál, melynek tagjai nem csupán a harcban rátermettek, de nagy vehemenciával habzsolják az életet is. Portyáikkal a javakban tobzódó jómódúakat veszik célba, hogy helyre tegyék a bíró igazságtalanságait.
Az országot legyengítette a több évtizednyi háború, az új király erőtlen uralkodása, és így ki van szolgáltatva a belső lázongásoknak és a külső fenyegetéseknek, ezért Robinra és embereire még nagyobb kalandok várnak...

 trailer, movie sample

Zookeeper.2011.RETAiL.BDRip.XviD.Hungarian-Gonosz

trailer [iNFO] A gondozoo [iMDB 4.8] családi, romantikus, vígjáték

A gondozoo poster
A gondozoo

Griffin (Kevin James) egy kedves gondozó, aki úgy érzi, a munkája akadályozza az Igazi megtalálásában, ezért nehéz szívvel úgy dönt, felmond. Persze nagy hibát követ el.Egy állatkerti gondozó ugyanis nem hagyhatja el a pozícióját csak úgy: ahhoz a gondozottjainak is lesz néhány keresetlen szava. Az állatok - miután értesültek róla, hogy napi takarmányuk és zsákmányuk megbízható szállítója el akarja hagyni őket - megszegik ősi esküjüket, és elárulják, hogy az ők is tudnak beszélni. Amikor szép szóval nem tudják maradásra bírni barátjukat, üzletet ajánlanak: ha marad, akkor megtanítják mindarra, amit a csajozásról tudni érdemes - és az oroszlán, az elefánt, a csimpánz, a zsiráf meg a többiek beavatják Griffint a párválasztás ősi trükkjeibe.

 trailer, movie sample

End.of.Days.1999.BDRip.x264.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Ítéletnap [iMDB 5.5] akció, horror, thriller

Ítéletnap poster
Ítéletnap

Az ÍTÉLETNAP hőse Jericho Cane (Arnold Schwarzenegger), a kiégett exzsaru, aki az ezredforduló rémisztő eseményeinek forgatagába csöppen. Cane számára a partnere, Chicago (Kevin Pollack) oldalán végzett munka unalmas, szürke rutinná vált. Hamarosan azonban akarata ellenére egy lélegzetelállító macska-egér harc egyik szereplőjévé válik - a játszma pedig egyetlen nőért, Christine-ért (Robin Tunney) folyik.
Christine egy titkozatos ismeretlen (Gabriel Byrne) vágyának tárgya, aki látszólag csak egy férfi a sok közül, valójában azonban maga a megtestesült Gonosz. Hatalma emberi ésszel felfoghatatlan, célja pedig ugyanolyan egyszerű, mint amennyire végzetes.
Amint folyik a visszaszámlálás az ÍTÉLETNAPig, egyedül Christine megmentése óvhatja meg az emberiséget a végpusztulástól - az ő sorsa pedig Cane remegő remegő kezeiben nyugszik...

 trailer, movie sample

Tenderness.2009.HUN.CuStom.BDRip.XviD-5IN

trailer [iNFO] Halálos gyengédség [iMDB 5.6] dráma, krimi, thriller

Halálos gyengédség poster
Halálos gyengédség

Eric Poole 18 évesen szabadul a fiatalkorúak börtönéből, ahova egy lány meggyilkolása miatt került. Cristofuoro, a fiút letartóztató detektív azonban meg van győződve arról, hogy egy potenciális sorozatgyilkost engedtek szabadon. Így küldetésének tekinti hogy újra a rács mögé juttassa Ericet. Amikor a fiú megismerkedik és beleszeret egy csinos lányba, Cristofuoro úgy látja, itt az alkalmas pillanat.

 trailer, movie sample

Harsh.Times.2005.CUSTOM.BDRiP.XviD.HUN-WeBDoWN

trailer [iNFO] Nehéz idok [iMDB 7.0] dráma, krimi, thriller

Nehéz idok poster
Nehéz idők

A katonaságból frissen visszatért Jim minden vágya, hogy csatlakozzon a Los Angeles-i rendőrséghez, és feleségül vegye mexikói kedvesét.

Mike szintén elkeseredetten kutat állás után, hogy barátnője végre békén hagyja. A bajkeverő, sörvedelő páros néhány napig ide-oda autózik Los Angelesben, mindenütt káoszt és pusztítást hagyva maga után, mígnem utoléri őket a végzet, és rá kell jönniük: szebb jövő helyett nehéz idők várnak rájuk.

 trailer, movie sample

Red.Heat.1988.Custom.HUN.BDRip.Xvid-DenZo

trailer [iNFO] Vörös zsaru [iMDB 5.8] akció, krimi, thriller, vígjáték

Vörös zsaru poster
Vörös zsaru

Ivan Danko százados a moszkvai drogmaffiát készül leleplezni. A bűnözők vezérének, Viktor Rostának öccsét egy akció során megöli a szovjet rendőr. Viktornak viszont sikerül megszöknie Chicagoba.
Danko vadászkopó módjára üldözi őt, mivel társát a razzia során megölte az orosz maffiózó. Amerikában azonban már mások a szabályok. Ezt leginkább a nagypofájú amerikai zsaru Ridzik felügyelő érezteti vele, akit kényszerből társául adtak a nyomozáshoz.

 trailer, movie sample

The.Final.Countdown.1980.Custom.HUN.BDRip.Xvid-DenZo

trailer [iNFO] A végső visszaszámlálás [iMDB 6.6] háborús, sci-fi

A végső visszaszámlálás poster
A végső visszaszámlálás

Az időutazás gondolatával és a jövő megváltoztatásán már sokan és sokszor gondolkodtak, ám a mai napig még senki sem tette meg azt a cselekedetet, amely gyökeresen átformálta volna egy nemzet, sőt, az egész világ jövőjét. Egy anyahajó legénységének most megadatott a lehetőség, hogy a múltba visszatérve új történelmet írjon…

A USS Nimitz atommeghajtású repülőhordozó nem csupán az amerikai hadiflotta gyöngyszeme, de minden idők egyik legnagyobb és legütőképesebb csatahajója is. 1980-ban az úszó monstrum Matthew Lelland kapitány parancsnoksága alatt a hidegháború legforróbb napjaiban, egy lehetséges III. világháború árnyékában hajózik a Csendes-óceánon, amikor hirtelen megmagyarázhatatlan elektromos viharba kerül. A furcsa természeti jelenség elmúltával a hajó mintha teljesen más vizekre, egy ismeretlen világba csöppenne, melyben megszűnt a megszokott rádiós zűrzavar és furcsa, régi típusú, ellenséges gépek szelik az eget.

A kapitánynak és legénységének hamarosan el kell fogadnia a lehetetlennek tűnőt: a huszadik század végének legmodernebb hordozója, a Nimitz hatezer fős legénységével és százkét repülőjével a vihar hatására csaknem négy évtizedet utazott vissza az időben: mégpedig pontosan 1941. december 6-ára, a japánok Pearl Harbor ellen intézett meglepetésszerű, megsemmisítő támadásának előestéjére.

Vajon a mai idők csúcstechnikával felszerelt katonái csak távolról szemlélik majd a véres eseményeket vagy - akár a történelem menetének megváltoztatásával is - jó hazafiakhoz méltón felveszik a küzdelmet a kamikaze gépekkel?

 trailer, movie sample

Dead.Poets.Society.1989.Custom.HUN.BDRip.Xvid-DenZo

trailer [iNFO] Holt költők társasága [iMDB 7.8] dráma

Holt költők társasága poster
Holt költők társasága

Ifjú lelkeket lángra lobbantó különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: életük maga a költészet. A felismerés egyeseknek életreszóló szerelmet, másoknak tragédiát hoz. A hagyománytisztelő iskolában pedig tanyát ver a lázadás szelleme.

 trailer, movie sample

A.szabadsag.utjan.2006.BDRiP.XviD.Custom.HUN-DART

[iNFO] A szabadság útján [iMDB 0.0] western

A szabadság útján poster
A szabadság útján

A történet 1898-ban játszódik. Ritter meglátogatja a rokonát, Harte-ot, hogy közölje vele édesanyja halálhírét. Egyben üzletet is ajánl neki, hogy kereskedjenek lovakkal, ehhez azonban le kell szállítaniuk az egész ménest. Útjuk során összefutnak Wendell századossal, aki prostituáltnak eladott kínai lányokat fuvaroz. Ritter és Harte így eltökélik, hogy megvédik a lányokat, ez azonban komplikáltabb, mint gondolták. Egyrészt vigyázniuk kell a ménesre, hogy épségben leszállítsák, másrészt pedig szembe kell nézniük egy csapat riválissal is, akik minden áron maguknak akarják megszerezni a lányokat...

Master.and.Commander.The.Far.Side.of.the.World.2003.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán [iMDB 7.4] akció, dráma, háborús, kaland

Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán poster
Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán

A történet a napóleoni háborúk idején játszódik, főszereplői a Patrick O'Brian regényeiből ismert Jack Aubrey, azaz Lucky kapitány, az angol flotta harcias tisztje és Stephen Maturin, a hajó orvosa. Hajójukat, a Surprise-t, ellenséges támadás éri, amelyben az súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Aubrey nem tudja eldönteni, hogy barátjára, az orvosra hallgasson, vagy a kötelességét teljesítse-e inkább. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze ellenfelét. Ez a küldetés megalapozhatja hírnevét - vagy elpusztíthatja őt és legénységét is.

A film elkalauzolja nézőit a világnak azokra a tájaira, amelyekre a történet sodorja a szereplőket: Brazília partjairól a Horn-fok vihar tépázta vizeire, délről a hó és jég borította északra, a világ túlsó oldalára, a csodálatos Galapagos-szigetekre.

 trailer, movie sample

Fighting.2009.UNRATED.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Bunyó [iMDB 5.3] akció, dráma, sport

Bunyó poster
Bunyó

Shawn MacArthur, a kisvárosi srác egy fillér nélkül érkezett New Yorkba. Abból tengeti életét, hogy hamisított cikkeket árul az utcán. Ám egy nap rámosolyog a szerencse, amikor a szélhámos Harvey Borden felfedezi, hogy a fiú tehetséges az utcai verekedésben. Amikor felajánlja Shawnnak, hogy segít neki komoly pénzt keresni, kettejük közt amolyan kényszerszövetség formálódik.

Harvey tehát Shawn menedzsere lesz, és bevezeti őt a kesztyű nélküli verekedések korrupt világába, ahol a gazdagok a szerencsétlen pofozógépekre fogadnak. Shawn szinte egyik napról a másikra sztárbunyós lesz, profi bokszolókat ver meg, harcművész bajnokokkal és pankrátorokkal mérkőzik egy sor döbbenetesen intenzív küzdelemben. Ám ha valaha is szeretne elmenekülni ebből a sötét világból, amelybe belecsöppent, akkor most szembe kell néznie élete legkönyörtelenebb harcával.

A BUNYÓ az utcai harcosok klubjának brutális világát a pörgő akciófilmek izgalmával ötvöző látványos mozikaland.

 trailer, movie sample

Reign.Over.Me.2007.RERiP.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Üres város [iMDB 7.6] dráma

Üres város poster
Üres város

Az Adam Sandler, Don Cheadle, Jada Pinkett Smith és Liv Tyler szereplésével készült briliáns és szívmelengető film (Bill Zwecker CBSTV) főhőse Charlie Fineman (Sandler), aki elveszítette a családját a szeptember 11-i terrortámadásban.

Charlie a trauma elől álomvilágba menekül, és szinte teljesen elszakad a valóságtól, amikor újra összehozza a sors egykori kollégiumi szobatársával, a karrierje és a családja közt őrlődő Alan Johnsonnal (Cheadle). A két férfi között feléled a régi barátság, és egymás segítségével próbálnak túljutni a nehézségeken.

 trailer, movie sample

Max.Payne.UNRATED.2008.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Max Payne - Egyszemélyes háború [iMDB 5.3] akció, dráma, krimi, thriller, misztikus

Max Payne - Egyszemélyes háború poster
Max Payne - Egyszemélyes háború

Mark Wahlberg kirobbanó alakítást nyújt a legendás videojáték alapján készült akciódús, sötét és misztikus fantasy-thrillerben.

Max Payne (Wahlberg) magányos zsaru, akit nem érdekelnek a szabályok, mert nincs mit vesztenie. A bosszú élteti: el akarja kapni azokat, akik felelősek a családja brutális meggyilkolásáért. Megszállott nyomozásából rémálomba illő utazás lesz, amely a legsötétebb fantáziavilág és a legkegyetlenebb valóság határvidékére vezet. A rejtély egyre nagyobb, Maxnek természetfeletti ellenségekkel kell megküzdenie - és szembe kell néznie egy elképesztő árulással...

 trailer, movie sample

The.Italian.Job.1969.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Az olasz munka [iMDB 7.2] akció, krimi, thriller, vígjáték

Az olasz munka poster
Az olasz munka

A film hőse régóta rács mögött ül, a hűvösön is sikerrel forralja tovább ördögi terveit. Legújabb ötlete milliókat ér, méghozzá aranyban. Emberei hatalmas fogalmi dugót teremtenek, hogy kezükbe kaparinthassanak egy pénzszállító autót. Viszont nincs börtöntöltelék, aki ne tudná: nincs tökéletes bűntény, és még a legjobb tervbe is hiba csúszik néha. Kezdőnek az üldözések, átverések és trükkök.

 trailer, movie sample

Pocahontas.II.Journey.to.a.New.World.1998.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] Pocahontas 2. - Vár egy új világ [iMDB 4.8] animációs, családi, kaland

Pocahontas 2. - Vár egy új világ poster
Pocahontas 2. - Vár egy új világ!

Walt Disney legbátrabb hősnőjének története most végre folytatódik, amikor Pocahontas új kalandra indul egy távoli, egzotikus helyre, melynek neve: Európa.
Az eredeti Walt Disney klasszikushoz méltó második részben Pocahontas hajóra száll, hogy az indiánok békeköveteként Angliába utazzon. Útján elkíséri túlméretezett testőre, Uti, és egy fess úriember, John Rolfe. Potyautasként természetesen három kedves kis barátja is velük tart: Meeko a mosómedve, Percy, a kiskutya és Flit, a kolibri.

 trailer, movie sample

Armored.2009.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] A szállítmány [iMDB 5.6] akció, krimi, thriller

A szállítmány poster
A szállítmány

Akármilyen vastag a páncél, akármilyen sok a biztonsági kamera, akármilyen ravasz a riasztórendszer, mindegyiknek van egy gyenge pontja: az ember, akit segít. Amikor egy páncélautónak 42 millió dollárt kell rendeltetési helyére szállítani, a cég legjobb, legtapasztaltabb, legmegbízhatóbb embereit rendelik szolgálatba. És egy kezdőt. A három veterán biztonsági őr úgy dönt, hogy megtartja a pénzt. Elég rég dolgoznak ebben a szakmában, hogy tudják, hogyan lehet biztonságosan, nyom nélkül végrehajtani a tervüket. Kénytelenek az új fiút is bevenni, de amikor a tervbe hiba csúszik, a srác mindent összezavar. Az egység tagjai egymás ellen fordulnak. Először csak a veszni látszó pénzért küzdenek. Azután már az életükért. A Kontroll rendezője immár Hollywood legközepébe érkezett: fantasztikus sztárokkal készíthette el ezt az izgalmas, különleges thrillert.

 trailer, movie sample

That.Evening.Sun.2009.CUSTOM.BDRip.XviD.Hungarian-HuSync

trailer [iNFO] Életem farmja [iMDB 7.1] dráma

Életem farmja poster
Életem farmja

Az Oscar-jelölt Hal Holbrook (Út a vadonba) játssza a főszerepet ebben a kritikai sikert aratott drámában, amely Abner Meechamről, a Tennessee-ben élő egykori farmerről szól, akit a fia berakott az öregek otthonába, és szemlátomást teljesen megfeledkezett róla. Meecham egy óvatlan pillanatban lelép az otthonból, hogy visszaszerezze farmját, melyért egész életében küzdött, csakhogy időközben a fia bérbe adta azt Meecham régi ellenségének, az idült alkoholista Lonzo Choatnak (Ray McKinnon, A szív bajnoka). Mikor egy összetűzés során Meecham kimenti Choat lányát (Mia Wasikowska, Alice Csodaországban) részeges apja karmai közül, még nem sejti, hogy tettének drámai következményei lesznek.

 trailer, movie sample

Go.1999.iNT.CUSTOM.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Nyomás! [iMDB 7.3] krimi, thriller, vígjáték

Nyomás! poster
Nyomás!

Simon közértben pénztáros és mellesleg kábítószer-kereskedő. Egy szombat este sikerül meggyőznie kolléganőjét, Ronnát, hogy helyettesítse, mert neki sürgős buliznivalója akadt. A lánynak pénz kell, és ezért nemcsak a műszakot veszi át, hanem Simon titkos ügyleteit is. Ez persze nem jár következmények nélkül. Ronnát néhány óra múlva már egy igencsak zabos díler veszi üldözőbe, míg Simon egy vegasi toplessbár tulajdonosa elől menekül. Az izgalmas történetbe még belekeveredik egy szappanopera két sztárja, akire egy fura szex-kalandokra éhes rendőr veti ki hálóját. A szálak aztán persze összefutnak, csak legyen, aki kibogozza őket.

 trailer, movie sample

The.Fox.and.the.Hound.1981.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] A róka és a kutya [iMDB 7.1] animációs, családi, kaland

A róka és a kutya poster
A róka és a kutya

Ezzel a klasszikussal egy újabb hiánypótló alkotás kerülhet a Disney-rajongók DVD-gyűjteményébe! Ez az utolsó Disney-rajzfilm, amelynek készítésénél a stúdió hőskorszakának legendás nagy öregjei is közreműködtek, együttműködve azokkal az új, fiatal, tehetséges animátorokkal, akik később a 90-es évek páratlan rajzfilmsikereit készítették a legendás stúdió égisze alatt!

A film egy különös barátság történetét meséli el.

Tod, egy kis róka, aki elvesztette a szüleit. A sors egy vadászkutya-kölyökkel, Copperrel hozza össze, majd vidám kalandok során át igaz barátságot kötnek.

A kutya azonban lassan megtanulja gazdájától, hogy az ő feladata a vadászat. Kiképzése után indul a rókavadászat. Coppernek választania kell a kötelesség és a barátság között...

 trailer, movie sample

Sweet.Home.Alabama.2002.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] Mindenütt nő [iMDB 5.9] romantikus, vígjáték

Mindenütt nő poster
Mindenütt nő

lyen nincs! Melanie gyönyörű, New York egyik legmenőbb ifjú divattervezője és most kérte meg a kezét a város legkívánatosabb agglegénye, aki történetesen nagyon gazdag is: a polgármester fia!

Mindez olyan tökéletesen hangzik, hogy az már gyanús. Kell, hogy legyen benne valami kis hiba. Melanie vőlegénye nélkül akar hazautazni, hogy falusi szüleivel közölje a jó hírt. Már csak azért is, mert egyúttal a férjétől is el szeretne válni.

Ugyanis még azelőtt, hogy nekivágott a fényes nagyvárosnak, otthon hozzáment az egyik borostás, nagyhangú, neveletlen, sörissza sráchoz.

Mielőtt megérkezik a városi vőlegény, muszáj nyélbe ütni a vidéki válópert...

 trailer, movie sample

Diary.of.a.Wimpy.Kid.2010.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Egy ropi naplója [iMDB 6.1] családi, vígjáték

Egy ropi naplója poster
Egy ropi naplója

Greg nagy dolgok előtt áll, ám előtte túl kell élnie minden gyerek életének legrémesebb, legmegrázóbb élményét – az áltanos iskola alsó tagozatát. És ez nem egyszerű, tekintettel az őt körülvevő kócos-szeplős idiótákra, szandál imádó szájhősökre és egy hatalmas szelet nukleáris tetvektől hemzsegő sajtra!

 trailer, movie sample

The.Time.Travelers.Wife.2009.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Az időutazó felesége  [iMDB 7.1] dráma, fantasy, romantikus, misztikus

Az időutazó felesége  poster
Az időutazó felesége

A férfi harminc éves volt, amikor találkoztak, a lány csak hat. A férfi harminc éves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. A férfi különleges genetikai hibával született: előre megjósolhatatlan pillanatokban, irányíthatatlanul kizuhan a saját korából, és egy más korban, más helyen jelenik meg, hogy azután előbb-utóbb visszasodródjon félbeszakított életébe. Egyetlen biztos pontja a lány, akihez mindig visszatér. Minden meg is történik köztük, ami hétköznapi szerelmesekkel megtörténhet: csak nem a szokásos sorrendben. De öregen és fiatalon, váratlan helyzetekben és vágyott pillanatokban is nagyon szeretik egymást. Csak két dologtól félnek: nem tudják, közös gyerekük örökli-e a betegséget, és nem tudják, mikor jön a halál. Mert azt tudják, hogyan jön: mindketten látták már a férfit lőtt sebbel meghalni. Igaz, akit bármerre sodorhat az idő, az nem hal meg teljesen.

 trailer, movie sample

Zur.az.urben.1996.BDRip.Xvid.hun-bakec01

trailer [iNFO] Space Jam - Zűr az űrben [iMDB 5.7] animációs, családi, kaland, sci-fi, sport, vígjáték

Space Jam - Zűr az űrben poster
Zűr az űrben

Bugs Bunny és kísérete bajba kerül, amikor szembeszáll a Földre érkezett apró kis űrlényekkel. A nerdluckokat a főnökük, Swackhammer küldte, mégpedig azért, hogy az ő szórakoztatására elrabolják Bugs Bunny kíséretének tagjait. Bugs nem tétovázik: azonnal kosármeccsre hívja az idegeneket azzal, hogyha vereséget szenvednek, mindannyian ott maradnak a Földön, ám az űrlények győzelme esetén mindannyian Swackhammer kezébe adják magukat. Az idegenek azonnal elfogadják Bunny ajánlatát. Túlságosan is gyorsan. Ugyanis van egy rendkívüli tulajdonságuk: pillanatok alatt képesek új képességeket magukévá tenni - főleg akkor, ha a legjobbaktól, az NBA sztárjaitól leshetik el a titkokat és szippanthatják ki belőlük a tudást. Amikor Bugs felfedezi, mi készül, tudja, azonnal segítségre van szüksége. De hova forduljon, amikor már minden valamire való kosaras tudása az ellenfelet gazdagítja. De szerencsére van egy baseballjátékos ismerőse. Ő pedig nem más, mint a világ legnagyobb kosárjátékosa, Michael Jordan, aki egykori sikersportágát otthagyva elszegődött baseball-játékosnak. Michael Jordan szerencsére könynyen meggyőzhető, és beszáll Bugs Bunny csapatába.

 trailer, movie sample

Flic.ou.voyou.1979.HUN.BDRip.XviD-MicroBit

trailer [iNFO] Zsaru vagy csirkefogó [iMDB 6.3] akció, dráma, krimi, thriller, vígjáték

Zsaru vagy csirkefogó poster
Zsaru vagy csirkefogó

A párizsi rendőrség Stan Borovitz (Jean-Paul Belmondo) titkosügynököt küldi egy nizzai rendőrgyilkosság felderítésére. Az ügynök, a várttal ellentétben, az ellenség eszközeivel küzd a korrupció ellen, meghökkentve ezzel a nizzai rendőrőrs elöljáróit. Mióta megérkezett, pofonjaitól hangos egész Nizza, és nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy borsot törjön a maffia vezetőjének, Musardnak az orra alá, akinek nem elég, hogy felrobbantja a kaszinóját, még a barátnőjét is elcsábítja.

 trailer, movie sample

I.Love.You.Beth.Cooper.2009.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Szeretlek, Beth - Lehetek az eseted? [iMDB 5.2] vígjáték

Szeretlek, Beth - Lehetek az eseted? poster
Lehetek az eseted?

A gimi legnagyobb pancserének számító Denis Cooverman ballagási búcsúbeszédében – az egész iskola előtt – szerelmet vall a suli legmenőbb csajának(Hayden Panettiere – Hősök): a nyíltszíni, önkéntes megaláztatást azonban váratlan fordulat követi. Az őrült tett estjén a srác vad álmainak tárgya, a csodás Beth betipeg Denishez, ráadásul két bombázó barátnőjét is magával viszi, hogy megmutassa, milyen az, amikor a menők mennek bulizni. Az éjszaka gyermeteg gyermeke nagyok igyekszik tartani a tempót a vad Beth-tel, és közben kitérni annak expasija, Kevin és bevadult bandája elől.

Ráadásul a gimizáró románc alternatív véget is érhet ezen a lemezen: ha akarod, úgy fejeződik be a történet, ahogy a moziban senki sem láthatta.

 trailer, movie sample

Surrogates.2009.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Hasonmás [iMDB 6.2] akció, sci-fi, thriller

Hasonmás poster
Hasonmás

A nem túl távoli jövőben az emberek saját tökéletes robothasonmásaikat küldik az utcára. A csinos, életerős, örökifjú gépek dolgoznak, buliznak, élik az életet, míg irányítójuk ezalatt az otthon kényelmét és biztonságát élvezi. Ám egy kettős gyilkosság felfedi a titkot, hogy a hasonmások likvidálásával gazdáik életét is ki lehet oltani. Az emberiség napjai meg vannak számlálva.

Egy FBI-ügynökre hárul a feladat, hogy szembeszálljon a robotok uralmával. Ki más lehetne a hős, a Terminátor – Megváltás rendezőjének látványos és ötletes sci-fi akciófimjében, mint Bruce Willis? Már megint neki kell rendet rakni a világban!

 trailer, movie sample

Knocked.Up.2007.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Felkoppintva [iMDB 7.3] dráma, romantikus, vígjáték

Felkoppintva poster
Felkoppintva

Allison Scott egy celebvadász tévéműsornál dolgozik, és a karrierje éppen felívelőben van. Ám egy este bulizni megy nővérével, és a görbe estét egy bohókás, zöldpárti (de nem úgy) bohókás bumburnyák karjaiban fejezi be. A valószínűtlen egyéjszakás kaland eredménye csak hetekkel később jelentkezik, először reggeli rosszullétek formájában.
Allison úgy dönt, megtartja a babát, a kérdés már csak az, hogy egyedül vág bele a nagy kalandba, vagy megpróbál esélyt adni a mit sem sejtő apának - aki maga is egy nagyra nőtt gyerek, és még esze ágában sem volt megállapodni és családot alapítani, és együtt héderezik és ökörködik hasonszőrű cimboráival.

 trailer, movie sample

American.Virgin.2009.UNCUT.CUSTOM.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Szexmentes övezet [iMDB 4.2] vígjáték

Szexmentes övezet poster
Szexmentes övezet

Priscilla White (Jenna Dewan) a szép és okos elsõéves fõiskolás lány kitartóan hisz abban, hogy meg kell õriznie szüzességét leendõ férjének. Ezt bõszen hangoztatja is, így egy szintén e filozófia szerint élõ csoport felkéri, hogy egy ösztöndíjas programért cserébe legyen a reklámarcuk. A fõiskolán, ahogy az lenni szokott, a jó kislány rossz társaságba keveredik: egy igazi vagány, bulizós csajjal, Nazzal (Brianne Davis) kerül egy kollégiumi szobába, aki elhatározza, hogy beleviszi Priscillát az igazi fõiskolai életbe. Így Priscilla az elsõ bulin, akarata ellenére igencsak becsiccsent, és szerencsétlenségére összehozza a sors Ed Curtzmannal (Rob Schneider) az õrült filmessel, aki rábeszéli a kissé öntudatlan lányt, hogy legyen a fõszereplõje egy némileg erkölcstelen forgatásnak. Priscilla csak reggel ébred rá, hogy a másnaposságon kívül egy komolyabb dologgal is meg kell küzdenie: meg kell szereznie a felvételt, mielõtt nyilvánosságra kerülne az õ bûnös éjszakája.

 trailer, movie sample

Bridget.Jones.Diary.2001.BDRip.XviD.HuN-BAttila85

trailer [iNFO] Bridget Jones naplója [iMDB 6.8] dráma, romantikus, vígjáték

Bridget Jones naplója poster
Bridget Jones naplója

Helen Fielding regényklasszikusának hatalmas sikerű filmváltozata.

Újév napján, másnaposan és még mindig magányosan Bridget Jones, a harmincegynéhány éves londoni hajadon úgy dönt, hogy kezébe veszi az életét, és naplóírásba kezd: „Egyes számú elhatározás: magától értetődően leadok tíz kilót. Kettes elhatározás: találok egy kedves, érzékeny barátot, és nem alakítok ki romantikus kötődést alkoholistákkal, munkaholistákkal, nagyzolókkal, kukkolókkal, érzelmi fogyatékosokkal vagy perverzekkel.”

 trailer, movie sample

Bridget.Jones.The.Edge.Of.Reason.2004.BDRip.XviD.HuN-BAttila85

trailer [iNFO] Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! [iMDB 5.6] romantikus, vígjáték

Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! poster
Bridget Jones - Mindjárt megőrülök!

Miután végre-valahára rátalált a tökéletes férfira a káprázatos ügyvéd, Mark Darcy személyében, a harmincegynéhány éves hajdani szingli Bridget Jones ezúttal még nagyobb kihívással találja szemben magát... hogy meg is tartsa!

Mikor újra felüti fejét az önbizalomhiánya, és még nőcsábász ex-pasija, Daniel Cleaver is betoppan hívatlanul, Bridget egy rossz tanácsból, félreértésekből és totális katasztrófából kevert fergeteges zűrbe keveredik, olyasmibe, ami senki mással nem eshet meg, csakis vele.

 trailer, movie sample

Mean.Girls.2004.Hun.BDRip.XviD-ERP

trailer [iNFO] Bajos csajok [iMDB 6.9] dráma, vígjáték

Bajos csajok poster
Cady Heron egy afrikai bozótországban nevelkedett, zoológus szülők szárnya alatt, ezért azt hiszi, mindent tud a dzsungel törvényéről, arról, hogy az erősebb az, aki túlél!
Ám a dzsungeltörvények egészen más értelmet nyernek, amikor az eddig magániskolába járatott 15 éves lány életében először bekerül egy amerikai gimibe - és abban a pillanatban áldozatául esik a pszichológiai hadviselésnek és az íratlan társasági szabályoknak, amelyekkel napjaink tinédzsereinek meg kell küzdenie.
Eleinte azt gondolja, jól beilleszkedett a népszerű csajok bandájába, de aztán rá kell döbbennie, hogy a tizenéves lányok olyanra is képesek, amire a legvadabb ragadozók sem: képesek hátba szúrni legjobb barátnőiket is intrikáikkal, főleg, ha az halálos bűnt követett el ellenük. És Cady tudtán kívül elkövette a bűnt, amikor randizott a jóképű Aaronnal, aki történetesen egyik "barátnőjének" az ex-pasija, tehát tabu!

 trailer, movie sample

The.Naked.Gun.From.the.Files.of.Police.Squad.1988.Custom.HUN.BDRip.Xvid-DenZo

trailer [iNFO] Csupasz pisztoly [iMDB 7.6] akció, krimi, romantikus, vígjáték

Csupasz pisztoly poster
Csupasz pisztoly

Az őrületes humorú Airplane, Top Secret és Nagy durranás alkotói ezúttal a "Nagyon Különleges Ügyosztály" aktái között bukkantak a kincsek kincsére! A főhős természetesen ismét Frank Drebin, a gránit állkapcsú, sziklakemény zsaru, a magasztos értékek utolsó megvesztegethetetlen védelmezője. Miközben vadul igyekszik megakadályozni az angol királynő ellen kifundált merényletet, ádáz bűnözőkkel és kéjsóvár asszonyokkal kell összemérnie a fegyverét. Az ügynek még részese egy szitává lőtt, de amúgy jó színben levő ügynök, egy szőke szexbomba, két baseballcsapat és megszámlálhatatlan fura figura. Igazi ellenfele azonban csak kettő akad: két balkeze, melyek képtelennél képtelenebb helyzetekbe sodorják.

 trailer, movie sample

Zaklatas.1994.BDRip.Xvid.Hun-bakec01

trailer [iNFO] Zaklatás [iMDB 5.9] dráma, thriller

Zaklatás poster
Zaklatás

Képzeld el, hogy a főnököd egy késő esti megbeszélésre hivat. Az asztalon ital, s a hangulat csöppet sem hivatalos... Tom Sanders a DigiCom cég képviselője meggondolatlanul cselekedett: elutasította új főnök-nője - egykori barátnője - csábító próbálkozását s ezzel kockára tette karrierjét, házasságát, sőt, jövőjét is.
A sértett főnöknő bepereli a férfit szexuális zaklatásért. Tomnak egész eddigi életét széthullás fenyegeti, mindenképpen be kell bizonyítania ártatlanságát. Ráadásul az igazáért folytatott küzdelme során a cégen belül sötét titokra bukkan, amelyben, úgy tűnik, a Digicom minden vezetője benne van...
Michael Crichton (Jurassic Park) bestseller regénye alapján készült a film Barry Levinson (Rain Man, Avalon, Jó reggelt Vietnám!) rendezésében.

 trailer, movie sample

Pokoli.lecke.1996.BDRip.Xvid.Hun-bakec01

trailer [iNFO] Sleepers - Pokoli lecke [iMDB 7.4] dráma, krimi, thriller

Sleepers - Pokoli lecke poster
Sleepers - Pokoli lecke

Shakes, Michael, Tommy és John egy környéken nőttek fel, ugyanabban a New York-i negyedben.

Egy gyerekes csínyük tragédiával végződik és a srácok nevelőintézetbe kerülnek. Életük legszörnyűbb évét kell túlélniük: a szadista őrök rendszeresen verik, kínozzák őket, a legelvetemültebb rendfenntartók pedig a nemi erőszaktól sem riadnak vissza.
A megpróbáltatások nem csak a fiúk szívét keményíti meg, de közös szörnyű titkaik, emlékeik egy életre összekovácsolják őket.

Évekkel később találkozunk velük újra. Tommy és John nem volt képes elszakadni a bűnözők uralta környék hatásától - mindketten gyilkos, bűnös bandákhoz csapódtak. Két másik barátjuk azonban komoly karriert futott be: Michael kerületi ügyész lett, Shakes pedig író. Látszólag már semmi sem köti őket össze, csak a múlt, amely egyetlen pillanat alatt újra főszerepet kap életükben. Tommy és John egy helyi bárban megpillantja Sean Nokes-t, a nevelőotthon legkegyetlenebb őrét - gondolkodás nélkül, hidegvérrel szitává lövik a férfit.

A két gyilkost bíróság elé állítják, de nem maradnak segítség nélkül. A vádat ugyanis barátjuk, Michael képviseli aki Shakes-szel együtt mindent megtesz, hogy a gyilkosok büntetlenül megússzák a dolgot.

 trailer, movie sample

A.pofonok.foldje.2004.BDRip.XviD.HUN-LEF

trailer [iNFO] A pofonok földje [iMDB 7.8] akció, fantasy, krimi, vígjáték

A pofonok földje poster
A pofonok földje

Stephen Chow a rendezője és főszereplője ennek a lehengerlő kung-fu komédiának, amelyben a precízen megkomponált harcjelenetek keverednek olyan össznépi táncjelenetekkel, melyekben szmokingos gengszterek ropják. A több mint formabontó összecsapások hátterében az a Yuen Wo Ping áll, aki a Tigris és Sárkány és a Mátrix trilógia lélegzetelállító harcjeleneteit is megtervezte.
A környéket a Baltás banda bitangjai tartják rettegésben: nem csoda, hogy Sing (Stephen Chow), a kisstílű tolvaj is be akar kerülni a brancsba. Hogy lojalitását bizonyítsa, elhatározza, hogy rendet teremt Szutyok közben, ahová a baltások keze (és szekercéje) még nem ért el. Azonban a nagyhangú házinéni birodalmában többnyire senki sem az, akinek látszik: a kétkezi munkások között legyőzhetetlen kung-fu mesterek rejtőznek, akik baltás banditákat esznek reggelire. Ezt persze nem lehet annyiban hagyni: a Baltás banda meghívja a világ legnagyobb harcosait, hogy megmutassák, ki az úr, ám valamennyi verve távozik. Itt az ideje annak, hogy Sing bizonyítsa rátermettségét!

 trailer, movie sample

Ice.Age.Dawn.of.the.Dinosaurs.2009.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Jégkorszak 3 - A Dinók hajnala [iMDB 7.0] akció, animációs, családi, kaland, romantikus, vígjáték

Jégkorszak 3 - A Dinók hajnala poster
Jégkorszak 3. - A dínók hajnala

A világsikerű Jégkorszak és Jégkorszak 2. mínuszban is pozitív hősei visszatérnek, és ismét hihetetlen kalandok várnak rájuk... A motkány még mindig nem mondott le arról, hogy egyszer az övé legyen az ősmakk, de végül talán az igaz szerelmet nyeri el helyette, hiszen színre lép egy motkánylány. Míg Manny és Ellie egy minimamut érkezését várják, Sid, a lajhár a maga eszetlen módján alapít családot: elcsór néhány dínótojást; Diego viszont azon töri a fejét, nem vész-e ki belőle minden vadság, ha tovább marad barátai társaságában. A kis csapat kénytelen kihúzni Sidet a bajból, amelybe saját magát keverte: az ügy érdekében behatolnak egy föld alatti világba, ahol túl közeli kapcsolatba kerülnek pár dínóval, megküzdenek állatokkal és növényekkel, beneveznek egy ámokfutóversenyre, és összehaverkodnak egy kalandra éhes, dínóvadász menyéttel, a félszemű Buckkal.

 trailer, movie sample

Ice.Age.2.The.Meltdown.2006.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Jégkorszak 2. - Az olvadás [iMDB 6.8] akció, animációs, családi, fantasy, kaland, romantikus, vígjáték

Jégkorszak 2. - Az olvadás poster
Jégkorszak 2. - Az olvadás

A mamut, a kardfogú tigris és a lajhár lubickol legutóbbi hőstettük sikerében: és ez már csak azért is könnyen megy, mert a jég olvadni kezd, így a világ egyetlen hatalmas élményfürdővé változik körülöttük; csúszdák, gejzírek és szökőkutak között buliznak nap mint nap.

Néha mégis arcukra fagy a mosoly. Manfréd ugyanis nagyon magányos - már egyenesen úgy érzi, mintha kihaltak volna körülötte a nőstények. És míg ő búnak ereszti az ormányát, Sid rájön, hogy csak egy egyre vékonyodó jéggát választja el őket az áradástól - ha az átszakad, boldog völgyüket elárasztja a víz. Az árral pedig együtt úsznak majd azok a csúszómászók, akiknek túl éles a foga arra fáj, hogy átvegyék az uralmat a nagy közös medence fölött.

 trailer, movie sample

My.Life.in.Ruins.2009.CUSTOM.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Görögbe fogadva [iMDB 5.8] romantikus, vígjáték

Görögbe fogadva poster
Görögbe fogadva

Amióta a görög származású amerikai Georgia (Nia Vardalos – Bazi nagy görög lagzi) hazatelepült ősei földjére, mintha összeesküdtek volna ellene az istenek: a pasija faképnél hagyja és az állását is elveszíti.

Ekkor úgy dönt, elszegődik idegenvezetőnek, ám miközben fásultan terelgeti a turistákat az antik romok között, ráébred, hogy életéből teljesen kiveszett a romantika. Mikor egy mogorva buszsofőrt osztanak be mellé legújabb turnusára, Georgia úgy érzi, rosszabb már nem is jöhet...

Szerencsére nem várt szövetségesre talál egyik csípős nyelvû utasában, Irvben (Richard Dreyfuss – Harmadik típusú találkozások), aki ráveszi, hogy próbálja meg egy kicsit élvezni az életet. Georgia lassan ráébred, hogy a szerelem talán közelebb van, mint gondolná, csak meg kell tanulnia észrevenni...

 trailer, movie sample

Spider.Man.2002.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Pókember [iMDB 7.4] akció, fantasy, kaland

Pókember poster
Egy pókcsípés nem a világ. Peter Parker (Tobey Maguire), a kétballábas diákújságíró világa mégis fenekestül felfordul, amikor egy laboratóriumi riportútja során megcsípi egy ártatlan kis nyolclábú. A pók mutáns, a srác pedig hamarosan egyre furább képességeket tapasztal magán. Nehéz volna a kamaszkori változások egyikének betudni, hogy könnyedén sétál a plafonon, csuklójából ragadós pókszálat lő ki, és jóval bekövetkezése előtt megérzi a közelgő földrengést vagy más veszélyeket. Ami kezdetben játéknak tűnik, hamarosan szörnyű és izgalmas kötelezettséggé válik: Peternek egy rettenetes bűntény hálójából kell kiszabadulnia, el kell fognia egy szuperképességeket birtokló őrült tudóst (Willem Dafoe), és el kell nyernie gyönyörű osztálytársnője, Mary Jane (Kirsten Dunst) szerelmét. Annyi a feladat, hogy akkor se bírna vele könnyen, ha nyolc keze volna.

 trailer, movie sample

Spider.Man.2.2004.Exented.Cut.ReTail.BDRip.XviD.HUN-ZHR

trailer [iNFO] Pókember 2 [iMDB 7.6] akció, fantasy, sci-fi

Pókember 2 poster
Pókember 2

Két év telt el, amióta a csendes Peter Parker (Tobey Maguire) elhagyta nagy szerelmét, Mary Jane Watsont (Kirsten Dunst), és vállalta a szuperhősléttel járó felelősséget. Peternek számos új nehézséggel kell szembenéznie, miközben arra törekszik, hogy megteremtse az egyensúlyt két élete között - nappal szorgalmas egyetemista, éjjel pedig a szuperhős szerepét ölti magára.

Azok az emberek, akik a legfontosabbak Peter számára, mind veszélyben vannak, attól a pillanattól, hogy összeütközésre kerül sor a gonosz Doc Ockkal. Peter egyre nehezebben bírja Mary Jane nélkül, és egyre erősebb késztetést érez, hogy a kettős életnek és a titkolódzásnak véget vessen. Közben M.J. már továbblépett, és éli a maga életét: színészkedik, és férfi is van az életében. Peter legjobb barátja, Harry Osborn (James Franco) a Pókemberen még mindig bosszút szeretne állni, mert őt tartja felelősnek apja haláláért.

Még komplikáltabbá válik Peter élete azzal is, hogy Dr. Otto Octavius (Alfred Molina) ellen kell harcolnia. Szüksége van minden természet feletti képességére, hogy megállítsa az elmebeteg gonosztevőt.

 trailer, movie sample

Mindenkeppen.Talan.2008.HUN.BRRip.XviD-rrakosa

trailer [iNFO] Mindenképpen talán [iMDB 7.2] dráma, romantikus, vígjáték

Mindenképpen talán poster
Mindenképpen talán

Will Hayes, a harmincas manhattani apuka épp egy válás közepén jár, amikor tíz éves kislánya, Maya - egy iskolai felvilágosító óra hatására - faggatni kezdi őt a házassága előtti életéről. Maya mindent tudni akar arról, hogy a szülei hogyan ismerkedtek meg, és hogyan szerettek egymásba. Will végül is kötélnek áll, de egy feltétellel: megváltoztatja a neveket a történetben, és Mayának magának kell rájönni a végén, hogy Will szíve hölgyei közül ki is az ő anyukája... Vajon Will egyetemista szerelme, a megbízható, nyílt szívű Emily? Vagy régi barátja és bizalmasa, a vidám és cserfes April? Esetleg a szabad szellemű, bohém, de ambiciózus újságírónő, Summer? Amint Maya elkezdi összerakni apja románcainak összekeveredett darabjait, lassan rádöbben, hogy a szerelem sem nem egyszerű, sem nem könnyű... Vajon kiderül-e a végén, hogy ki is a nagy szerelem? És vajon lesz-e happy end?
Mindenképpen.

 trailer, movie sample

Stomp.the.Yard.2007.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] Lökd a ritmust! [iMDB 4.5] dráma, musical, romantikus

Lökd a ritmust! poster
Lökd a ritmust!

DJ, a tehetséges utcai táncos most kezdi az egyetemet, és már az első napon beleszeret a gyönyörű Aprilbe. A kertészkedésből élő fiú kilóg gazdag iskolatársai közül, valami azonban felkelti a figyelmét: a diákszövetségek közti stepversenyek. DJ belép egy tánccsoportba, és innentől a próbák, a munka, a tanulás és az álomnő meghódítása között egyensúlyozik. Amikor pedig beneveznek az országos stepbajnokságra, a fiúnak meg kell tanulnia, mit is jelent egy csapat tagjaként táncolni.

 trailer, movie sample

Body.of.Lies.2008.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] Hazugságok Hálója [iMDB 7.1] akció, dráma, thriller

Hazugságok Hálója poster
Hazugságok hálója

Roger (Leonardo DiCaprio) mindenhonnan kijut: akkor is megússza a bevetést, ha mindenki más odavész. Ő a CIA legjobb ügynöke, aki már rég elvesztette saját egyéniségét: sosem több saját, még le nem leplezett álnevénél és -személyiségénél. Ed Hoffman (Russell Crowe) szintén a Cég veteránja, de egészen másképp dolgozik. Szép kertvárosi házában ülve, a laptopja segítségével harcol. A terepen mozgó embere minden mozdulatát ő irányítja, még azt is ő mondja meg, honnan jön a következő lövés. Egy új terrorista vezér nyomában járva Roger bizonytalan szövetségre lép a jordán titkosszolgálattal, és megpróbál beépülni a titkos pénzátutalások és önkéntes mártírok világába. Irakon, Jordánián, Dubain és Washingtonon át üldözi az emberét, de minél közelebb kerül hozzá, annál több hazugságba ütközik… a terepen és otthon. Az átverések közt tévelyegve már a szövetségesek sem érnek többet, mint legutóbbi megszegett ígéretük, és a bizalomnál nincs veszélyesebb, öngyilkos taktika.

 trailer, movie sample

Out.Of.Time.2003.BDRip.Xvid.HUN-BMW

trailer [iNFO] Időzavarban [iMDB 6.5] dráma, krimi, thriller

Időzavarban poster
Időzavarban

Matt (Denzel Washington) Banyan Key, egy floridai kisváros rendőrfőnöke. Keményen dolgozik, ért a szakmájához, munkatársai és barátai tisztelik, a városka közössége szereti.
Banyan Key-t valósággal sokkolja egy brutális, kettős emberölés, melyben az egyik áldozat éppen a sheriff szeretője (Sanaa Lathan). Matt nyomozni kezd, s élete egyszerre csak felborulni látszik: bizonyos dolgok napvilágra kerülnek. Ahogy a gyilkossági ügy egyre több részletére derül fény, minden bizonyíték Mattra tereli a figyelmet, és ő lesz az első számú gyanúsított.
Most, hogy a nyomozás teljes erővel folyik, és számos szakember dolgozik az ügyön, Matt egyszerre csak versenyfutásba kerül az idővel: meg kell oldania a gyilkosságok ügyét, még mielőtt mások is észreveszik azokat a nyomokat, amelyeket Matt fedezett fel, és amelyek éppen őt magát keverik gyanúba. Mindig néhány lépéssel a saját rendőrsége, a saját munkatársai előtt kell járnia, mindenkit meg kell előznie, akiben eddig megbízott, hogy tisztázni tudja a nevét, visszaszerezze becsületét és kiderítse a szörnyű igazságot. A helyzetet bonyolítja, hogy Matt elhidegült feleségét, Alexet (Eva Mendes) szakértőként szintén ráállították az ügyre.
Ahogy a film cselekményének bonyolult szálaiból, váratlan fordulatokkal és csavarokkal szövődik a történet, egyre fergetegesebben száguldva a robbanásszerű végkifejlet felé, már nyilvánvalóvá válik, hogy az igazság Matt oldalán áll - de nem úgy az idő...

 trailer, movie sample

Amerikai.gengszter.2007.BDRiP.XviD.HuN-Gotti

trailer [iNFO] Amerikai gengszter [iMDB 7.8] dráma, életrajzi, krimi

Amerikai gengszter poster
Amerikai gengszter

Frank Lucas (Denzel Washington) a Harlem drogbárója volt. A hetvenes évek során a Vietnámból visszatérő katonák koporsójában csempészte be Amerikába a heroint, és "pályafutása" tetőpontján nyeresége elérte a napi 1 millió dollárt...

A megtörtént eseményeken alapuló történet Richie Roberts felügyelő (Russell Crowe) harcát is bemutatja, aki hosszú munka és küzdelem után végül a törvény elé vezette a Superfly becenevű bűnözőt.

 trailer, movie sample

Az.ordog.pradat.visel.2006.BDRip.XviD.HUN-nubira

trailer [iNFO] Az ördög Pradát visel [iMDB 6.7] dráma, romantikus, vígjáték

Az ördög Pradát visel poster
Az ördög Pradát visel

Miranda Priestly (Meryl Streep) a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Akiben van egy cseppnyi önérzet, az nem bírja ki ezeket a megaláztatásokat… mégis New York-i nők milliói meghalnának azért, hogy itt dolgozhassanak.
Miranda új munkatársa, Andy Sachs (Anne Hathaway) a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése. Andy az utolsó próbatétel előtt áll: a tetőtől-talpig Prada kosztüm főnöknő előtt.

 trailer, movie sample

Where.the.Wild.Things.Are.2009.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Ahol a vadak várnak  [iMDB 6.9] családi, dráma, fantasy, kaland

Ahol a vadak várnak  poster
Ahol a vadak várnak

A kilencéves Max elszökik otthonról, átkel a tengeren, és egy varázslatos birodalomban köt ki. Az ott élő hatalmas szőrmókok királyuknak választják, ám uralkodónak lenni nem is olyan könnyű! Spike Jonze rendező lenyűgöző látványvilágú filmet készített Maurice Sedak gyönyörű meséjéből, és felfedezőútra hív abba az örömteli és zabolátlan világba, amelyet úgy hívunk: gyermekkor.

 trailer, movie sample

The.Long.Kiss.Goodnight.1996.BDRip.XviD.HUN-AbarthMex

trailer [iNFO] Utánunk a tűzözön [iMDB 6.6] akció, dráma, krimi, thriller, misztikus

Utánunk a tűzözön poster
Utánunk a tűzözön

Az amnéziában szenvedõ külvárosi tanárnõ egy magánnyomozó segítségével próbálja felkutatni elfelejtett múltját. Hamarosan kiderül, hogy Samantha nem egyszerû háziasszony, hanem titkosügynök...

 trailer, movie sample

Chicken.Run.2000.BDRip.XviD.HuN-BAttila85

trailer [iNFO] Csibefutam [iMDB 7.2] animációs, családi, vígjáték

Csibefutam poster
Csibefutam

A zord szögesdrótok mögött csaholó vérebek, nyomukban a gyanakvó gazda. Nincs menekvés. Vagy mégis? A baromfiudvar tollas foglyai nem adják fel. A talpraesett Rozsda vezetésével újabb és újabb szökési tervet kovácsolnak. De a kísérletek sorra kudarcba fulladnak, mígnem egy nap eljön a szabadság hírnöke! Egy amerikai kakas süvít át a kerítés fölött, és nyekken nagyot az etetővályúban. A felbolydult tyúkok a megmentőjüket látják az égből pottyant jövevényben, és arra kérik, tanítsa meg őket repülni.

 trailer, movie sample

Along.Came.A.Spider.2001.BDRip.Xvid.HUN-BMW

trailer [iNFO] A pók hálójában [iMDB 6.1] krimi, thriller, misztikus

A pók hálójában poster
A pók hálójában

Alex Cross nyomozó, bűnügyi pszichológus és népszerű szakíró visszavonul, miután társa meghal egy balul sikerült akcióban. Ám egy nap talál valamit a postaládájában, ami arra kényszeríti, hogy felvegye a kesztyűt egy briliáns és veszélyes bűnözővel szemben. Gary Soneji a maximális biztonsági berendezésekkel őrzött magániskolából rabolja el egy amerikai diplomata kislányát, és ő maga dobja a bizonyítékot Cross postaládájába. Ám célja csak látszólag a váltságdíj - valójában be szeretné írni nevét a kriminalisztika történetébe: azt szeretné, ha Cross róla és az évszázad bűnügyéről írná a következő könyvét. A ragyogó elméjű gyermekrabló egy pók türelmével és gondosságával szőtte akciójának mindent behálózó szálait. És elkezdődik a halálos macska-egér játék, miközben az idő egyre fogy...

 trailer, movie sample

Closer.2004.CUSTOM.HUN.BDRip.XviD-1st

trailer [iNFO] Közelebb [iMDB 7.3] dráma, romantikus

Közelebb poster
Közelebb!

Mike Nichols romantikus filmje szellemes, szókimondó és égetően valóságos képet fest a véletlen találkozásokról, az ellenállhatatlan vonzalomról és az elkerülhetetlen félrelépésekről. A nagysikerű színpadi mű filmfeldolgozásának főszerepében négy vadidegen – Julia Roberts, Jude Law, Natalie Portman és Clive Owen -, akikben csak egyetlen közös van: vágyakozás a másik iránt. Négyük szexuálisan túlfűtött kalandos szerelmi kálváriája senkit sem hagy érintetlenül.

 trailer, movie sample

Sissi.1955.BDRip.720p.Hun.Ger.Ambilight

[iNFO] Sissi I. [iMDB 6.6] romantikus

Sissi I. poster
Sissi 1. - A magyarok királynéja

A fiatal Sissi egy kastélyban él szüleivel és testvéreivel, apja, a bajor főherceg, tiroli birtokán. Életük békés, nyugodt elzártságban töltik napjaikat. Nem ér el hozzájuk az osztrák birodalom zaja és úgy tűnik soha nem fogja megzavarni életüket a nagyhatalmi politika.

Egy napon azonban levelet kapnak Ferenc József császár édesanyjától, Zsófia királynőtől. A császár édesanyja ugyanis ki szeretné házasítani a fiát és választása Sissi nővérére esett. Az örömtől repeső császárnőjelölt, édesanyja és Sissi azonnal csomagolni kezdenek, hogy részt vegyenek azon a bálon, amit Zsófia a leendő menyasszony és fia összeismertetése miatt szervez. Az ifjú Ferenc József azonban véletlenül összetalálkozik a báltól eltiltott Sissi-vel. A két fiatal egymásba szeret és ezzel kihívják maguk ellen az egész korabeli birodalmi szokásrendet...

Outrage.2010.HUN.CuStom.BDRip.XviD-5IN

trailer [iNFO] Emésztő harag [iMDB 6.8] dráma, krimi

Emésztő harag poster
Emésztő harag

Otomo nagyfőnök irányítja a Sanno-kai családot, Japán leghatalmasabb földalatti szindikátusát. A napi feladatokat a jobb keze, Ikemoto intézi. A klán legnagyobb ellenfele a kábítószerben utazó Murase család. Otomo megtudja, hogy Ikemoto kapcsolatban áll az ellenfelével. Hogy elterelje a főnök gyanúját, Ikemoto parancsot ad az egyik bérgyilkosának, hogy egy kis provokációval emlékeztesse a két banda tagjait, ki melyik oldalon áll. Az akció azonban véres hatalmi háborút robbant ki a tokiói alvilágban, amelybe más jakuza klánok is bekapcsolódnak.

 trailer, movie sample

Army.of.Crime.2009.CUSTOM.BDRip.XviD.Hungarian-HuSync

trailer [iNFO] A bűn serege [iMDB 6.6] dráma, háborús, történelmi

A bűn serege poster
A bűn serege

A gyors, csúfos vereségtől és a megszállástól bénult Franciaországban elsőként egy lengyel, magyar, örmény és más emigránsokból álló csoport mert szembeszállni a németekkel, akik végül a francia rendőrség segítségével tudták csak felszámolni az örmény költő által vezetett, híres-hírhedt Manouchian-csoportot.Megtörtént eset Tarantino-s, trükköktől mentes, kíméletlenül realista feldolgozásban, de azért ebben is van valami felemelő!

 trailer, movie sample

The.Accidental.Husband.2008.CUSTOM.BDRip.Xvid-ZH

trailer [iNFO] Férj és féleség [iMDB 5.4] romantikus, vígjáték

Férj és féleség poster
Férj és féleség

A népszerű szívügyi-szerelmi szakértő, Dr. Emma Lloyd egy rádiós műsorban tartott tanácsadása során akarva-akaratlanul bekavar Patrick és Sophia románcába. Az esküvőre készülő párocska kapcsolata zátonyra fut, Sophia szakít vőlegényével, az elkeseredett Patrick pedig sajátos módon áll bosszút. Az ugyancsak éppen esküvője előtt álló Emma férjeként regisztráltatja magát a hivatalos állami adatbázisban néhány számítógépes hacker-trükk segítségével. Emma erről mit sem tud és a technika ördögét okolja. Természetesen leendő vőlegénye, Richard sem veszi jónéven a dolgot, ezért Emma kétségbeesetten próbálja meggyőzni "férjét", hogy "váljanak el". Azonban Patrick ahelyett, hogy megkönnyítené a dolgot igyekszik mindinkább megédesíteni azt. Az egyre zűrösebbé váló események és az érzelmek érdekes és vidám fordulatokat vesznek.

 trailer, movie sample

Rebellisek.2005.CUSTOM.HUN.BDRiP.XviD-Scully

trailer [iNFO] Rebellisek [iMDB 5.6] dráma, vígjáték

Rebellisek poster
Rebellisek

A keménykezű és ambíciózus Mrs. Weller a Booker középiskola igazgatója. Azt tervezi, hogy jelölteti magát a körzeti főfelügyelői posztra. A remélt pozíció elnyerése érdekében még szigorúbban bánik a gyerekekkel. Nem csoda, hogy napirenden vannak az összezördülések a zabolátlan tinédzserekkel. Az egyik tanár, Mr. Drucker kiáll a diákok jogainak védelmében, mire az igazgatónő kirúgja az állásából. Látva, hogy elveszítették legfőbb szövetségesüket, az egyik diák, Holden Donovan elhatározza, hogy a tettek mezejére lép: mozgósítja az osztálytársait.

 trailer, movie sample

Monsters.Inc.2001.BDRip.XviD.HuN-BAttila85

trailer [iNFO] Szörny Rt. [iMDB 8.0] animációs, családi, fantasy, kaland, vígjáték

Szörny Rt. poster
Szörny Rt.

Amikor a felnőttek leoltják a gyerekszoba lámpáját, a szekrényből szörnyek bújnak elő, hogy ijesztgessék a kicsiket. Ezt minden gyerek tudja. Azt viszont kevesebben sejtik, hogy a rémes figurák nem azért huhognak, mert élvezik. Egyszerűen ez a munkájuk. Sully, az óriás szőrmók az egyik legsikeresebb alkalmazott a cégnél, ő a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat, s ezzel a világának energiát gyűjtsön. A két menő rémisztő hétköznapjai azonban szőröstül-bőröstül kifordulnak, amikor egy Boo nevű kislány a szörnyek világába téved.

 trailer, movie sample

United.93.2006.CUSTOM.HUN.BDRip.XviD-1st

trailer [iNFO] A United 93-as [iMDB 7.7] dráma, krimi, történelmi

A United 93-as poster
United 93

Ez a lebilincselő, provokatív dráma az utasokról, a személyzetről és a légiirányítókról szól, akik egyre fokozódó rettegéssel figyelték, amint a United Airlines 93-as járata a negyedik eltérített repülővé vált a legszörnyűbb terrortámadás napján, 2001 szeptember 11-én. Abban az alig 90 percben, amit a gép a levegőben töltött, a világ az erőszak új korszakába lépett. A filmesek az elátkozott gép fedélzetén és a földön történteket az utasok és a személyzet családtagjaival, repülésirányítókkal, a 9/11 bizottság tagjaival és más személyekkel készített interjúk alapján rekonstruálták tehetséges, ám javarészt ismeretlen színészek segítségével. A végeredmény egy valós időben játszódó, döbbenetes erejű krónika lett a modern és a régi világ pusztító erejű ütközéséről és a bátorságról, amely ebből a tragédiából született.

 trailer, movie sample

IMAX.Amazing.Journeys.1999.BDRip.XviD.DUAL-BAttila85

[iNFO] IMAX - Elképesztő vándorlások [iMDB 6.4] dokumentum, rövidfilm

IMAX - Elképesztő vándorlások poster
IMAX - Elképesztő vándorlások

Nézze meg, ahogy aranyló viharként töltik meg az eget a danaida-pillangók tízmilliói a mexikói fennsíkok fölött. Tartson a vándorló madarakkal, akik a nap, a csillagok, és ösztönük alapján tájékozódnak! Vessen egy pillantást a Baja California gyönyörű lagúnáiban tanyázó szürke bálnákra! Fedezze fel, amint az Indiai-óceánon fekvő parányi Karácsony-szigeten több mint százmillió vörös rák kel útra! Csatlakozzon hozzánk, és bemutatjuk, hogyan vándorol több ezer zebra Kelet-Afrika végtelen szavannáin! Utazzon vissza az időben Afrika egzotikus törzsei közé, hogy meglelje az emberiség vándorlásának gyökereit!
Ezen a hat bámulatos vándorúton örökíti meg az élet és halál drámáit az ELKÉPESZTŐ VÁNDORLÁSOK című film.

Dead.Man.Walking.1995.HUN.BDRip.XviD-HDEvo

trailer [iNFO] Ments meg Uram [iMDB 7.6] dráma, krimi

Ments meg Uram poster
Ments meg Uram!

Egy luisianai apáca, Helen Prejean levelet kap egy halálraítélt bűnözőtől. Matthew Poncelet - akire két tinédzser megerőszakolása és meggyilkolása miatt szabták ki a legszigorúbb ítéletet - találkozni szeretne Helennel.


Az apáca eleget tesz a kérésnek és meglátogatja a férfit a halálsoron. Matthew szeretné meggyőzni a nőt ártatlanságáról és arra kéri, legyen lelki támasza és segítsen neki elkerülni a kivégzést. Helen minden tőle telhetőt megtesz, de minél inkább beleássa magát az ügybe, annál nyilvánvalóbb lesz számára, hogy Matthew-t nem ártatlanul ítélték el. Ennek ellenére nem fordít hátat a kétségbeesett férfinek. Rendszeresen látogatja, elbeszélget vele és megpróbálja rávenni arra, hogy utolsó napjaiban nézzen végre szembe önmagával és mindazzal a bűnnel, amit élete során elkövetett.

Tim Robbins megtörtént eset alapján, az igazi Helen Prejean emlékiratait felhasználva készítette el a két főszereplő átlagon felüli teljesítményt nyújtó alakításának köszönhetően döbbenetesen hatásos és elgondolkodtató remekművét, amelyet négy Oscar-díjra jelöltek. Susan Sarandon négy jelölés után ezért a szerepéért végre átvehette élete első Oscarját!

 trailer, movie sample

A.harom.testor.avagy.a.kiralyne.gyemantjai.1973.BDRip.XviD.HUN-nubira

trailer [iNFO] A három testőr, avagy a királyné gyémántjai [iMDB 7.4] akció, kaland, romantikus, vígjáték

A három testőr, avagy a királyné gyémántjai poster
A három testőr, avagy a királyné gyémántjai

D'Artagnan, a vakmerő goscogne-i ifjonc Párizsba tart, hogy hő vágyát valóra váltva a királyi testőrök, a muskétások közé kerüljön. Hamarosan pártfogókra is szert tesz: Athos, Porthos és Aramis, a testőrök csapatának három fenegyereke - egy-egy gyors párbajkihívás után - a védőszárnyai alá fogadja. Ám hasonló serénységgel szerzett ellenségei sem nyugszanak: a nagy hatalmú Richelieu bíboros gárdistái, az elvetemült Rochefort gróf és titokzatos Lady Winter egyaránt a bőrére pályázik. Ráadásul barátaink előtt áll egy szinte teljesíthetetlen feladat: négyesben útra kelnek a ködös Angliába, hogy visszaszerezzék Buckingham hercegtől a királyné nyakláncát, és megvédjék Franciaország becsületét.

 trailer, movie sample

Wishful.Thinking.1996.RETAiL.DVDRip.Xvid.HUN-BMW

trailer [iNFO] Botrányos szerelem [iMDB 4.9] vígjáték

Botrányos szerelem poster
Botrányos szerelem

Egy szerelmi háromszög története, de mondhatjuk úgy is: egy történet három szemszögből. Max és Elizabeth már jó ideje együtt él, de míg a lánynak már a házasság lebeg a szeme előtt, a fiúnak cseppet sem fűlik hozzá a foga. Mindeközben Max ok nélkül féltékenykedik, mégpedig legjobb barátjára, Jackre - holott a csalódott Elizabeth csak az ő vállán sírja ki a bánatát. Max kolléganője, Lena, elérkezettnek látja az időt, hogy megkaparintsa a régóta áhított férfit, és ravasz tervet kovácsol céljának elérésére.

 trailer, movie sample

The.Hills.Have.Eyes.II.2007.Unrated.2007.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Sziklák szeme 2 [iMDB 5.0] horror, thriller

Sziklák szeme 2 poster
Sziklák szeme 2

Gyakorló küldetésük utolsó napján egy csapat fiatal és tapasztalatlan amerikai katona egy elhagyatott támaszpontra érkezik, az új-mexikói sivatag kellős közepére; hogy fontos felszereléseket adjanak át a hadsereg ott állomásozó tudósainak. Amint megérkeznek, döbbenten fedezik fel, hogy a tábor teljesen kihalt, sehol egy teremtett lélek. Mikor rejtélyes segélyhívást fognak be a rádiójukon, elindulnak, hogy végrehajtsanak egy rutinszerű mentőakciót - amiről aztán kiderül, hogy minden, csak nem rutinszerű... A közeli hegyekbe visz az útjuk, miközben fogalmuk sincs róla, hogy ott egy csapat kiéhezett mutáns vár rájuk. A titkos katonai nukleáris kísérletektől megnyomorított torz lények most emberekre vadásznak; azokra, akik szerencsétlenségükre a csapdájukba tévednek. Az újoncoknak hamarosan az életükért kell küzdeniük; úgy, ahogy azt álmukban sem képzelték, mikor szolgálatra jelentkeztek...

 trailer, movie sample

Undisputed.II.Last.Man.Standing.2006.HUN.BDRip.Xvid-ZHR

trailer [iNFO] Vitathatatlan 2 [iMDB 6.7] akció, dráma, krimi, sport

Vitathatatlan 2 poster
Vitathatatlan 2.

George "Iceman" Chamberst, a nehézsúlyú bokszvilágbajnokot drogcsempészés vádjával egy kegyetlen orosz börtönbe zárják. Odabenn semmi joga nincs, lépten-nyomon megalázzák, és megkínozzák. Csak egy módon szabadulhat, ha megküzd a ringben a maffiavezér pártfogoltjával, a kegyetlen Boykával. Itt nincsenek szabályok, és semmit nem érnek az eddigi címek. Képes lesz-e túlélni egy orosz börtön poklát?

 trailer, movie sample

Ondine.2009.CuSToM.BDRiP.XviD.DuaL-MWT

trailer [iNFO] Ondine [iMDB 6.8] dráma, romantikus

Ondine poster
Ondine

Az érzelmekkel telített modern tündérmese főhőse Syracuse (Colin Farrell), egy ír halász, akinek az élete teljes fordulatot vesz, amikor egy nap egy gyönyörű és titokzatos nő (Alicja Bachleda) akad a hálójába. Syracuse lánya Annie (Alison Barry) meggyőződéssel hiszi, hogy a nő a mítoszok mágikus teremtménye, egy szirén, ám édesapja már menthetetlenül szerelmes lett…

 trailer, movie sample

Joszomszedi.iszony.2003.BDRiP.XviD.HuN-Gotti

trailer [iNFO] Jószomszédi iszony [iMDB 5.7] vígjáték

Jószomszédi iszony poster
Jószomszédi iszony

Az amerikai álom valóra váltásáért folyó harcban Alex és Nancy elég jól állnak. A fiatal, energikus házaspárra fényes jövő vár, csupán egy dolog hiányzik boldogságukhoz: egy saját lakás. Márpedig király kérót találni New York Cityben nem könnyű. Éppen ezért úgy érzik, megfogták az isten lábát, amikor ráakadnak egy elbűvölő, kétszintes, kétlakásos házra Brooklyn egyik impozáns negyedében.

Minden meseszép, egy lényegtelen apróságtól eltekintve.

A felső lakásban lakik valaki….

Egy kedves idős hölgy. Egy mókás öreg néni. Egy fura vénasszony. Egy undok, rosszindulatú nyanya. Egy ravasz, dörzsölt, minden hájjal megkent banya. Egy elvetemült, megátalkodott, gonosz, égetnivaló szipirtyó!

Figyelem, ezennel elkezdődik a lakógyűlölés!

Danny DeVito vígjátéka a tőle megszokott fekete humorban bővelkedő abszurd komédia remek komikusok főszereplésével.

 trailer, movie sample

Casanova.2005.DVDRip.Xvid.HUN-BaKeR

trailer [iNFO] Casanova [iMDB 6.5] dráma, kaland, romantikus, vígjáték

Casanova poster
Casanova

A világ legnagyobb csábítója, vérbeli szélhámos, az átváltozás és a humor nagymestere - azt beszélik, nincs nő a világon, aki ellen tudna állni Casanova sármjának. Legalábbis így volt ez mostanáig. Életében először ugyanis megoldhatatlannak tűnő feladattal találja szembe magát, amikor útjába kerül Francesca, a velencei szépség, aki visszautasítja őt. Casanova nem is sejti, hogy élete legveszélyesebb játszmája előtt áll: nem csak hírnevét és életét teszi kockára, de az egyetlen esélyét is, hogy elnyerje az igaz szerelmet...

 trailer, movie sample

Fullmetal.Alchemist.Brotherhood.Movie-The.Sacred.Star.Of.Milos.BRRip.Hun.Jap-GaRuRuMoN

[iNFO] Fullmetal Alchemist - Milos szent csillaga [iMDB 0.0] animációs

Fullmetal Alchemist - Milos szent csillaga poster
Fullmetal Alchemist - Milos szent csillaga

Table Cintynek elég nehéz a helyzete, mert a szomszédos Creta és Amestris között hatalmas a feszültség és csak egy hatalmas völgy választja el ezeket a városokat egymástól. Ennek a völgynek az alján élnek a milosiak, akik régen Table City lakói voltak, csak kiüldözték õket szülõvárosukból és a szemétszedésbõl élnek meg. Egyetlen reményük megtalálni a Szent Csillagot, amivel visszaszerezhetik Milos becsületét és Table City-t is.
Julia Crichton és családja Tablebe költöztek, hogy szülei itt folytathassák tovább alkímiai kísérletüket. Azonban a családot lemészárolják, Julia életben marad míg bátyjának nyoma vész így elhatározza, hogy megkeresi a Csillagot és talpra állítja Milos õsi népét.

Ed és Al természetesen bajba keveredik Mustang ezredes jóvoltából, aki megbízza a fiúkat, hogy keressék meg a nemrégiben elszökött rabot, aki talán kapcsolatban áll Juliával, akit szintén elkaptak, de õ elmenekült, amikor felrobbantották a börtönt. Egy kis vonat csata után Edék leereszkednek a völgy mélyére, mert az üldözés nem ér véget. Ott megismerkednek milos lakóival, akik ki nem állhatják az amestrisieket. Hisz folyamatos rettegésben és terrorban kell élniük hála eme két katona államnak. Ráadásul mindennaposak a szörnyû halálesetek, rengetegen hunynak el az értelmetlen és véget nem érõ csaták miatt. Szomorú hely, ahova egykoron egy fejlett nemzet süllyedt.

Ha.eljon.Joe.Black.1998.BDRip.XviD.Hun-bakec01

trailer [iNFO] Ha eljön Joe Black [iMDB 6.9] dráma, fantasy, romantikus, misztikus

Ha eljön Joe Black poster
Ha eljön Joe Black

William Parrish, a gazdag médiamogul a szerencsés csillagzat alatt születettek fényűző életét éli, mígnem a Halál fel nem keresi egy elképesztő ajánlattal - késlelteti Bill azonnali halálát, ha cserébe kóstolót kap az életből.

Az ártatlan, rejtélyes és gyakran nagyon mulatságos Joe a feje tetejére állítja Bill kiváltságokkal és üzleti ármányokkal átszőtt világát. De mikor Joe beleszeret Bill gyönyörű lányába, az a megállapodás szabályait fenyegeti. Billnek többé már nem a jövőjéért kell küzdenie, hanem azokért, akiket szeret - ebben a keserédes mesében, mely életről és halálról szól.

 trailer, movie sample

IMAX.Australia.Land.Beyond.Time.2002.BDRip.XviD.DUAL-Attila85

trailer [iNFO] IMAX - Ausztrália - Az időtlen földrész [iMDB 7.4] dokumentum, rövidfilm

IMAX - Ausztrália - Az időtlen földrész poster
IMAX - Ausztrália - Az időtlen földrész

Ausztrália élővilága egyszerre egzotikus és szürreális, az élet létrejötte óta a természet itt különösen drámai helyzeteket produkált, új és új kihívások elé állítva a földrész lakóit...

A világ legkisebb kontinensének - vagy a legnagyobb szigetének - különlegességét a többi földrésztől való teljes elszigeteltsége adja.

Ez a végletek földje: belsejét több tízezer négyzetkilóméternyi vörös homoksivatag, az első látásra lakhatatlan és halottnak tűnő "Outback" alkotja, míg parti övezetein élettől nyüzsgő esőerdők terülnek el.

Filmünk végigkíséri az élet születését, fejlődését és újjászületését ezen a misztikus tájon, Ausztráliában, a bolygónkon sehol máshol nem található, ősi és titokzatos élőlények földjén.

"Ausztrális egy csodálatos világ, érdekes történelemmel, különleges és karakteres lakókkal..."

 trailer, movie sample